Ám bárhogy is dönt a tudat, mindig megvan a lehetőség arra, hogy elmerengjen az elmúlt és az elkövetkezendő életén. Hogy ez mekkora lehetőséget rejt magában, az az egyén életétől függ. Attól, hogy valaki egy emberöltőn keresztül meditált, és a tudatosságot gyakorolta, nem azt jelenti, hogy fejlettebb és többet ér másoknál, csak ő már elkezdett tanulmányozni egy olyan nyelvet, amely a többieket még nem érdekli.

Az igazi tanítók nem „tanítanak”. Keveset magyaráznak, még kevesebbet állítanak, és sosem győzködnek vagy bizonygatnak, mivel tudják, hogy a Valóság megismerését nem lehet mesterségesen siettetni. Ők nem a szavaikkal, hanem önmagukkal – cselekedeteikkel, létükkel – tanítanak. Ez az életmód nagyfokú egótlanságot, önzetlenséget kíván a tanítótól, de mindez az ő tanulását is szolgálja: olyan tapasztalatokkal gyarapítja, amelyeket csak így képes megszerezni.

A. J. Christian hozzájárulásával.

Már a szavak is – élet és halál – korlátozzák a megértés, mivel két szembenálló fogalommal jelölnek meg egy azonos eseményt, különbséget teremtve ott, ahol valójában nincsen. Pedig a halál nem egyenlő az elmúlással. Az élet, amelyet a fizikai sík elhagyása után éltek át, sokkal teljesebb, összetettebb és „logikusabb”, mint az általánosan elterjedt túlvilágképek, de amíg az anyagi létezést sem fogjátok fel a maga valójában, addig a nem anyagi létezés valódi arca is rejtve marad előttetek. Ha meg akarjátok ismerni a Valóságot, meg kell szabadulnotok azon félelmeitektől és előítéleteitektől, amelyekkel nemcsak az élet, de a halál fogalmát is elködösítitek.
A benneteket alkotó sejtecskék legapróbbika is elpusztul 7 esztendő leforgása alatt. Ahogy nincs értelme félni a testi-lelki gyarapodástól, nincs értelme félni a haláltól sem.
A halál valójában születés, gyarapodás, amely az életed minden másodpercében megtörténik veletek.
A fizikai lét elhagyásának az élményével közel sem lesznek akkora problémáitok, ha még az emberi életetek folyamán megértitek, hogy nem vagytok azonosak a fizikai testetekkel. Ha tudatosak maradtok a testetek levetésekor, mindenféle látszatvalóságok és fájdalmak nélkül ismerhetitek meg a Valóságot, és szabadon dönthettek az elkövetkezendő lépéseitekről.
Az a létsík, ahol a testetek elhagyása után létezni fogtok, rendelkezik azzal a csodálatos tulajdonsággal, hogy az érzelmeitek és a gondolataitok azonnal formát, tökéletesen valóságosnak látszó formát öltenek. S ahogy most sem tudjátok, hogy a körülöttetek létező világot ti hozzátok létre, akkor sem fogjátok átlátni a helyzetet. Ezért a halálélményt így élitek meg: irányíthatatlanul sodródtok a cselekmények áradatában, nem látjátok át a káoszt, az érzelmeitek pedig sokkal intenzívebbek lesznek a fizikai életetekben ismertnél. Ezen lehet változtatni. Ha elsajátítjátok a tudatos Befogadást, akkor nemcsak az anyagi életetek, de az álmaitok és a halál utáni életeitek sem lesznek víziószerűek.

Mindenki egyénileg éli meg a folyamatot. A halálélmény éppúgy az egyéniséged és az érzékszerveid korlátain múlik, mint a világon minden.
Amikor egy ember teste a materiális életben használhatatlanná válik, mindössze annyi történik, hogy a tudata figyelme teljesen elfordul a fizikai világtól és a testtől. Részleges elfordulás esetén a tudat már az Énen keresztül megkezdte azon energiáinak visszavonását, amelyekkel az éppen aktuális testet fenntartja, és a felszabadult energiákkal már az újabb létezést, a másik dimenzióban kezdődő életet készíti elő. A tudat teljes elfordulásának folyamatára nincs univerzális útmutató, a megélt élmények az egyéniség tapasztalataitól, elvárásaitól, hitétől függenek. Halálod után is a saját hitrendszereddel formálod a világodat: amit elhiszel, az létezhet, amit megtagadsz, az számodra nem létezik. Akárcsak az álmaidban, a halálod után sem tudsz a környezetedet teremtő tulajdonságodról, hacsak a fizikai életed folyamán el nem sajátítod az ego nélküli befogadást.
A halál után minden egyéniség saját magának teremti meg a környezetét, világát. A megboldogult csak akkor tudja önmaga és a Valóság kiterjedtebb megnyilvánulásait is megismerni, ha kilép illúzióvilágából, és leveti a hite okozta vakságot. Akik a pokolban hisznek, tudatuk teremtő erejének köszönhetően ők is az elvárt környezetükbe kerülnek, de itt valamivel gyorsabban ébrednek rá arra, hogy ez a helyzet nem felel meg a valóságnak. Azonban mind a menny, mind a pokol állapota beszűkíti a felismerést, a választás és a következő anyagi megnyilvánulás lehetőségét. Mindig te teremted meg a környezetedet! A halál után nincs olyan hely, ahol kötelezően maradnod kell, nincs olyan helyzet vagy körülmény, ahol kötelezően tapasztalnod kell! A pokol tényleg létezik, és ha te meg akarod ismerni, akkor megteheted, de senki sem fog beleerőszakolni abba a bizonyos fortyogó üstbe.
Egy szörnyalak támadhat a túlvilágot átlépőkre, ez nem más, mint a megboldogult egójának korlátai, elfojtott érzelmei és gátlásai, amely az egyéniség elvárásainak megfelelő alakot ölt. Mindezt azért teszi, hogy a problémák kézzelfoghatóvá, megoldhatóvá váljanak. Ebben az esetben a megoldást és a továbblépést a szörnyalakkal folytatott cselekedet jelenti. Az ördögök, démonok nem létező szörnyetegek. De ha hiszel a létezésében, a karmai közé kerülsz mindaddig, amíg rádöbbensz félelmed megtestesülésének talmi személyére.
Vedd minden életedet komolyan, nevess nagyokat, legyél boldog, és ne téveszd szemed elől a Valóságot!

