HTML

urbánus menekülés

Dr. H. , Voporto és Hinta a városi szkájparaszt értelmiségiek próbálnak feldolgozni, főzni, sütni és népies elfoglaltságot keresni. Közben versek, írások, receptek bukkannak fel. Disznó-, birka-, kecskevágásba bonyolódva tesztelnek borokat és horgásznak is. Plusz magas irodalom, eredeti Erdélyi Mihály grafikák fel-fel bukkanásával.

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

kihagytad ?

Utolsó kommentek

2009.08.18. 11:33 Voporto

Doberdó, Visintini, Isonzó

Nagy esőzések voltak 18 őszén, és egy éjszaka az ellenség, vagy az olaszok, vagy pedig az odavaló lakosság, átvágta a gátakat, úgyhogy derékon felül ért a lövészárkokban a víz. Kénytelenek voltunk otthagyni mindent, csak a fegyvert volt szabad elhozni, a fej fölé emelve. Akinek nem volt a lábán bakancs, az otthagyta a bakancsát, mert arra nem adtak időt, hogy a bakancsot is megmentse.

Mikor Hinta s jó magam, a két család tengerparti nyaralását tervezgettük, a térkép – egyik gyenge pontom – fölé hajolva megpillantottam majdani szállásunk közelében az Isonzo folyót és Doberdo Del Lago nevét. Családi emlékekkel fűszerezett, ám egyre jobban a feledés homályába vesző első világháborús történelmi esemény sejlett föl. 1915 és 1918 között tizenkét véres csatában itt ütközött meg a hármasszövetséget felmondó Olaszország, és az Osztrák-Magyar Monarchia. Mind a tizenkét isonzói csatában küzdöttek magyar csapatok - Székesfehérvár környékéről a 17., Szeged környékéről pedig a 46. gyalogezred. Tíz- és százezrekben mérték a halottak számát. A Plava és Görz (olaszul Gorizia) körüli térszín, valamint a doberdói fennsík területe valóban nagy temetője lett a magyarságnak. Ma sem igen akad olyan család, amelyik ne lett volna érintve az első világháború e veszteségeiben. S, hogy ez mennyire így van kiderült, egyikünknél a nagyagyapa testvére esett el a fronton, másikunknál a dédapa jött vissza súlyos betegen a csatából és a fogságból, s halt meg nem sokkal később.

( kattt a térképekre: )

 

Hinta megjegyezte, úgy tudja nem is olyan régen, a környéken magyar kápolnát avattak fel a hősök emlékére, s úgy döntöttünk felkeressük és tisztelgünk elődeink emlékének. Így is tettünk. Ottlétünk egyik napján családostul felkerekedtünk, s útnak indultunk. Némi keresgélés után rátaláltunk Visintini falucskára, az ott szerényen meghúzódó Cappella Ungharese-re (magyar kápolnára). 1916-ban a főleg Székesfehérvárról és Szegedről érkezett katonák elkezdtek építeni egy kápolnát, de nem fejezték be, mert 1918-ban véget ért a háború. Lelkes honfitársak jóvoltából aztán végre, 2009-ben az évszázados romok megéledtek és a kápolna felépült. Mi pedig eljöttünk, s az otthonról hozott nemzeti színű szalagokat felkötöttük a bejárat rácsaira. Mondtunk egy imát és meghatottan gondoltunk a hős katonákra, halottainkra.

 Tisztelgő főhajtásunkat követően barangoltunk egy keveset „ló(erő)háton” a doberdói fennsíkon, a csaták helyszínén, majd leereszkedtünk az Isonzó folyó völgyébe. Megálltunk Fogliano Redipuglia községben, ahol Olaszország legnagyobb első világháborús emlékhelye található. - Itt érezhettük igazán, hogy milyen méltatlanul bánik saját hősi halottaival a magyar haza. - Mitagadás, azért nyomasztó a százezer olasz halott hamvait őrző monumentális katonai temető. A szabadtéri hadtörténeti kiállítás, azonban megkapó és lenyűgöző volt. Laikus számára elképesztő, milyen fegyvereket használtak már akkor.

A látottaktól, benyomásoktól indítatva, haza érkezve kicsi jobban utána olvastunk e híres, hírhedt drámai történelmi eseménynek, s ennek kapcsán rátaláltunk egy riport töredékre, melyben Árvai Sándor hajdani hadapródjelölt tizedes beszél emlékeiről. Az elmondottak kísérteties egyezőséget mutattak a dédapa által is mesélt átéltekkel. Íme:

„…Nagy esőzések voltak 18 őszén, és egy éjszaka az ellenség, vagy az olaszok, vagy pedig az odavaló lakosság, átvágta a gátakat, úgyhogy derékon felül ért a lövészárkokban a víz. Kénytelenek voltunk otthagyni mindent, csak a fegyvert volt szabad elhozni, a fej fölé emelve. Akinek nem volt a lábán bakancs, az otthagyta a bakancsát, mert arra nem adtak időt, hogy a bakancsot is megmentse. Ami a ruházatunkat illeti, az egyiknek volt köpenye, a másiknak sátorlapja az eső ellen. … Az olaszok, mármint az olasz nép addig, ameddig tartott a háború, addig félt tőlünk, már nem aperszóna tőlem, hanem egyáltalán félt a katonaságtól. Mikor aztán elfogtak minket, és csináltak egy díszmenetet, mert Cordovádó falunál fogtak el, vasárnap délben, s először kifosztottak minket a skót katonák, elvették a töltőtollat, a borotvát, nyakláncot, karórát, ami érték volt, mindent. Utána átadtak az olaszoknak, az olaszok pedig – biztosan felsőbb utasításra – csináltak egy óriási győzelmi felvonulást, és Cordovádótól harminchárom napig gyalogoltunk Livorno kikötőig.
…vonatra tettek, s megérkeztünk egy Assemini nevű faluba, melynek tulajdonosa, mert ottan hűbérrendszer volt, a tulajdonos Conte Csekoni Angelo, az 1848-ban elűzött Csekonics család egyik tagja volt. Ezzel az úrral én igyekeztem beszélni magyarul, de közölte velem, hogy magyarul nem áll szóba! Ha akarok vele beszélgetni, legfeljebb németül, de inkább olaszul hajlandó. … A hadifoglyok parancsnoka egy hadnagy volt, Manca signore Francesco, akinek egy szenvedélye volt, az ivás, és azzal dicsekedett, hogy ő is volt Magyarországon hadifogoly. A dolgokkal nemigen törődött, a központból érkező, Cagliariból vagy Sassariból érkező leveleket odaadta nekem, hogy válaszold meg, amit kell.
... Én úgy kerültem haza, hogy nagyon jó viszonyban voltam a hadnaggyal, mert helyette is dolgoztam, s egyszer jött az értesítés, hogy az osztrákok hazamehetnek. A csoportban tíz vagy tizenkét osztrák hadifogoly volt, köztük olyan osztrák is, aki a régi Magyarországhoz tartozott. Ezeket összeírtam, és bementem a hadnagyhoz és megkértem, hogy idehallgasson, én magyar vagyok. A nevem is magyar, de szeretnék hazamenni. Már itt vagyok, és igazán dolgoztam itt ötven centért naponta, engedje meg, hogy én fölírjam a nevemet erre a listára. Ő beleegyezett, és én, mint Alexander Árvai lettem fölterjesztve a hazaszállításra.”

Szólj hozzá!

Címkék: doberdo visintini isonzo


A bejegyzés trackback címe:

https://szkajparasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr981317225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása