Tatonka energikus rockgitáros a pergetőhorgászat művésze. Gyakran telnek el hónapok, hogy nem találkozunk aztán egyszer csak igény merül fel egy hangos meditációra.  Mint most. Helyszínnek az Által ér legálisan horgászható szakaszát választottuk.

Az Által-ér a Kisalföld keleti peremének vízfolyása, a Vértes hegység ÉNY-i oldalának vizeit gyűjti össze, Császár községtől délre ered, majd Pusztavámot megkerülve északkeletnek veszi útját. A vízfolyás áthalad a Bokodi-hűtő tavon, Tatabányánál a Tatai-árok törésvonalánál ÉNY felé fordul.

A tatai Öreg-tó közepén halad keresztül és öt lefolyón, széles völgyben ér a Dunáig Dunaalmásnál. A főág vizének egy része a Mikoviny-csatornába ömlik, a főág jobbról kisebb vízfolyásokkal egyesülve ömlik a Dunába. Vízfolyásai: Egerárki-víz, Szépvíz-ér, Fekete-víz, Büdös-ér, Pénzes-patak, Labanc-patak, Majki-patak, Gesztesi-patak, Galla-patak, Csákány-patak. (A honfoglalás korában és a középkorban Rákos-pataknak is nevezték.)

Az Által-ér szabályozása
Az Által-ér szabályozását Mikoviny Sámuel, mint a kor jelentős polihisztora végezte el a 18. században. A XVIII. században egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a hadseregben és a mezőgazdaságban a fürge, de kis termetű és kisebb húzóerőt képviselő magyar lovakat erősebbekre kell lecserélni. A század második feléből ismerünk egy császári leiratot, mely a Csehországból behozott nagyobb termetű lovak tenyésztését szorgalmazza, és az e téren eredményt felmutató megyéknek megígéri, hogy ˝császári tetszésének és királyi jóindulatának bizonyságát fogja adni˝. A megye urai hamar belátták, hogy a nagyobb termetű lovaknak azonban több széna kell. Márpedig a meglévő legelők is elégtelennek bizonyultak. Ezért újabb rétek, kaszálók után kellett nézniük. Megbízták hát mérnökeiket, hogy mérjék fel a mocsarakat, és tegyenek javaslatot azok lecsapolására. A tatai mocsár lecsapolását is hasonló takarmány-nyerő szándék szorgalmazhatta. Az sem lehet véletlen, hogy éppen ez idő tájt tették meg az első lépéseket a kanizsai mocsár lecsapolására is. A jó széna felértékelődött. Így kerülhetett sor a kamarai mérnök, Mikoviny tatai küldetésére is, hogy a ˝komáromi földterületek feljavítására˝ – azaz a tatai mocsár lecsapolására – tervet készítsen , majd ˝egy vízelvezető csatornát˝ építsen. 1747. április 15-én kötötte meg Eszterházy József és az Udvari Kamara azt a szerződést, mely szerint ˝a kamarai mérnök, Mikoviny Sámuel földrajzi felmérése alapján készült térképének megfelelően két csatornát ásatnak, egyet a mocsarak lecsapolására... egyet pedig Tatától az almási malmokig˝. A ˝Canalis molaris et derivatorius˝-t (Malom- és levezető csatornát, ma Általér) mindkét fél számára ˝fa és más dolgok szállítására˝ is szánták. Arra a pontra, ahol a lecsapoló csatorna a postautat keresztezte, Mikoviny egy cölöpökre épített kőhidat építtetett . A mocsarat, melybe az ember kötésig süllyedt, és melyben a marha eldőlt, Mikoviny az alábbi terv szerint csapolta le: 1. Kiszélesíttette és kimélyíttette a tatai tó vizét levezető már meglévő vízfolyás, az Általér medrét, mely ezáltal kalló malom hajtására és faúsztatásra lett alkalmas. 2. A mocsár vizének lefolyását gátló, a ˝nagy gát˝-ba (˝Der grosse Damm˝ – valószínűleg római kori úttöltés) épült zsilipeket és malmot leromboltatta. 3. Naszálytól indítva a mocsarat kettészelő lecsapoló csatornát ásatott a Dunába. A mocsarat lecsapoló csatorna, melynek partját ma öreg fűzfák őrzik, még létezik, bár szerepét átvette egy újabban ásott, nem egészen a valóságnak megfelelően ˝Mikoviny árká˝-nak nevezett csatorna. Ez nem mindenütt történt konfliktusok nélkül. Báró Neffrei János Jakab, az ottani malom tulajdonosa tiltakozott a lecsapolás ellen, s jobbágyaival akarta megakadályozni a Dunából kiinduló füzitői gát és zsilip lebontását, amely malmára hajtván a vizet, a terület lemocsarasodását is okozta. Mikoviny vezetésével a dunaalmásiak kaszára-kapára kaptak, s elbontották a zsilipet.  