A létsíkváltás után megszűnik az emberi alakoskodás: nem tudtok szeretetet színlelni, nem tudtok a valódi érzelmeitek és gondolataitok helyett mást mutatni. A halálotok után az életetek alatt elfojtott érzéseitek az ego kontrollja nélkül óriási erővel törnek elő. Mivel a telepátia minden létsíkon létezik, ezért az esetlegesen rátok váró barátok és rokonok anyagi torzítás nélkül érzékelnek titeket, és ti is őket. Ekkor már nem léteznek a gátak, amelyeket jelenleg azért viseltek, hogy ne érezzétek a többi ember érzéseit, és hogy ők se érezhessék a tiéteket.
Mivel a halál után alapvetően önmagatok maradtok, ezért éppúgy a saját egyéniségetek érzékszerveivel és korlátaival teremtitek meg a világotokat, mint a földi életetek folyamán. Ám ha már odáig jutottatok, hogy a képzeletetek, a bűntudatotok, az elfojtott érzéseitek és vágyaitok teremtményeivel birkóztok, akkor már sikeresen vettetek olyan kisebb-nagyobb buktatókat, amelyek a fizikai sík közvetlen elhagyásakor jelentkeznek. Ilyen pl. az a helyzet, amikor a létsíkot váltó egyéniségek olyannyira azonosulnak az anyagi testükkel, hogy a porhüvelyük pusztulása után nem érzékelik a körülöttük létező dimenziókat. Általában értetlenül ácsorognak a fizikai formájuk mellett – vagy felett –, és döbbenettől vegyes fájdalommal figyelik az őket sirató embereket. A gyász mindig értelmetlen szenvedést okoz a létsíkot váltott egyéniségnek, mivel a megboldogult azt hiszi, hogy a szerettei fájdalmát ő okozta. Ezért elsöprő erejű bűntudat, lelkiismeret-furdalás kínozza, amelyhez még hozzájárul az a fájdalom is, amelyet a gyászolók a lénye megtagadásával váltanak ki. Ugyanis a létsíkot váltott egyéniség él, létezik, a fizikai világban maradt rokonok a saját fájdalmukkal határolódnak el tőle. S noha ez a folyamat öntudatlan, az egyén azt hiszi, hogy a szerettei megtagadják őt.
Ennél egy fokkal korlátozottabb az az eset, amikor a megboldogult a földi élete alatt abban hitt, hogy a halál után nincs semmi. Ilyenkor olyan állapotba kerül, amely leginkább a kómához hasonlítható: nem érzékeli a környezetét, sőt szinte saját magát sem. Ebből az érzésből nem könnyű kirángatni, de azért a létsíkváltást segítő tudatoknak mindig sikerül.
A Segítők olyan tudatos egyéniségek, akik éltek, vagy éppen a jelenlegi létidőben is a földön élnek. Ennek köszönhetően tudják, milyen nehézségekkel járhat a halál, és különféle módokon igyekeznek segíteni. Számukra ez a tapasztalatszerzés a kiteljesedés és az öröm útja. Mivel az Én-tudatuk nincs fizikai korlátok közé szorítva, ezért formájukat a ti hitvilágotok hozza létre. Nemcsak hogy az aktuális életetek problémáit látják át, hanem a különféle előző életeiteket és a Belső Énetek grandiózus céljait is. Mivel nekik is meg kell várniuk azt a pillanatot, amíg le tudjátok vetkőzni a hitetek okozta vakságot, ezért az elképzelt világotokban megszemélyisítik azokat a teremtményeket, amelyeknek elfogadjátok a szavait. A mennyországban ők az angyalok, a pokolban az ördögök – ki milyennek várja el a túlvilágot. Amint képesek vagytok túljutni ezen az állapoton, a Segítők a lehetőségekhez képest elmagyarázzák a helyzeteteket.
Mivel az alakot a tudat formálja, az egyén a halál után pontosan úgy néz ki, mint az élete során. A legtöbben nem észlelik a különbséget, sokan – főleg a hirtelen halállal átlépők – még az elmúlásuk pillanatát sem veszik észre. Számukra akkor kezd el derengeni a Valóság, amikor a szokásos módon próbálnak meg beleszólni a világ eseményeibe. Ilyenkor fedezik fel azokat az eltéréseket – testük átfolyik a tárgyakon, senki sem érzékeli őket stb. –, amelyek a fizikai világtól megkülönbözteti őket.
A létsíkot váltott egyéniség olyannyira ragaszkodhat fizikai életéhez, hogy a halála pillanatában tökéletesen megteremti azt. Megformázza az épp elhagyott környezetét, a személyeket, és éppúgy éli tovább a mindennapjait, mintha mi sem történt volna. A valódi pokol sosem a szenvedés, hanem a vágyálmaitok, az elfojtott érzelmeitek megtestesülésének „helye”.
Tehát lényeges, hogy tudatosak legyetek, és ne az elfojtott gátlásaitok, ne az egótok irányítson titeket. De semmiképpen se féljetek a haláltól: a fizikai testetek levetését követően – egy darabig – állandó lakói lesztek egy olyan világnak, amelyet az első pillanatban idegennek, újnak láttok majd. Ám hamar fel fogjátok fedezni, hogy ez a világ fele annyira sem új, mint első ránézésre látszott. A halál utáni dimenzió más szabályok szerint működik, de hamar rájöttök, hogy azok a törvények sokkal kevésbé korlátozzák a szabadságotokat, mint fizikai testvéreik.

