Úgy lettem újságíró, hogy ültünk a Nagycsarnok melletti Csarnok étteremben, ahol a városban először adtak csapolt Kronenbourgot, és egyszer csak bejött egy kedves, golyófejű fiú hülye kalapban és bekötözött füllel, és megkérdezte, hogy lefotózhatna-e minket egy Magyar Narancs-cikkhez. Mondtuk, hogy naná, aztán megkérdeztem tőle, hogy ugye ő a Déri Miki, a híres fotós-horgász. Mire ő mondta, hogy igen és a cimpájára mutatott, hogy egy horog akadt bele, azért van bekötve. Aztán újabb öt perc elteltével megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem írni pár cikket a Narancs horgász mellékletébe. Mivel még soha nem írtam le egy betűt sem, a „narancsos” jelző viszont kábé úgy hangzott, mint az „egyszerre tagja a Beastie Boys-nak és a Barcelona csatársorának” (ne röhögjenek ki, 1992 volt), naná, hogy volt kedvem. Jól hangozna, hogy ezután nem választhattam más szakmát, viszont a szokásosnál is nagyobb hazugság lenne, merthogy eszembe sem jutott a dolog évekig.
Közben egyetemre jártam és napi négy órában Nick Denton titkára voltam, aki akkor a Financial Times pesti tudósítója volt, ma blogmogul. De még ettől sem jött meg a kedvem, ám amikor az arany tízezreseket tojó Nick hazament (1994-ben járunk), én meg maradtam szegényen és elhagyatottan, hirtelen kipróbálásra érdemes opciónak tűnt az újságírás, főleg hogy Nick beajánlott Kereszty Andrásnál, a Népszava főszerkesztőjénél, mint „fiatal, dinamikus gazdasági újságírót”. Hahaha! Én becsületesen megmondtam Keresztynek, hogy a három darab narancsos horgászcikken kívül soha egy sort sem, meg hogy a gazdaságról fingom sincs, erre mosolygott és felvett, amiből az következik, hogy igazi látnok volt.
A Népszavánál töltött fél év alatt láttam a szerkesztőségben néha fegyverrel mászkáló Fenyő Jánost, ami klassz volt, de átmentem a Magyar Hírlaphoz, ahol nagy meglepetésemre maradtam gazdasági újságíró. Annyira, hogy elszipkázott a Világgazdaság, de a Hírlap később visszaigazolt, aztán szerkesztő lettem, még aztánabb fél évre elmentem Barcelonába kagylót főzni, hogy a nemrég elindult index.hu-hoz térjek vissza, ahol azóta is. Most már évek óta kult. Rovatvezetőként. Itt jobb, mint bárhol máshol, kivéve a Real tizenhatosát.
Közben egyetemre jártam és napi négy órában Nick Denton titkára voltam, aki akkor a Financial Times pesti tudósítója volt, ma blogmogul. De még ettől sem jött meg a kedvem, ám amikor az arany tízezreseket tojó Nick hazament (1994-ben járunk), én meg maradtam szegényen és elhagyatottan, hirtelen kipróbálásra érdemes opciónak tűnt az újságírás, főleg hogy Nick beajánlott Kereszty Andrásnál, a Népszava főszerkesztőjénél, mint „fiatal, dinamikus gazdasági újságírót”. Hahaha! Én becsületesen megmondtam Keresztynek, hogy a három darab narancsos horgászcikken kívül soha egy sort sem, meg hogy a gazdaságról fingom sincs, erre mosolygott és felvett, amiből az következik, hogy igazi látnok volt.
A Népszavánál töltött fél év alatt láttam a szerkesztőségben néha fegyverrel mászkáló Fenyő Jánost, ami klassz volt, de átmentem a Magyar Hírlaphoz, ahol nagy meglepetésemre maradtam gazdasági újságíró. Annyira, hogy elszipkázott a Világgazdaság, de a Hírlap később visszaigazolt, aztán szerkesztő lettem, még aztánabb fél évre elmentem Barcelonába kagylót főzni, hogy a nemrég elindult index.hu-hoz térjek vissza, ahol azóta is. Most már évek óta kult. Rovatvezetőként. Itt jobb, mint bárhol máshol, kivéve a Real tizenhatosát.
Utolsó kommentek