A SZÁLKÁN

Micsoda hír !  A már-már polihisztorszerű barátunk, aki olyan érzékenyen bánik a Cormoran Black Bull S boton táncoló Salmo wobblerrer mint a fakanállal, miközben a marhapofát kavargatja rozétól elhomályosult szemmel, feladat hiányban szenved. Addig lobbizott, amíg sikerült nem kis anyagi ráfordítás árán kikavarnia ezt a műsort, melyet persze milliók fognak nézni, hogy rengeteg szabadidejének kis részét kitöltse legalább. Amikor egyéb elfoglaltságai végképp kimerülnek, segít Dr. H-nak Pink Floyd gyűjteményét rendezgetni, hogy értelmesen az idejét legalább.

Miért csak most kiáltasz?
Tudhattad így nincsen válasz.
Talán így akartad?
Az arcodat eltakartad.

Talán már eltaláltad
 és összeszorított fogakkal álltad.
És most elém állsz elveszetten.
Hátha megtalálsz emlékeidben.

Könnycsepp csurran az arcodon.
Aztán megbotlik az álladon.
Elcsuklik a régi zene.

Eltorzult az esti álom.
Reggel telepszik már a világon
 s a vágyakat elengedem.

1982. január

-Sokan vannak és erősek. Hatalmasak. Sok pénzük van. Ön egyedül van, gyenge és kiszolgáltatott. Tehát az a kérésük, hogy felejtse el a felfedezést.
 

Először nem hitt a szemének. Pedig Aristid Gross tapasztalt, elismert kutató volt, a svájci sporthivatal tudományos intézetének igazgatója, számos nemzetközi szövetség tagja, aki egész életében keményen dolgozott. Becsvágya erős volt. Mindent elkövetett azért, hogy elérkezzen az igazi siker pillanata, amikor olyan felfedezésre jut, amire mindenki felkapja a fejét. Sőt, nem is keményen dolgozott hanem megszállottan, különösen amióta felesége, Blanche, autóbalesetben meghalt és lánya, Carla nem tudott lábraállni.

Említettük induláskor, hogy mi is képezi az élet értelmét, majd hitelesen beidéztük a Főzőmester idevonatkozó leírását, majd úgy döntöttünk, hogy hattal szorozva a mennyiségeket jelentős adagot készítünk. A hozzávalók beszerzése bizonyos pontokon okozott nehézséget, de megugrottuk az akadályt.

Végre nem csak minden rendelkezésünkre állt, de az egyébként előforduló időpont egyeztetési válságainkat is simán legyőzve jöttünk össze tegnap este, hogy az első lépést a bolo pretu ügyében rendkívül gyakorlatiasan is megtegyük, miszerint elkészítsük a masszívumot. Hiszen idézve Váncsa mestertől:

A szárazanyagot robotgéppel durván összeőrli a főzőmester, rálocsolja a folyadékokat, lefóliázza és beteszi a hűtőbe, aztán vár egy hétig, vagy kettőig, háromig, tudja a fene.

Alant kis képriporttal avatnánk be nyájas olvasót a folyamat ezen részébe.

A vonat elmegy a mit sem sejtő emberekkel, de te itt maradtál, mint Anna Karenina a sötét, üres állomáson, de neked nem magadtól, hanem az ijesztővé váló, nappal még oly barátságos tárgyaktól kell tartanod, és valami rémisztő dologtól, ami a félelmetessé vált tájban rejtőzködik.

Azaz igazság, hogy amikor megmagyarázhatatlan emlék bukkan elő a semmiből, amit nem tudok eddigi életem történései közé beleilleszteni, akkor valami gyermekkori televíziós emlékemhez kötöm. Talán egy, már rég elfeledett krimi hátborzongató jelenetében láthattam valahol, valamikor. Mert a félelem az egyik legősibb, közös emlékünk. Ezek az impressziók azután a tudatalattiban saját életre kelnek. Újabb részletekkel gazdagodnak, befogják a különböző epizódokat, mint gravitációs örvény a felelőtlenül röpdöső dolgokat, mígnem a végén összeáll a misztikus történet. A mai napig emlékszem arra, hogy az anyám által tiltott Belphegor filmet - akkor jártam elsőbe - egyedül csak én nem láthattam osztálytársaim közül. Nem is értettem néha már paranoiás viselkedésüket, idegbetegség határát súroló indokolatlan félelmeiket. Mígnem egyszer egy vasárnap délelőtt megismételtek egy epizódot. Anyám nem volt otthon, hát megnéztem. Csak arra emlékszem, hogy Belphegor a múzeumban Paracelsus szobra előtt állt, és a szerencsétlen szobor izzani kezdett. Halvány lila sejtésem sem volt hat évesen, hogy ki lehetett az a fószer, de emlékeim szerint igen csak beindította a perisztaltikát. Persze láthattam egyéb finomságokat is akkor, mert attól kezdve sötétedés után az elemmel működő dobtáras géppisztolyommal voltam csak hajlandó a vécére kimenni.