Tehát a halálod utáni létsíkon is te teremted meg a világodat, csak ennek éppúgy nem vagy a tudatában, mint a fizikai életed során. De ahogy a Segítőid fellebbentik a fátylat a tekinteted elől, ha megfelelő mértékű tudatosságra vagy képes, rádöbbenhetsz önmagad teremtő képességére, és hellyel-közzel szabadon játszhatsz vele. Amúgy a testben nem megnyilvánuló tudatoknak mindig az emberek hite ad keretet: amikor az életük folyamán valamiért megpillantják őket, a vallásaik és az elvárásaik formálják őket. Ilyen Segítő személyiségek: Krisztus, Isten, Buddha és egyéb alakok.
Az elme a fizikai képzettársítások miatt képtelen felfogni a Valóságot. Bizonyos igazságokat azonban nem lehet félreértelmezni.
Az egyik ilyen megtagadhatatlan elv a szeretet. Buddha, Krisztus és a többi tudatos Létező szeretete univerzális, objektum nélküli. Az a szeretet túl van minden korláton. Egy Teljes Létező az egódtól függetlenül szeret téged.
Másodszor: egy olyan személyiség, aki képes a Teljességet képviselni, valójában nem személyiség. Az emberi fogalmak szerint nincs alakja, teste; nincs eleje, se vége. Egy ilyen „személyiség” mindenhol ott van, ezért nem lehet vele kapcsolatba lépni. Csak akkor fogsz Krisztussal vagy Buddhával beszélgetni, ha átérzed a Teljességet, és te magad leszel Krisztus vagy Buddha. Ha ez bekövetkezik, nem lesznek benne sem alakok, sem gondolatok, sem szavak.
Krisztusnak és Buddhának, mint minden létezőnek, nekik is vannak olyan megnyilvánulásaik, amelyek a matériához közel léteznek. Ezek a messiások egójának a maradványai. Ezekre rá lehet hangolódni, el lehet velük beszélgetni, de nem szabad szó szerint értelmezni, amit mondanak, mert mivel egók – szeretnek parancsolgatni –, a Valóságot a maguk korlátain keresztül értelmezik. Onnan lehet tudni, hogy az ember közelít az eredendő Elv felé, ha a beszélgetésben egyre kevesebb lesz a felszólítás és a nyílt útmutatás. A helyüket átveszik a lehetőségek bemutatása, a javaslatok és a szabad kreativitásra való biztatás.
A hit mindig önmaga képére formálja a valóságot. A hit zsákutcája: amikor már az ego annyira eluralkodik valaki felett, hogy a vallása minden megnyilvánulását, magát a hitet is önnön képére torzítja. Mivel az eltorzult hit olyannyira elzárja az egót a Belső Éntől, hogy az már az ego létét fenyegeti, az ego elfogadhatja a Belső Én javaslatát, és – csak példaként, -   közösen létrehozhatnak egy olyan balesetet, amelyben befejezheti földi pályafutását.
Egy ember csak abban tud hinni, amit megért. S mivel azt kevesen értik meg, hogy a Létezés Teljessége az állandó változásban lévő Minden és Semmi, a reinkarnációt azonban be tudják fogadni. Így a különféle túlvilágképek sokkal jobbak a semminél. Természetesen a kereső embereknek – akik fel tudják vállalni a Valóságot – nem megfelelőek.

A halál utáni élményekre nincs univerzális útmutató, mindenki egyénileg éli át az eseményt. Alapvetően minden megtörténhet veletek, csak rajtatok, illetve a felfogásotok korlátain múlik, hogy mennyit érzékeltek a körülöttetek létező tudatokból. Ugyanis a halálotok után – mint életetek folyamán – sosem vagytok egyedül, de rajtatok múlik, hogy felfedezitek-e a körülöttetek élőket. Megdöbbenve vehetitek észre meghalt rokonaitokat, kedvenc háziállatotokat. Előző életbeli barátaitokkal, ismerőseitekkel is összefuthattok. Ám ezeket a személyiségeket csak akkor vehetitek észre, ha már rájöttetek a halálotok tényére. Ha emberként megszállottként dolgoztatok valamin, de ez a fizikai testetek pusztulása miatt félbemaradt, előfordulhat, hogy egyszerűen nem akarjátok elfogadni a létsíkváltást, mivel céljaitokat mindenképpen végre akarjátok hajtani. Emiatt a vágyatok a két dimenzió között tart titeket. Ez a fajta létezés valójában hátráltatja a kiteljesedéseteket, mivel nincs lehetőségetek a problémáitok megoldására, és egyik világot sem tudjátok átélni igazán. Természetesen ilyenkor is ott vannak veletek a Segítőitek, de annyira elmerültök a gondolataitokban, hogy nem halljátok meg a szavukat. Segítőitek ebben az esetben csak várhatnak.
A közvetlen halál utáni élményekhez tartozik még az az eset is, amikor a matériából tovalépő egyéniség megpróbálja újra birtokba venni a holttestet. Körülötte kering, ki-be bujkál a levetett porhüvelybe. Ezekkel az egyéniségekkel is nehéz megértetni a helyzetüket, mert azzal az erővel, amellyel a vallásos egyének az elvárt túlvilágképükhöz ragaszkodnak, ők a levetett testükhöz kötődnek. Azzal tehettek önmagatokért a legtöbbet, ha még a jelenlegi életetek folyamán eljuttok a felismerésig: egyszerűen nem vagytok azonosak a fizikai testetekkel. Ha ez sikerül, a Létezést a maga valójában tudjátok majd felfogni – mindenféle segítség nélkül.
A ragaszkodó egyéniségeknél az is előfordulhat, hogy megpróbálják a fizikai testüket feléleszteni. A sorozatos kudarcok utáni első reakciójuk a pánik, a félelem. Szívszorítóan zokognak a hullájuk felett, s közben nem veszik észre, hogy ők valójában sértetlenek.
A fizikai test túlzott imádata önsanyargatást, a vágyak megtagadását vonhatja maga után. Ha utálattal, gyűlölettel viseltettek emberi formátok iránt, akkor a halálotok után vonzódni fogtok a testetekhez és a materiális létezéshez. Mindenféle gondolkodás és cél nélkül, az első adandó alkalommal hozzákötitek magatokat egy új testhez, csak hogy minél gyorsabban élvezhessétek az anyagi lét örömeit. Az önutálattal a jelenlegi életetekben is betegségeket, fájdalmakat teremtetek. Az önmarcangolás helyett inkább érezzétek jól magatokat a bőrötökben, élvezzétek vele az Élet szépségeit, és ha már nem lesz szükségetek rá, egyszerűen vessétek le.

Azért nem tudtok, nem láttok, nem éreztek mindent, mert most még nem tudnátok elviselni. Mielőtt megpróbáltok szembesülni a problémával, erősödjetek egy kicsit. Hagyjátok abba a görcsös tökéletességre törekvést, és egy darabig vágjátok sutba a nyavalyáitokat. Engedjétek, hogy lágy napfény cirógassa, enyhe szellő simogassa az arcotokat, és ne foglalkozzatok a titeket taszító dolgokkal. Majd ha elég erősek lesztek, észrevétlenül, természetes könnyedséggel megoldhatjátok a problémát. Ekkor rádöbbentek: nem kell törekednetek a természetességre, mert ti vagytok a természetesség.