Természetesen mindezekhez munkaerő, sok dolgos kéz kellett. A 17-18. század a területen mozgalmas évszázad: telepesek érkeztek ide Bánhidára, először református magyarok, később pedig szlovákok a földesúri betelepítésének köszönhetően. A török kiűzése után, a németekhez hasonlóan őket is az Eszterházyak hozták be őket Bánhidára valószínűleg Trencsén, Nyitra, Pozsony megyéből (1725), részben a református magyarok ellensúlyozására. Fő foglalkozásuk a mezőgazdaság, szőlőtermesztés, fakitermelés és a mészégetés. Mindez a folyamat 1720-1730-as években következhetett be, ekkor a szlovák lakosság már meghaladta a magyarokét. Velük is hasonló szerződést kötött az Eszterházy-uradalom, ők csapolták le a mocsarakat ingyen munkával. Balogh uradalmi tiszttartó 1746 szeptemberében így rendelkezett: „Köteles lészen a Bánhyd kösség határában lévő öreg Tónak gatjában áló csatornyát ki ásni, és a külső víznek Horizontyán , vagyis fölső Szinyen helét még anyyi mélségre ugyanis kiasni, hogy tellyesen a csatornya víz alat álandóván ályon kihez obligaltoni fog le tételéhez, és el tömöséhez elegendő embereket elő állítani.” Tervrajzának feliratai pedig megőrizték a 300 évvel ezelőtti Tata környéki állapotokat: a ˝Kis Fórás˝-t, ˝Magad Fórás˝-t és a ˝Fényes Forás˝-t, két közutat, az almási Duna-parton fürdőt, Szőny előtt Brigétio romjait, valamint táborát, melyhez a Tatáról induló ˝aquaeductus˝, vízvezeték futott. A parancs szerint megfelelő gonddal szemrevételezte a fürdőt, és úgy találta, hogy az rossz állapotban van, vize pedig ˝nem különösen meleg˝. Bár nem feladata, hogy a fürdő vizének tulajdonságait megvizsgálja, azért elmondja, hogy már a régiek is nagyra becsülték a természetnek ezen jótékony adományát. A legöregebb lakósoktól megtudta, hogy bár a fürdőt csak silány deszkafallal és tetővel építették, sokak testi bajaikban gyógyulást nyertek benne. Nem messze innen egy régi fürdőnek a romjait is felfedezte. Alaposabb vizsgálódás után kiderült, hogy egy ˝pompás˝ fürdőépület maradványaira bukkant. Maga a fürdő hossza és szélessége 3 öl volt. E mellett egy másik, ugyancsak ˝remek˝ fürdőépület alapjait is megtalálta. A téglák és a habarcs alapján úgy találta, hogy egy másfél ezer éves római építménnyel van dolga. Korábbi olvasmányaiból már tudta, hogy ezen a vidéken sok nevezetes római telep és város létezett – Szőnynél Brigetio, Neszmély és Süttő között Azaon, Környénél Floriana... Az épületek szerkezetéből arra következtetett, hogy a vizet nem melegítették, tehát az hajdan megfelelő hőmérséklettel fakadt. Ebből arra következtetett, hogy talán azért váltak hidegebbé, mert elhanyagolták őket, vagy mert az évszázadok alatt földalatti útjaik és összeköttetéseik megváltoztak. A mocsárban viszont felfedezte, hogy helyeként füstként pára gomolyog fel, és a hideg vízben meleg források fakadnak. Ezek bővizűek, és sokkal melegebbek, mint a régi fürdőnél fakadóak. A források vízében fekete nyálkát talált, és amerre folyt, fehér lerakódás mutatta útját. Jelentését azzal fejezi be, hogy jelentős költségek nélkül itt a ˝legjobb és a leghasznosabb gyógyfürdőt˝ lehetne létrehozni. A fürdők esetében megnyilatkozó régész-hajlama a ˝Conditiones˝ kezdetű német nyelvű előterjesztésében is felbukkan: ˝Szeretné a múltat feltárni, különösen Magyarországnak azt a részét, mely valaha Pannóniához és Dáciához tartozott, melyet a régi rómaiak úgy felvirágoztattak, bennük számos jeles kolóniát és várost alapítottak, és hatalmas műveket hoztak létre, ezek romjai, nyomai és emlékei a mai napig fennállnak, melyeket mindezideig senki rendesen föl nem derített... Pontosabb felmérés, mérlegelés után a régi római és görög írók leírása alapján fel kell tárni és deríteni, hogy hol, milyen város vagy település volt korábban, milyen volt annak a fekvése, mely előnyei voltak, mi célból építették az egyes műveket, és mire használták azokat. Lehetőségei szerint Magyarország más részeiben is meg akarja figyelni ezeket, nem feledkezve meg a szarmata, gót és hun régiségekről sem...˝