Algyőn jártunk hallistás találkozón de ezt itt megosztani a többi résztvevő jóváhagyása nélkül illetlenség lenne (hacsak majd kommentekben nem követelik) ezért neki futunk másnak, mint Fingusz Ottó portréfestő, ő két évig koslatott Virinkay neje után, hogy: - Nagyságos asszonyom, álljon nekem modellt, meglátja, nagy lesz a vásznon, olyan nagy, mint bizonyos Mona Lisa, akinek szájidege volt, ennek okán lefelé fittyedt az ajka, és emiatt olyan lett a mosolya, mint Batuska tolatásvezetőé, aki egy csípős reggelen beugrott a gépházba, hogy pálinkát öntsön az arcába, de tévedésből elfelejtette megállítani a gépét, és amikor a harmadik két deci után, amit a kies gépházban megivott, kilépett az ajtón, és azt látta, hogy nem lát semmit, ...és meditálni kezdett, hol van, mit keres itt, sőt valójában azt sem tudta, kicsoda ő tulajdonképpen (igaz, erre akkor azonnal nem keresett feleletet, nem akart túlvállalkozni), és amikor rájött, hogy ő végül is Batuska tolatásvezető, és a dolgok jelenlegi állása szerint a mozdonya nélküle elment, és Fehér Matildka, a gépház takarítónője ráemelte ábrándos kökénykék szemét, hogy masiniszta úr, most mi lesz, ...akkor Batuska megrántotta a vállát, és elmosolyodott, hogy lehet eső, lehet hó, és a mosolya kábé olyan volt, mint Mona Lisáé, és milyen igazságtalan a sors,

Leonardo képe a Louvre-ba került, és világhírű, Batuska viszont kis híján börtönbe jutott, mert az a mozdony bizony még két állomást megtett, és csak akkor lett gyanús, hogy ez egy fantomgép, mert egyáltalán sehol nem füttyöl, pedig azt az átjáróknál illik, ...szóval nagyságos asszonyom, ha akkor a gépház előtt van Leonardo, akkor máma Batuska is világhírű, erre képes a művészet, ezt kínálom én magának, ugye tud követni?
- Én magát - rebegte a szép Virinkayné - egyáltalán sehová nem követném.

Hétfőn éjjel szörföztem unalmamban a TV csatornákon, ahogy szoktam. Félálomban pötyögtem a távirányítón, egyszer-egyszer már az elernyedt kezemből lecsúszott a földre. Az n+1. csatornánál jártam, amikor megjelent kissé megöregedett arca, ősz haja. Alatta két évszám 1943 és 2008. Rick Wright a Pink Floyd alapító tagja és billentyűse eltávozott. Hogy beteg volt, nem tudtam róla, bár a kilencvenes évek végén készült képek sejtették törődött arca mögött már egy beteg test létezik. Mai zenei ízlésem kialakulásának legfontosabb talppontja volt senkihez sem hasonlítható zenéjük. Mint másoknak a Beatles vagy a  Rolling Stones, nekem ők voltak a Banda. Hordozható, Grundig, valószínűleg riporter magnón, a feketén is csillogó SCOTCH szalagok valamilyen utánozhatatlan illatával elkeveredve az ő misztikus zenéjük a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején számomra maga volt a keleti blokkban elérhető legális tudatmódosító.

Tehát eltávozott a quartett talán legcsendesebb tagja. A csapat közös lemezein kívül két szólólemezét ismerem. Az első „Wet Dream” című a hetvenes évek végén jelent meg, Gilmour első szólólemezével szinte egy időben. Csodálatos, kissé melankolikus, igényes zenei költemények. Az Animals és a The Wall közötti, a rajongók számára kissé hosszúra sikeredett szünetet tökéletesen pótolni tudta. A második szólólemeze 1996-ban Broken China címen jelent meg, a popularitás gyanúja sem férhetett hozzá, bár a sokszor dallamtalan zenét a Floyd Fun-osok  velem együtt így is jóízűen falatozták. Mindenkor visszafogott, de virtuóz játéka, összetéveszthetetlen hangja, lágy melódiái tartották a két nagy egyéniség Gilmour és Waters között azt az egyensúlyt, ami a nyolcvanas évek elejéig egyben tartotta hőn szeretett és imádott zenekaromat. Az utánozhatatlan Floyd hangzás része volt, korokon átívelő dalaikba beleégette saját billogát, aranybélyegét.

Élőben sajnos a nagy négyest nem láthattam, és most már többé itt nem is láthatom. De az idő talán mégis nekem dolgozik. Remélem egy közös jelenésünk még lesz. Én már jó előre gyűjtöm is a pénzt a belépőre, hogy újra együtt láthassam őket e színpadon. Mert valahol, valamikor a Hold sötétebbik oldalánál egy óriási koncert az égben még hátra van.

A 70-es évekbeli nyári Balaton inkább hasonlított egy hatalmas menekülttáborra, mint a pihenni vágyók tóparti üdülőtelepeire. Csehek, NDK-sok, Lengyelek tízezrei itt nálunk töltötték el szabadságukat, költötték el megspórolt pénzüket. De ez egy speciális menekülttábor volt, ide mindenki saját akaratából és dalolva érkezett. Egymás hegyén, hátán, baromi nyüzsgéssel, a tó terhelhetőségét is meghaladó strandolni vágyó tömeggel. Míg nappal a víz, éjjel a szórakozóhelyek színes kavalkádja várta az óvatlan utazót. Ez volt a diszkókorszak fénykora. Abba, Boney M, Donna Summer. Nem is számított az igazi üdülőhelynek a déli parton, amelyiknek nem volt legalább egy-két ilyen táncos-zenés helye. Lépten-nyomon, a napközben tömegétkeztetésre specializálódott éttermekből estére átvedlett diszkók szívták fel a szórakozni és ismerkedni próbáló különböző nációjú fiatalságot. A Balaton amúgy is a gyorsan támadó és örökké tartó, rövid szerelmek, alkalmi kapcsolatok bölcsője. A napfény, a víz és a strand mediterrán hangulata szinte adja magát, és a lehetőségeket. Csak szem, megfelelő alkat, alkalomhoz illő fellépés és persze egy kis szerencse kell hozzá. Néha elég egy suta pillanat, és máris kész egy új regény, amit szívesen lapoz végig újra az ember, fázós téli estéken. Akkortájt az ismerkedni vágyó magyar fiúknak kitűnő vadászterület volt ez a környezet. A köztudottan liberálisabb szerelmi életet élő német lányok pedig olyan ínycsiklandozó, könnyű prédának számítottak, mint karácsonyfán az ezüst sztaniolba csomagolt szaloncukorka. Sokszor azonban, csak a kicsomagolás után derült ki, hogy milyenbe haraptál bele.

Úgy voltam mint Vejtey -erről kicsit később- mehetnékem támadt. Kaposváron akadt dolgom és gondoltam kihasználom az esetet és nem kell nekem holmi lakásban aludnom, remek az idő meg egy gigászi harcsa is jól jönne. Közelben a Hetesi tó, remek víz. Sajnos baromi rövid leszek mert életem betlijét könyvelhettem el az öt napos túrán. Kezdődött még itt Pesten a nadály beszerzéssel. Sehol nincs. Utam az Éles saroknál visz, hát megállok. Nadály van ? Van de csak, ha maga megfogja mert én hozzá nem nyúlok mondja az eladó. Egy horgászboltban! Persze csak mutassa. Előkerül egy csomó fogpiszkáló méretű darabja 100 forintért. Micsoda ? Hívom M-et a tulajdonost. Mi ez bazdmeg ? Ez van nem engedhetek ez ennyibe kerűl még így is szinte ráfizetek. Morgok, elviszem. Szerencsére hív másnap L, (WT boltjából ) hogy van nadály menjek. Zárás után érek oda sokkal, de megvár és igazi csalit ad, sokat. Horgászboltba csak ide ! Az előző durva átverős ! Mutatom a különbséget.