A kísértetek és az élő emberek között egyetlen jelentős különbség van: az előbbiek a személyiségüket és a fizikainak hitt formájukat nem összpontosítják maradéktalanul az anyagi síkra.
A különféle dimenziók és létidők egyszerre léteznek, s egy teljesebb érzékeléssel egy időben láthatók. A kísértetek azon más dimenziók Létezői, akik az energiáiknak köszönhetően láthatóvá lettek az anyag világában. Minden olyan tudat kísértet az emberek szemében, aki nem materializálódott testbe, és valamilyen erősebb energiafolyam miatt látható lett. Így vannak ál-kísértetek is. Ti is lehettek ilyenek, ha elég erős gondolatformát vetítetek ki magatokról, vagy amikor álmaitok során kiléptek a testetekből.
A legtöbb személyiség a haragra, a bűntudatra, a félelemre, a szorongásra fordítja a figyelmét, ezért csak úgy tudja megszerezni a síkok közötti átcsúszáshoz szükséges energiát, ha ezeket felszabadítja. Ha ez a halál pillanatában történik, akkor ez az egyén felfogásán túl játszódik. Ilyenkor ez az érzelem a Létező rögeszméjévé válik: minden cselekedetét, minden gondolatát ez irányítja. Egy ilyen kóborló személyiség azon emlékei hatása alatt áll, amelyek valamiért a rögeszméjévé váltak. A szenvedély és az utálat egyfajta többdimenziós pórázként köti őt érzelmi tárgyához. Ez minden Létezőre is vonatkozik.
Az öntudatlanul bolyongó tudat szellemjárása nem egy kellemes élmény. Egyszerűen addig nem tud kiszakadni a megszállottsága viharából, amíg energiát ad neki a hite és a vágya által.
A kísértetek sincsenek tudatában jelenlegi létezésüknek: ők sem érzékelik azokat a világokat, amelyek túlmutatnak a sajátjuknak elfogadott valóságon. A kísértetek alapvetően ártalmatlanok.

TOVÁBBI LÉPÉSEK A HALÁL UTÁN

Amikor a létsíkváltás után legyőztétek a kezdeti nehézségeiteket, ekkor fogtok tudatába kerülni a halálotok tényének, ekkor fogjátok felfogni a körülöttetek létező Valóságot. Ebben a pillanatban kerül sor az érzelmek és gondolatok teljesebb átélésére. Mivel az események érzékelésének a formája mindig tőletek függ, mindannyian más fizikai leképezést használtok majd.
Az érzelmek és a gondolatok átélése azt jelenti, hogy újra átélitek az elmúlt életeteket. Minden pillanat sajgó tudatossággal fog megjelenni bennetek. S mivel az egótok korlátainak nagy része ekkor már mögöttetek lesz, átélitek azt az érzelmi-gondolati élményt, amelyet egykor elfojtottatok magatokban, vagy az érzéketlenség korlátai miatt képtelenek voltatok átérezni. Világosan fogjátok látni a cselekedeteitek eleddig elkendőzött indítékait, elnyomott érzelmeitek és gondolataitok teremtő hatásait. Az a lelkiismeret-furdalás vagy bűntudat, amelyet a földi életetek folyamán – akár tudat alatt – elfojtottatok, az orkán erejével fog kitörni belőletek. A már jó okkal elfeledett események fájdalmasan, élesen tudatosak lesznek, és ez a megnövekedett bűntudatotok kérlelhetetlenül irányítja majd a cselekedeteiteket. Amikor ezen érzelmi falak leomlanak, megnövekszik az Énetek felfogóképessége, de erre a kitágult érzékelésre a jelenlegi tudatotok felfogásával fogtok reagálni.
Mivel a test nélküli állapototok alatt is önmagatok vagytok, a halálotok után nem váltok mindentudó bölccsé! Egyszerűen csak újra emlékezni fogtok azokra az eseményekre, amelyek az életetek folyamán fájdalmat, kellemetlen érzéseket okoztak, és ezért elfelejtettétek őket. Tudatába kerültök azon érzelmeiteknek és indítékaitoknak is, amelyeket az életetek alatt letagadtatok önmagatok előtt. Ezeket a helyzeteket most már világosan, az egótok torzítása nélkül fogjátok látni. Ekkor megtapasztaljátok a gondolataitok, érzelmeitek eredményét, másokra ható következményét – jóval erősebb lelkiismerettel, bűntudattal, mint amivel jelenleg rendelkeztek.
A legtöbb egyéniség következő életébe már ebben a pillanatban belekerülnek a megtapasztalásra váró események. Voltaképp erre a helyzetre utal a karma és a „ki mint vet, úgy arat” mondás is. Ha az egyén előző életében nem tudta átérezni más szenvedését, akkor megpróbálja hasonló körülmények között megszerezni az élettapasztalatot, tehát az elkövetkezendő életdarabban ő lesz a szenvedő fél. Pl., ha azon emberek szenvedése nem váltja ki belőletek a segítő szándékot, akiket a céljaitok érdekében eltapostatok, akkor a tapasztalat érdekében olyan életben fogtok remekelni, ahol átérezhetitek az elnyomás, a megalázottság érzését. Mindez a saját elhatározásotokból történik így: ezt az utat a teljesebb, kiterjedtebb egyéniségetek választja, aki tudja, hogy szükségetek van erre az iskolára. Természetesen lehetne máshogy is, ám minél erősebb bűntudat nyomja a lelketeket – azaz minél erősebben fojtottátok el önmagatokat –, annál kisebb eséllyel látjátok a kevesebb szenvedéssel járó, ám nagyobb tudást követelő utat.
Egy anyagi megtestesülés számtalan célt, feladatot, örömöt és bánatot teljesít be.
Amíg ez az önvizsgálat tart, nem tudatosul bennetek a saját, kiterjedtebb egyéniségetek. A Segítőitek természetesen veletek vannak, és a tanácsaikkal elősegítik az elmúlt életetek megértését. Ha már feldolgoztátok az emberként érzett cselekedeteiteket, érzelmeiteket és gondolataitokat, akkor betekinthettek azon megnyilvánulásaitokba, amelyeket előző életeknek neveztek – természetesen a Segítőitek ezen életek és a közöttük húzódó ok-okozati összefüggések értelmezésében is a segítségetekre lesznek. Ha ez megtörtént, akkor megtapasztalhatjátok az Énetek kitágulását: az, akit most önmagatoknak ismertek, fokozatosan felismeri saját magát azokban a személyiségekben, akikkel a korábbi életeit eljátszotta. Ekkor – ha akarjátok –nekiláttok a következő életetek „megtervezésének”.
Természetesen az összes elkövetkezendő életetek, a múlt és a jövő minden pillanata létezik már, ezért a tudat ilyenkor csak válogat a lehetőségek közül. Ám erről az egyéniségek nemigen tudnak, mivel ez a Valóság túlmutat azokon a dimenziókon, ahol a fizikai és a halál utáni létezés játszódik.
Egy új megnyilvánulás megtervezése hatalmas munka, de a Segítők ilyenkor is rendelkezésetekre állnak.
A reinkarnáció nem kényszer. Azért vágysz oly erősen a Valóság megismerésére, hogy a halálod után ne legyél kiszolgáltatva a saját érzelmeid és gondolataid hatásainak. Legyetek tudatosak. A Tudatos Befogadás kizárja az ego és az emberi elme torzításának lehetőségét. Ha tudatosan léteztek, élhettek a végtelen szabadságotok lehetőségével: a materiális élet helyett átléphettek kiterjedtebb valóságszintekre, más dimenziókba is.

