Tavaszodik már.
                                                   Hervad a hóvirág.
                                                   Az utcák új színeket kaptak magukra.
                                                   A lányok minden pillanatban mosolyognak.

                                                   És hidd el, hogy megtalállak.
                                                   Hiszen itt élsz, ebben a világban.
                                                   Ebben a városban.
                                                   Talán a szomszéd kerületben.
                                                   Ebben a kis utcában tán,
                                                   vagy én bennem egy rezdülésben.

  Talán elhiszed a reggeli forgatagban,
  hogy buszon, Metrón vagy a villamosban
  egyszer majd beléd kapaszkodva
  én kérek bocsánatot.

  Talán a délelőtti fényben
  a belvárosi lüktetésben
  te jössz majd felém,
  míg a kezem a kezedig elér.

  Talán az ebédutánban,
  ott ülsz a szemközti asztalnál a félhomályban,
  és hangodra fordítom feléd fejem,
  és arcod mosolyával együtt csap meg lélegzeted.

  Vagy a parkok suta, alkonyati árnyékában
  együtt nevetsz fel egy virággal,
  míg ölelésedig el nem érek.

                                                   Talán a szemetet söprő éjszakában,
                                                   rátalálsz arra a csodára,
                                                   ami az anyag lidércnyomása,
                                                   mert itt vagyok.

                                                  Tavasz lett immár.
                                                  Az utcákon mosolyok csevegnek,
                                                  ahogy szívemben is
                                                  az újra támadó öröm.