Évezredeket „mulattunk” végig, mire sikeresen elszakadtunk természetes közegünktől. A Dzsungel mélyétől a szavannákon át a Piramisokig. Egy gombnyomás is elegendő lenne ugyan, hogy reseteljük az eddigi néhány millió évet. Hisz urak lettünk immár és parancsolók. Mégis, ha holdfényes éjszakákon meghalljuk ordításukat ismét össze-vissza dobog a szívünk. Hívhatjuk oroszlánnak, tigrisnek, jaguárnak, kontinense válogatja. A mi világunk része, szegényes négydimenziós terünkké. Róluk tudunk, féljük őket, néha áldozataik leszünk. Ebbe már valahogy belenyugodtunk. Kusza, veszélyes világunk részei ők mindannyian.

Szindbádékhoz link

Az előbb direkt nem akartam, de testközelből követtem libatömést régen. Mama felkapta a libát, villámgyorsan bekerült a begyébe a kukorica és már szaladt is. Semmi bajuk nem volt, naphosszat vidáman bandáztak a hátsóudvarban. Távolról sem 200 ember elbocsájtásáról van pusztán szó, hanem tizenötezer ember megélhetéséről. Azt kell tudni, hogy az évente világszerte piacra kerülő 2300 tonna libamájból 1800 tonnát nálunk állítanak elő. Ennek a mennyiségnek csaknem 40 százalékát, 700 tonnát – vagy ha úgy tetszik: a világ libamájainak csaknem harmadát – a Hungerit Zrt. forgalmazta. A többi nagy részét a franciák. Csakhogy a  gallok néhány hónapja kiadtak egy kódexet, amely nemzeti hagyománynak minősíti a libatömést, mint eljárást, ez a jelenlegi szabály szerint védettséget biztosít számukra. Mi meg megint hagytuk, hogy hülyét csináljanak belőlünk és csak nézünk kigúvadt szemmel mint az agrár miniszter mikor igazat mond. A legendás magyar érdekérvényesítés. A Négy Mancs mehet a picsába. Én, meg mint minden évben Újkígyósról veszem a libát Márton napkor, tömöttet. Azért idéznék itt a sonline-től mert remek körbejárása a dolognak.

A baromfifeldolgozó Hungerit Zrt. leállította a hízottáru feldolgozását szeptember 1-jével a Négy Mancs állatvédõ alapítvány nyomására; ezzel az év végéig csaknem kétszáz dolgozótól kell megválnia a szentesi cégnek – mondta el Magyar József vezérigazgató.

Itten volt mostanság megidézve Cseh Tamás, s erről eszembe jutá közelmúlt béli családi kirándulásunk a Bakonyban, pontosabban Bakonybél és környékén. Gyönyörű táj, kedves emberek, és gasztronómiai rettenetek. Pihenni és együtt lenni mentünk, s az pompásan sikerült. Turista térképpel bejártuk a környéket. Hegyeket, völgyeket átbarangoltunk, jókat hallgattunk, s akikkel találkoztunk elbeszélgettünk. Most néhány (telefonos)kép, s aztán a történet.

Bakonybél

Megszépül mint Turinak az élmény, aki mint alporondmester dolgozott egy nyári szünetben mikor egy rekkenő délután, amikor jobb érzésű ember árnyékban piheg és liheg, esetleg négykézláb áll a Balatonban, de úgy, hogy a víz a kritikus pontok környékét simogassa, no éppen akkor az NDK-s turisták a rekkenő nap elől a cirkuszsátor sarkába menekültek, és ez a Turi, hogy még emlékezetesebbé tegye a német lányok Balatoni kalandjait, rettenetesen besörözve felkúszott a kupolánál kifeszített kötélre, és magát hangosan bíztatva kunsztolt ott, hogy hopp, ollé, hopp, a német lányok meg alul tapsikoltak, sikongattak örömükben, ...és addig tartott ez az idill, hogy Turinak ott a magasban kijózanodva eszébe jutott, hogy neki tulajdonképpen piszkos erős tériszonya van,

Esztert az 50-es évek elején ismertem meg. Medikusként, kötelező nyári gyakorlatomon voltam, ahol ő nővérként dolgozott. Már az első pillanatokban megéreztem azt a különleges kisugárzást, ami áradt belőle. Nem lehetett nem észrevenni. Ez a kisugárzás sokszor azzal áltatja az embert, hogy csak ő érezheti, mindenki más süket és vak ezekre a jelekre. Ez persze rendszerint önáltatás csupán, de nála az ösztöneim nem csaltak meg. Egyszerűen jó volt ránézni. Rövid, majdnem tüsi haja, kreol bőre, alkatához illő, de nem hivalkodó mellei tökéletesen harmonizáltak teste többi részével. A kórházban, még csak baráti kapcsolat alakult ki köztünk, de amikor a négyhetes gyakorlat véget ért, már csak egy randevú választott el a mélyebb együttléttől. Egyetemista éveim leggyönyörűbb fél éve következett ezután.