A halál után nincs egyetlen valóság: minden élmény más és más. De általánosságban léteznek oly síkok, ahol ezek az egyéni tapasztalatok zajlanak.
Az érzékszerveitekkel érzékelhető és érzékelhetetlen univerzum felépítése: határtalanul határos és végtelenül véges. Azok a „dolgok”, amelyek a fizikai világban vagy az anyagtól „legtávolabb” rezgő dimenzióban léteznek, valójában mindenhol léteznek. A különféle létsíkok nincsenek úgy elhatárolódva egymástól, mint a fizikai világ tárgyai. Nem is lehetnek, mivel a létsíkok alapvetően a tudatok figyelmének köszönhetően jönnek létre. Mivel a kiterjedtebb tudatok önmagukat megtestesítve korlátlanabb létsíkokat képesek létrehozni, ezért a finomabb rezgésű valóságokban kevesebb a kényszerítő törvényszerűség, mint pl. az ego által irányított materiális világban.
Tehát a Mindenségből a tudatok – ti – hozzák létre a különféle létsíkokat. Amikor egy létsík nemcsak egy, hanem több egyéniség számára is alkalmas a megnyilvánulásra, és ők a figyelmüket maximálisan erre a dimenzióra összpontosítják, akkor azt a valóságot „állandó, egyetlen, reális világnak” érzékelik. Ebből következik, hogy annyi különféle dimenzió létezik, ahány Létező. Ezen létsíkok száma végtelen, hogy mennyit érzékeltek belőlük, csak rajtatok múlik. A következő síkokkal és lehetőségekkel feltehetőleg mindannyian találkoztok majd a halálotok után és – ha szükséges – az újratestesülésetek előtt.
Ezek a létsíkok finomabb rezgésekkel rendelkeznek, mint a materiális világ. A megnyilvánulásra egy olyan illúziórendszert használnak, amelyet a fizikai szemetekkel nem érzékeltek, ezért nem veszitek észre őket, holott mindenhol ott vannak. Minden „egymásban” létezik.
Ahogy a testetek elhagyása után elkezditek feloldani a korlátaitokat, először azt a síkot lényegítitek át, amelyet az emberi hitvilágban köztes létnek neveztek. Ezen létsík rezgése áll legközelebb az emberek által is mindennap használt tudatállapotokhoz: az álmaitok egy fázisában errefelé is kóboroltok. Itt létezik a legtöbb, fizikai világhoz még kötődő teremtmény, ráadásul innen figyelni lehet a földön zajló eseményeket, a családtagok, barátok tetteit.
Ha az identitástudatotok tovább tágul, akkor az érzékelés folyamatában egy olyan jól ismert dimenzió következik, amelyet sokan asztrálsíknak neveznek. Itt játszódnak a már korábban említett hallucinációs valóságok, az álmaitok kiterjedtebb részei, és itt léteznek azok, akiknek pihenésre, tanulásra, esetleg gyógykezelésre van szükségük. Ugyanis vannak olyan egyéniségek, akik olyannyira a betegségeik köré építették a földi életüket, hogy a létsíkváltást követően is betegnek gondolják önmagukat. Természetesen a testük elhagyása után semmi bajuk sincs, de az identitástudatuk már magában foglalja a betegséget is. Ilyenkor egy olyan gyógykezelésen kell átesniük, amelynek hatására elhiszik, hogy meggyógyultak. Segítőik most is rendelkezésükre állnak. Ezeknek az egyéniségeknek szükségük van a törődésre, ugyanis a leggyakrabban nincsenek tudatában létsíkváltásuknak. Természetesen a külső hasonlóságon túl ezek a terápiák jelentősen különböznek az összes földi klinika kúráitól. Itt senki sem oldja meg a páciens helyett a problémáit. Észrevétlenül, de saját maguk végzik el a feladataikat. Ezek általában érzelmi eredetűek, és az esemény értelmezésével, feldolgozásával megszűnnek. De előfordulhat, hogy az a személyiség, aki egész élete alatt a betegségére figyelt, a tüneteit az új testén is megjeleníti.
A Valóságot a jelenlegi egyéniségeteknek érthetővé kell tenni a halálotok után is. Mindig a tudat formálja a valóságot.
A Valóság ezen rezgésén léteznek azok a szellemi iskolák is, ahol az érdeklődő egyének különféle ismeretekre tehetnek szert. Ilyenkor mindenki olyan megismerésekre tehet szert, amilyenekre akar, illetve amilyeneket fel tud fogni.
Természetesen erre a tanulásra sem kényszerít titeket senki, de a Létezés ezen fázisában hihetetlen mennyiségű információval gyarapodhattok.
Az asztrálsíkon (is) a lehetőségek száma végtelen. Az a legjobb, ha nem hisztek, hanem még az életetek folyamán megismeritek azokat a törvényszerűségeket és létsíkokat, amelyekkel a halálotok után kapcsolatba kerültök. Akik a fizikai életeik és a köztes lét tanulási periódusa alatt eljutottak odáig, hogy már ezeken a szakaszokon nem kell átesniük – amint egységbe olvasztották a tudatukat –, a Létezés olyan csodáival is megismerkedhetnek, amelyeket az újjászülető egyéniségek nem képesek felfogni.
Nem szabad szó szerint értelmezi a szavakat. Más rezgésszámú, és törvényekkel működő világokat nem igazán lehet elmagyarázni. Nincs is rá szükség, mert a megismerést minden egyénnek saját magának kell megtennie. Mivel már sokszor megtörtént veletek, nincs más dolgotok, mint hogy a tudatos Énetek szintjére emeljétek az emlékeiteket. Ez a lehetőség az ego nélküli Tudatos Befogadásban rejlik.
Ha még a materiális életetek folyamán megismerkedtek a halál utáni létezés törvényeivel, megváltoznak majd a halállal kapcsolat félelmetes nézeteitek. A lehető legtöbb előítéletet vessétek le magatokról, mert ezek hátráltatják leginkább a kiteljesedést, nehezítik a megértést. A halál utáni dimenzió – és a világon minden – most is létezik. Emberként azért nem látjátok, mert a jelenlegi környezetetekre állítjátok a figyelmetek fókuszát, és a fizikai érzékszerveiteknek adtátok át az irányítást. Ám a tudatotok érzékei képesek a nem anyagi létezések felfogására. Ezeket intuíciónak, megérzésnek, 7., 8. meg 9. érzéknek nevezitek. Most még irányíthatatlannak látszanak, de egy kis gyakorlással tökéletesen megbízhatóvá lesznek. Mivel a fizikai érzékszerveitek a halálotok után az anyagban maradnak, a tudatotokkal fogjátok értelmezni a körülöttetek létező világot. Minél inkább tisztában vagytok önmagatokkal, annál kiterjedtebben fogjátok látni a Valóságot, és kevésbé lesztek kiszolgáltatva az ismeretlennek.

