Jaj ez a tél! Micsoda tél?
Mintha minden percben megölne egy kicsit.
Ez a hideg és ez a dér.
Morog rám, ahogy húsomba hasít.

Jaj ez a köd, mint szememen a hályog.
Közel a minden, a távol a semmi.
Csikorog léptem, csillan nyomom.
De csak menni kell tovább, menni, menni.

Jaj ez a tél! Micsoda tél?
Mintha széttört volna minden csörömpölve.
A fáradt, fakó, fogyó nap kábulatában
Minden fény és szín délebbre szökne.

Talán csak rossz álom minden homály a tájban.
És nem vesztették értelmüket a holnapok.
Meleg ruhában ülök ki a szürkületbe
És csak balladás könyveket olvasok.

Jaj ez a tél! Micsoda tél?
Miért is gyötör meg ennyire?
Gémberedik minden végtagom.
S hiába paskolom, remeg kezem.

És ez a hajnal. Dermesztő arccal.
Mindjárt betöri ablakom.
Talán az áttörő napsugárra várva
Lenne egy pillanatnyi boldog alkalom.

Jaj ez a tél! Micsoda tél?
Megcsonkítja végzetesen lelkemet.
Hol az a régi meggyógyító érzés,
Amitől reggelente ártatlanul ébredek.