Eszter szintén az orvosegyetemre járt, amiből két évet elvégzett ugyan, de miután szülei kulák listára kerültek, abba kellet hagynia tanulmányait. Hogy mégse szakadjon el az egészségügytől teljesen, kórházban vállalt nővéri munkát.  Zuglóban, egy takaros villában volt albérlete. Külön bejáratú szobácska volt az övé. Ráadásul a főbérlő olyan süket volt, hogy hozzá képest Gábor Áron rézágyúja lehallgató berendezés volt. Szinte konspiráció nélkül sikerült magamat belopni nap, mint nap kis albérletébe. A puritánul berendezett kis szobácska mégis minden igényünket kielégítette, hisz akkor egymás akarásán kívül más óhajunk nem is létezett.

Ha a mai táplálkozási irányok széles palettáján körülnézünk, sok mindennel találkozunk. „Norbi féle update-el”, divatos diétákkal, időnként értelmezhetetlen receptekkel, ételekkel, miközben egy dologról hajlamosak vagyunk elfeledkezni: tradícióinkról, nemzeti értékeinkről, a magyar gasztronómiáról.

Levél jött, nem jó. Izgulunk. Vigyázzatok magatokra ! 

----- Original Message -----
From: <xxxxx@yahoo.com>
To: <xxxx@xxxxx.hu>
Sent: Friday, August 29, 2008 8:23 PM
Subject: [Hal-l] Gusztika
Ma 3 eve csapott le itt aug 29-en a Mohacsi Vesz napjan a Katrina hurrikan es elpusztitotta New Orleansot es kornyeket Alabamatol Texasig,es masfel honapos szamuzetesbe kellett vonulni emiatt.
Holnap ismet menekulni kell mert jon a fia a Gusztav es ki tudja mi lesz a vege.Megcsak Jamaikanal van de az elorejelzesek azt mutatjak pontosan telibetalalja Louisianat de ha nagy  szel nem is, de viz megint lesz es ki tudja hogy birjak a gatak es meddig nem lesz villany,ugyhogy jobb elmenni.
Valoszinuleg kedden csap le, de a varos mar koltozik leven hosszu vikend van es holnaptol el is rendelik az evakuaciot valoszinuleg,ugyhogy menni kell.
Majd jelentkezem
Xxxxx Laci

49 éve működöm ezen a Földön.
45 éve a Balatonnál nyaralok.
40 éve rendszeresen érdekelnek a nők.
39 éve kisebb megszakításokkal sakkozom.
38 éve rendszeresen néztem az éjszakai filmeket.
37 éve voltam először reménytelenül szerelmes.
36 éve van valamilyen Hi-Fi hangrögzítőm.
35 éve szeretem a Pink Floyd-ot.
34 éve rúgtam be először.
33 éve írok verseket.
32 éve nem szeretem a sört.
31 éve értem meg jelesre.
30 éve kezdtem el dolgozni először.
29 éve élek rendszeres nemi életet.
28 éve legalább évente egyszer megnézem Fábry. Ötödik pecsétjét
27 éve van szakállam, kivéve a katonaságot.
26 éve nézek pornófilmeket.
25 éve van lányom.
24 éve diplomáztam le, és egy év kihagyással,(pro patria, pro libertate, bús bocskoros bakaként)…
23 éve praktizálok.
22 éve tartalékos hadnagy vagyok.(Hol lesz az a háború, és milyen lesz az a sereg? )
21 éve önszántamból nem vettem fel öltönyt, nyakkendőt, fehér inget.
20 éve tarokkozom kéthetente ugyanazzal a három emberrel.
19 éve ugyanazon a munkahelyen dolgozom, és azóta nincsen vakbelem.
18 éve ismerem a legjobb barátomat.

Imádom a polipot. Már foglalkoztam vele. Érdekes és persze minden bizonnyal teljesen felesleges kutatásról lehet olvasni ITT meg ITT.