Miután meghaltok, egy más törvényekkel működő világban ébredtek öntudatotokra. Ahogy rádöbbentek a létsíkváltásotok tényére, és legyőzitek az elvárásaitokkal teremtett hallucinációs valóságokat, kiterjedtebb tudatossággal vizsgáljátok meg az elmúlt életeteket, életeiteket. S amikor az egótok korlátaitól megszabadulva, a lehetőségeitekhez képest tisztában vagytok önmagatokkal, létezésetek új irányt vesz.
Három lehetőség áll előttetek: 1. újra megtestesülhettek az anyagi dimenzióban; 2. az előző életeitekre figyelve tudatosan megpróbálhatjátok feloldani a hátráltató érzelmeiteket és gondolataitokat; 3. átléphettek egy kiterjedtebb, finomabb rezgésszámú valóságszintre. Ezek a dimenziók már nagyon különböznek a jelenlegi létformátoktól.
Alapigazság: a halál után a továbblépésre, a „fejlődésre” nem az újjászületés az egyetlen lehetőség. Az újratestesülés csak az egyik mód.
Amikor egy egyéniség már elég tudatosan létezik, a materiális élet és a vele járó korlátok nem megfelelőek önmaga megvalósítására. A tudatosság ahhoz kell, hogy felismerhessétek a célotokat és az ezekhez szükséges eszközöket. De vannak olyan tudatok is, akik egyszerűen nem szeretik a fizikai világot. Az ő egyéniségüknek nem szimpatikusak a materiális létsík törvényei, ezért nem testesülnek meg újra a fizikai formában.
A tudatotok legkisebb érzelmeinek és gondolatainak is saját valósága, saját teremtett világa van. Ez így tökéletes. Érdekes és csodálatos élmény önmagatok különféle dimenzionális megnyilvánulásait felfedezni. Az anyagban élők azzal teremtik meg maguknak a gondjaikat, hogy megpróbálják letagadni bizonyos érzelmeiket és gondolataikat. A tudat azért alkotja meg újra és újra a materiális formát, hogy átélhessétek önmagatokat, és megtaláljátok azon részeiteket, amelyek valahol „elvesztek” az idő és tér labirintusában. Aki egyszer belefog az anyagi megnyilvánulásba, csak akkor léphet ki az újratestesülési ciklusból, ha átlátta az anyag törvényeit, és megoldotta képzelt hibáit – tehát elfogadta, megtalálta önmagát. Amíg ez nem történik meg, az egyéniség energiáit és figyelmét elterelik a különféle gátlások és korlátok, illetve a matériában tartják cselekedeteinek következményei is.
Ám bárhogy is dönt a tudat, mindig megvan a lehetőség arra, hogy elmerengjen az elmúlt és az elkövetkezendő életén. Hogy ez mekkora lehetőséget rejt magában, az az egyén életétől függ. Attól, hogy valaki egy emberöltőn keresztül meditált, és a tudatosságot gyakorolta, nem azt jelenti, hogy fejlettebb és többet ér másoknál, csak ő már elkezdett tanulmányozni egy olyan nyelvet, amely a többieket még nem érdekli.
Tehát a létsíkot váltó létezők jelentős része újra visszatér a materiális életbe. A lehetőségek száma most is végtelen, de mivel a földön megtestesülők hellyel-közzel egyazon utat járják be, vannak olyan, általános irányelvek, amelyeket a legtöbb egyéniség alkalmaz. Ezek:
Az 1. lehetőség a ráérős, kényelmes haladás. Általában a jól ismert környezetükbe reinkarnálódnak újra meg újra, és a Létezés végtelen örvényeit ugyanazokkal a barátaikkal járják be. Baráti társaságok, családok születnek újjá egy másik földrészen, hogy elérjék céljaikat. Mert csoportnak is éppúgy van célja, mint az egyénnek, csak ezt a tagok ritkán ismerik fel.
Akik ezt az utat választják, azokat a sokszínűség jellemzi: kellemes és kellemetlen élményekből egyaránt kiveszik részüket.
A 2. lehetőséget azok az egyéniségek választják, akik nem képesek egyszerre több mindent a megfelelő teljességgel átérezni. Ezért ők felosztják a feladataikat, és egy életen belül bizonyos érzelmek, jellemvonások átélésére nagyobb hangsúlyt fektetnek. Egy ilyen ember a fizikai világból nézve unalmasnak tűnhet.
A Én „fejlődése” mindig bekövetkezik, csak épp az egyén dönti el, hogy miképp akarja ezt a folyamatot megvalósítani.
A 3. utat azok választják, akik a megszállottságuknak köszönhetően mindenféle tervezgetés, megismerés nélkül vetik bele magukat a következő életükbe. Ezeket a személyiségeket az elemi erejű vágy oly hatalmas erővel hajtja új életük és céljaik felé, hogy nem dolgozzák fel az elmúlt életükben szerzett tapasztalataikat, nem fogják fel a lényeges tanulságokat. Mivel a vágyaik maximálisan elrabolják a figyelmüket, csak azzal törődnek, hogy a következő életük folyamán elérhessék céljaikat. Ezért azokról az eseményekről, tapasztalatokról, amelyek még várják őket – balesetek, katasztrófák, különféle szenvedések stb. – nem lesz tudomásuk.
Az anyagnál kevésbé korlátozott síkokon más törvényekkel, nem kényszerítő erőként létezik az idő, ezeken a síkokon átlátható, követhető a fizikai világ idejének múlása. Természetesen senkinek sincs meghatározva, hogy mikor kell megszületnie.
Hellyel-közzel ezeket az utakat járjátok be az újjászületésetek folyamán. Természetesen ezek nincsenek ilyen éles határvonallal elválasztva egymástól, gyakran több lehetőséget alkalmaztok egyszerre, sőt teljesen más lehetőségeket is megragadhattok.
A fejlődés szó nem fokozást jelent. A jelzőkre, a különféle minősítésekre csak az egónak van szüksége, hogy elhelyezhesse önmagát a világegyetemben. Ezzel ellentétben az Életnek nincsenek határai, a lehetséges Létezés a legteljesebb mértékben nyitott, csak rajtatok áll, hogy mennyit láttok meg belőle. Ami hátráltató lehet nektek – pl. hitek, vallások –, az „fejlődést” biztosíthat másoknak.
Egyeseknek kifejezetten jót tesz az a tévhit, hogy a bűneikért a haláluk után valamiféle pokoli hely vár rájuk. Ezáltal akarva-akaratlan felkészülnek arra, hogy feldolgozzák a problémáikat, megérthessék az életüket. S noha az örök boldogság jellegű túlvilágképek korlátozó hatásai nyilvánvalóak, bizonyos szituációkban, bizonyos egyéneknél ez is jól jöhet. Mert a materiális életet maga mögött hagyó egyén képzeletében lesz egy olyan személy – Isten –, akinek feltétel nélkül elfogadja szavait. Ilyenkor a Segítő könnyen, viszonylag egyszerűen elmagyarázhatja a helyzetet – a felvett istenalak személyén keresztül. Azok találkoznak a legkevesebb nehézséggel, akik értik és tudják, hogy a fizikai valóságot maguk teremtik az érzelmeik, gondolataik által. Még kiterjedtebb valóságokat ismerhetnek meg azok, akik még az anyagi életük alatt olyan valóságszintre emelik a tudatosságukat, hogy eggyé válnak a halál utáni létezéssel is.

A halál után lehetőségeknek mindössze egyike a reinkarnáció. A másik két lehetőség az előző életek tudatos átélés, illetve a kiterjedtebb dimenziókban, „magasabb” valóságszinteken történő létezés.
Ha a halálotok után tudatosan léptek ki az egótok illúzióvilágából, olyan egyéniségként ismertek önmagatokra, aki már nem az idő rabja. Tudatosság nélkül képtelenek lesztek irányítani a folyamatot! Ekkor is ti, a kiterjedtebb Énetek irányítja a dolgokat, de mivel ennek nem vagytok tudatában, számotokra édes mindegy lesz.
Ez a kiterjedtebb önmagatok egész jól mozog az időben, és éppoly természetes könnyedséggel emlékszik az előző életeitekre, mint ti a pár perce történtekre. Mivel ez az önvalótok most is létezik, ezért megint csak rajtatok – a tudatosságotokon – múlik, hogy a halálotok után vagy már a következő másodpercben felismeritek ezen részeiteket, és használjátok a képességeiteket. Természetesen ennek a felismerésnek előfeltétele az, hogy megértsétek a saját korlátlanságotokat, és valamilyen formában befogadjátok a reinkarnációt. Nem kell hinni, egyszerűen csak ne utasítsátok el a lehetőséget. Ugyanis ez az egyik alapfeltétele annak, hogy ne kelljen újjászületnetek, hanem gondolati síkon oldhassátok meg a korábbi életeitek alatt felhalmozott problémákat.
A megértés és a „kijavítás” folyamata az éppen befejezett élet átélésével, a problémák és a gátlások feloldásával indul. Ha meg tudjátok érteni az anyagi létezés és az újjászületés mechanizmusát, megtehetitek, hogy önmagatok számára megváltoztatjátok az eseményeket. Az emberi gátlásaitokat, félelmeiteket, korlátaitokat megkerülve újraélhetitek az eseményt, és megtapasztalhatjátok abban a formában is, ahogyan az életetek folyamán nem tettétek, de nem léphettek vissza ugyanabba az életciklusba, amelyet ti és a többi Létező „egyidejű valóságnak” teremtettetek.
Amikor az éppen aktuális élet értelmezése befejeződött, a történelmi időben visszafelé haladva egyre több és több életetekkel tehetitek meg ugyanezt. Természetesen a feladatok ilyen szintű megoldásához olyan fokú tudatosságra van szükség, hogy az összes előző életeteket átláthassátok. Erre kevesen képesek. A legtöbben annyi előző életükből vonják le a tanulságokat, amennyit csak be tudnak fogadni, majd az így megszerzett tapasztalataikkal bölcsebben vetik bele magukat a következő megnyilvánulásuk átélésébe.
A materiális élet tökéletes lehetőség a megnyilvánulásra, de a tudatosság egy bizonyos fokán – amikor már többre vágytok, mint a körülöttetek létező anyag – szorítani kezd. Csakhogy nem könnyű kilépni ebből, mert az összes cselekedeteitekkel, érzelmeitekkel és gondolataitokkal öntudatlanul is tovább korlátozzátok magatokat. Ám ahogy a tudatosságotok növekszik – ezt nevezitek az idő telésének, illetve folyamatos reinkarnálódásnak, fejlődésnek –, egyszer eljuttok egy olyan korlátlan állapotba, amikor már be tudjátok fogadni az összes előző életeteket. Ezzel megteremtitek magatoknak a lehetőséget a feladatotok megoldására anélkül, hogy eközben újabbakat kreálnátok. Mert hát a fizikai élet folyamán végül is erről van szó.
A tudatosságotok kiterjedtségének köszönhetően az eleddig lappangó tapasztalataitok – ösztön, tehetség vagy a tudatalatti terméke – megjelennek bennetek. Ahogy az előző életeitek eseményei leperegnek a figyelmetek fényében, fokozatosan tudatára ébredtek a cselekedeteik okának, és azokat az élményeiteket, amelyeket valamiért el akartatok felejteni – gátlások, félelmek vagy fájdalmak miatt – felszabadítjátok az elnyomás alól. Ennek köszönhetően megértitek azt a végtelen ok-okozati láncot, amely az évmilliók alatt vezetett titeket. Annak az elképesztő energiának a segítségével, amelyet az egyéniségetek elfojtására fordítottatok, további mélységekig ismerhetitek meg magatokat. S mivel az érzelmi-gondolati tapasztalat a valóság, az összes elkövetkezendő életetek tapasztalatát megszerezhetitek, vagyis nem lesz szükség rájuk. Ekkor, a tudatosságnak ezen fokán dönthetitek el szabadon, hogy mit is szeretnétek csinálni, s ekkor, az Énetek tökéletes ismeretében éreztek rá azokra a hihetetlen lehetőségekre, a végtelen felfedezés s a sokdimenziós létezés szabadságára, amely a fizikai világ korlátai helyett titeket vár.
Amikor valamilyen módon eggyé váltál azzal a Belső Éneddel, aki önmagát végtelen apró Énné osztva, végtelen előző életedben játszik szerepeket, rájössz, hogy rengeteg ilyen Belső Éned van, aki rengeteg nem materiális síkon játszik jobbnál jobb szerepeket. Ezt a tudatosságot elérhetitek az állandó újjászületéseken keresztül, szellemi átéléssel, de úgy is, hogy rádöbbentek a korlátaitok létezésére, és egyszerűen kiléptek belőle.
Tehát amikor eléritek az újjászületéssel bejárható legszélesebb tudatállapotot, a materiális létezés számotokra értelmét veszti. Ekkor már egy olyan, nem emberi egyéniséggé váltok, amelyben tökéletes harmóniában léteznek együtt a látszólag ellentétes pólusok. Önmagatok különféle megnyilvánulásai most is léteznek. Veletek párhuzamosan csodálkoznak rá és értik meg a világegyetemet, és egyszer majd arra is rá fognak jönni, hogy az eredendő tudatuk megegyezik a tiétekkel.
Igazából csak akkor fogod megérteni a szavaimat, amikor a tudatosságod – feltehetőleg test nélkül – eléri az újjászületéssel megszerezhető legkiterjedtebb állapotot. Ekkor több milliárd esztendő emléke fog egységként élni bennetek, és mivel olyan érzékekkel érzékelitek majd a valóságot, amelyeket jelenleg használtok, sokkal több lehetőségetek lesz a létezésre, mint azoknak, akik újratestesülnek az anyagban.
Miután a reinkarnációt, a fizikai világot és a hozzájuk tartozó síkokat magatok mögött hagyjátok, egy olyan létsíkon váltok tudatossá, ahol az érzelmeitekkel és a gondolataitokkal már szabadon teremthettek háromdimenziós – színekkel, illatokkal, hangokkal teli – formákat. Mivel mindez tökéletesen valóságos, bármelyik szereplőnek – kő, növény, állat vagy ember – belebújhattok a bőrébe, és az ő szemszögéből immár tudatosan újraélhetitek az eseményt. Azonosulhattok más hozzátok hasonló teremtő tudatokkal, belebújhattok az ő teremtményeik bőrébe is. Mivel ekkor már az érzelmeitek és a gondolataitok szabadon áramlanak, nincs más dolgotok, mint hogy figyelve őket megismerkedjetek teremtő erejükkel. S mivel a telepátia ezen a valóságszinteken akadályok nélkül működik, a tapasztalataitokat, az örömeiteket megoszthatjátok a többiekkel is. Ekkor együtt hozhattok létre különféle sokdimenziós alkotásokat, amelyek a felfedezések újabbnál újabb boldogságával tárják elétek az ismereteket és önmagatokat.
Ha ezalatt a teremtő játék alatt maximálisan megismertétek, átéltétek önmagatokat, a tudatosság egy újabb valóságszintjére léptek. Ezeket a létsíkokon már megszűnnek a „célok”, ám ezen nem létező „célok” elérésével újabb valóságokat, újabb lehetőségeket ismertek meg.
Ha a tudatosságotok még kiterjedtebb formában fogja át a Valóságot, tudatosan megoszthatjátok lényetek egy részét, és létrehozhatjátok önálló egyéniségek milliárdjait. Ők a szabad érzéseikkel és gondolataikkal tovább tágítják a felfogásotok korlátait.
A tudatosság következő, korlátlan állapotában a végtelen megnyilvánulások határtalan, Teljes Létezői lesztek, ti lesztek maga a Megnyilvánulás. Bennetek, az állandó jelenben lesz a múlt és a jövő, ti lesztek az örök érvényű élet és az örök érvényű halál. Identitástudatotok tökéletesen feloldja korlátait, a határtalanságotok lesz a határotok.
Azon a ponton, ahol már nem köt titeket gúzsba az újjászületés kényszere, akár visszatérhettek a materiális valóságba is, hogy a többi Létezőnek segítséget nyújtsatok.
Az igazi tanítók nem „tanítanak”. Keveset magyaráznak, még kevesebbet állítanak, és sosem győzködnek vagy bizonygatnak, mivel tudják, hogy a Valóság megismerését nem lehet mesterségesen siettetni. Ők nem a szavaikkal, hanem önmagukkal – cselekedeteikkel, létükkel – tanítanak. Ez az életmód nagyfokú egótlanságot, önzetlenséget kíván a tanítótól, de mindez az ő tanulását is szolgálja: olyan tapasztalatokkal gyarapítja, amelyeket csak így képes megszerezni.
A tanítás mellett a másik lehetőség, ha már megismertétek a reinkarnáció törvényszerűségeit: a gyógyítás. Akárcsak a tanítónak, a gyógyítónak is több létsíkon, több létidőben kell tevékenykednie ahhoz, hogy a munkássága eredményes legyen (akinek segítenek, egyszerre több létidőben vannak megnyilvánulásai, ezekkel a személyiségekkel egyszerre kell foglalkozniuk mind a tanítóknak, mind a gyógyítóknak). A gyógyító valójában akkor segített rajtad, ha megtanított arra, miképp gyógyítsd meg a körülötted élőket és önmagad.
A fa alatt ücsörgő szent emberek az ego nélküli materiális létezést választják. Tudatuk a kiterjedtebb valóságokra fókuszál, így folyamatosan sugározzák magukból a létezés eredendő energiáit, s a köréjük gyűlt emberek fokozatosan feltöltődnek, és egy kiterjedtebb valóságszinten kezdik el felfogni önmagukat.

A 3 Elv – tanító, gyógyító, szent ember – csak lehetőség, akár mindhárom Elvet megtestesíthetitek egyetlen élet alatt is. A reinkarnációs ciklus befejezését követően a lehetőségek száma végtelen.