A polipoknak Rubik kockát adnak, hogy megtudják, van-e elsődlegesen használt karjuk
Tengeri kutatók 25 polipnak adtak egy-egy Rubik kockát egy kísérletben, melynek célja, hogy oldják a fogság okozta stresszt. A kutatók abban reménykednek, hogy az intelligens tengeri lényeknek van egy “kiemelt” karjuk a nyolcból, amit táplálkozásra és bizonyos dolgok vizsgálatára használnak.

Lenin kispogár volt. Miközben meg forradalmár is. És különös alak volt, született kispolgár és hivatalnok, számon kérte a beosztottjaitól, hogy rendesen iktassák az aktákat, reggelente takarított az irodájában, maga javította a kerékpárját is, mellényes öltönyökben járt, nagy gonddal válogatta ki a nyakkendőit, de szerette a kihívásokat is, nem félt az összecsapásoktól, nekem a harc az életem, mondta egyszer Inyesza Armandnak, még 1916-ban. Ez az Inyesza Armand akkoriban még csinos lány volt, a forradalom női szárnyát vezette, ő találta ki az “Orosz asszonyok, dobjátok ki a lábosokat és a fazekakat” jelmondatot, mert az volt az elképzelése, hogy a forradalomnak fel kell szabadítania a szexuális gátlásokat is, éppen Vlagyimir Iljics volt az első, akinél a gátlások felszabadítását elkezdte, sokat üldögéltek egymás mellett a Genfi-tó partján, az emigráció boldog évei alatt, tervezték Oroszország jövőjét, ő lett a Központi Bizottság Női Ügyosztályának (Zsenogyel) vezetője, később gyakran baszott Leninnel a nagy vezető kremlbeli irodájának bőrpamlagán, miközben Krupszkaja otthon főzte a káposztalevest. Lenin esténként hazament, fáradtan, csapzottan, hóna alatt elintézetlen, ámde pontosan iktatott aktákkal, Krupszkaja megtörölte a kezét egy konyharuhában, megkérdezte forradalmár férjét, hogy hol volt olyan sokáig, Lenin azt felelte erre, hogy természetesen a forradalom ügyeivel volt elfoglalva, mert ne higgye azt Krupszkaja, hogy egy ilyen forradalom, az gyerekjáték, nem, egy forradalom, az rengeteg munkával jár, és ezt végzi el ő olyan késő óráig az irodájában, na és Inyesza, kérdezte az asszony, egész Moszkva azt beszéli, hogy a szeretőd, ugyan már, felelte erre meggyőződés nélkül Lenin, mert már kifáradt az egész napos hazudozásban, annyi mindenfélét beszélnek a moszkvaiak, de Krupszkaja nem hagyta magát, találkoztam Valentyinovval a piacon, ő mesélte, hogy már Genfben kefélted, márpedig Szergej Ivanovics becsületes ember és jó forradalmár, te magad is elismerted, persze, bólogatott Lenin, de néha azért túloz, ezt is mondtam. Az a te bajod, Vlagyimir Iljics, hogy mindig a farkadra hallgatsz, nem pedig az eszedre, zárta le a vitát Krupszkaja, kitette a káposztalevest az asztalra, Lenin pedig kiment hugyozni.

– A deszkát hajtsd fel – szólt utána az asszony, mert szerette, ha övé volt az utolsó szó.

És szólok az elbúcsúzott szeretőről.
Kedves volt, ha néha bántott akkor is.
Elcsókolt percek ködén át ragyogó volt,
 még ha álomnak tűnik már akkor is.

Nem Ő hiányzik.
Ő is és a percek.
Nem teste hív most,
 hanem minden nő teste.

De könnyű lenne így utólag.
De ítéletet mondani csak utólag lehet.
Jó volt ha hívott, hogy megöleljem.
Jó volt mindig ha kecsesen szeretett.

Nem a bánat szól így, csak a lehangolás.
Hogy mint az üstökös
 magával vitte csóváját is,
 ami az övé is volt és a semmié.

De hogy emléke megmaradt,
 hogy átadta helyét.
Vagy elvette azt a kis helyet
 és kisebb lett így a végtelen tér.

Mert az utakon járva
 egyre csak szebb lesz az az ösvény
 ahol léptei visszhangzanak
 mint az ítélet napi harsonák.

Más időben, más módban kívánom,
 mint mikor remegni kezdett a test.
Más esetben, más fokozásban,
 mint mikor először átölelt.

És mint az emlék,
 ő is emlékké szelídült.
És mint a vágy,
 ő is vággyá szervesül.

lehet későn szólok....

Itt  plusz Hétvégére egy remek Erdélyi Mihály grafika: