Szvetelszky Zsuzsanna: A pletyka
„A pletyka ismerhető szereplőkről szóló nem publikus információ, melynek legfőbb attribútuma a terjedés. A pletykák összessége olyan információhalmaz, amely minden pillanatban fölülírja önmagát. A pletykálás az emberi faj egészére jellemző, kisebb közösségekben kialakuló, polihierarchikus szerveződésű kommunikációs hajlam.”
A pletyka eszerint se nem rossz, se nem jó, hanem egy univerzális, viszont fajra specifikus kulturális jelenség, kommunikációs hajlam. Továbbításának módja mindenekelőtt szóbeli, az írásbeliség csak egy bizonyos állapotát tudja megragadni. Az ismétlődő továbbadás következménye a tömörítés és az egyedi részletek hozzáadása. A történet központja mindig egyszerű, de a pletyka erejét váratlansága adja.

 A pletyka és terjedése –mint információátvitel- alkalmas lehet a közösség határainak kijelölésére, nem véletlen, hogy a szociometriák egyik alapkérdése is erre vonatkozik. (Mérei, 2001)
Objektív feltételként meghatározhatjuk a következőket: „egy természetes csoport, és azon belül a többé-kevésbé kölcsönös bizalom, az azonos helyzetmegítélés, az azonos érték- és érdekrendszer, valamint az információk visszacsatolásának lehetősége.”
Evolúciós vonatkozások:

A könyv alapján egyetlen pletykához hasonlító etológiai megfigyelésről tudhatunk: ez pedig a csókák közötti hierarchiaviszony-változás gyors információkezelése.
Ezzel szemben nem ismerünk olyan társadalmat, amelyben ne létezne pletyka. Az emberek mindenhol és minden időben többnyire kíváncsiak voltak másokra, mások életére. Érdekes ellentét rajzolódik ki akkor, ha mindezt szembe állítjuk a mindenkori vallások azon igyekezetével, hogy a pletykát kiszorítsák, tiltsák, bár igyekezetük általában eredmény nélkül marad. Lorenz „veleszületett jogérzetéhez” hasonlítva Szvetelszky „pletykaösztönről” beszél, mely szerint a pletykára való érzékünk velünk született lenne és kultúráktól függetlenül rögzített alapszerkezetet hozna létre. A megvalósuló pletykában keverednének a veleszületett és az egyedi tanulás útján szerzett elemek.

Módszertan:

A pletykában a legnehezebb a módszertani megfoghatatlanság. A pletyka, definíció szerint, állandóan változik, alkalomtól, résztvevőktől függően. Interaktív tevékenység, magára pletykára -újragenerálás, elmesélés közben- is visszahat a reakció. Két különböző mesélő története közötti különbségekre Sperber fertőzési modellje adhat modellt, mely szerint a mentális és nyilvános reprezentációk közötti értelmezések szükségszerűen megváltoztatják a reprezentációt. (Sperber, 2001) Így tehát rögzíteni kéne az összes változatot és az összes reakciót, amely előfordult az adott pletyka történetében. A hiba ott csúszik a rendszerbe, hogy magával a megfigyeléssel torzítjuk az adatokat: a megfigyelés ténye megváltoztatja a történetet és a reakciókat is.
A pletyka mindig az adott kiscsoportban értelmezve érthető és releváns. A megértéshez szükséges a csoporttagság, az esetleges speciális szókincs, és kapcsolati hálók ismerete. A pletyka erősen kontextusfüggő jelenség, egy összeállított korpuszra nagy veszélyt jelentene, ha nem ismernénk fel pletykákat illetve pletykának minősítenénk hazugságokat.

Történetiség:

A pletykatörténet vizsgálatakor az anyag hiánya a legelső probléma. Néhány kivételtől eltekintve nem a mindenkori pletykákat tartották az utókor számára feljegyzendő információnak. „Amilyen kevés fosszilis pletyka maradt ránk, annál több róla szóló elmarasztaló ítélet.” Ebből tudhatjuk, hogy pletyka régóta van - és sosem tartották üdvözlendőnek. Az olyan időkben azonban, amikor kevés az információ, az emberek kénytelenek a pletykákra mint megbízható forrásokra támaszkodni. Az elmúlt századokban az információ közvetítését többnyire az utazók, a kereskedők, a vándorló iparosok, a mesterlegények, diákok, zarándokok, csavargók és természetesen a vándorénekesek oldották meg.
Jellegzetes helyszínek, pletykaszínpadok a kereszteződések, a kocsma, a templom, a pékség vagy akár a temető is, a nők számára pedig a piac, a kút, a fonó vagy a folyóparton a mosásra alkalmas helyek valamint az ún. pletykatornác és pletykapad voltak, ezt mára leginkább a játszótér váltotta fel a nagyvárosokban, de a lényeges elem a mikroklíma.

Keletkezés-elméletek:

A pletyka keletkezése feltehetően a megfelelő létszámú és életmódú emberi közösség létrejöttétől datálódik. Véleményem szerint szükséges hozzá a megfelelő emlékezet, az individuumokként kezelés és a társra való kíváncsiság. Kérdés, hogy vajon a mimetikus vagy mitikus kultúra szintjén jelent-e meg a pletyka (Donald, 1991), magyarán, hogy szükség volt-e a nyelvre az első pletyka megjelenéséhez.
A könyv Barkow és Dunbar elméletére támaszkodik (Csányi, 2003).
Barkow: A pletyka keletkezését a pleisztocén korra teszi (tehát nagyjából a mimetikus kultúrához köti). Elmélete szerint evolúciós előnyt jelentett, ha az egyén ismerete kiterjedt a társ pillanatnyi állapotára és ebben segíthetett a minél több információ begyűjtése a társról, azaz a pletyka. A társ felismeréséhez szerinte az arc, a hang és a találkozás szolgáltatta az alapot, ezért lennénk kíváncsiak a mai sztárok életére.
Dunbar: bár magához a pletykálás aktusához három emberre van szükség (mesélő, hallgató, tárgy), a „kurkászó beszélgetés” (small talk) 140 fő alatti csoportnál nem jelent szelekciós előnyt. Ennél a létszámnál (amelynek növekedése az agyméret növekedésével egybeesik) már túlságosan költséges a kurkászás (amely a majmok egyik legjellemzőbb szociális aktusa), ezért léphet helyébe a beszélgetés egy intim formája. Ez lehetővé teszi, hogy egyszerre több társsal erősítsük meg szociális kapcsolatainkat, illetve „dologtalan” kezünkkel valami egészen mást vigyünk véghez.
A pletyka keletkezése feltételezi az információs jelenidejűség megszűnését, hiszen annak visszaállítására törekszik azzal, hogy nem tudott dolgokat közöl.
Az elmélet hátránya Szvetelszky álláspontja szerint, hogy a fecsegés és a pletyka közti különbségeket elmossa.

Társas jelleg:

„A pletyka természetes környezete minden kétséget kizáróan a csoport, ezen túlmenően a csoportközi kölcsönhatások és azok összegződése miatt a társadalom.” Minden pletyka az ön- és társismeret elmélyítéséhez is hozzásegít: egyrészt a pletyka szereplői közül a mesélőről tudhatunk meg a legtöbbet, másrészt az énkép kialakulását nagyban befolyásolja a társakban rólunk kialakult kép. A pletyka egyik legfontosabb funkciója a gondolatok és a valóság közti visszacsatolás megvalósítása. (Fontos tudnom, hogy beszélgetőtársam hasonlóképp gondolkodik-e, mint én.)
A pletyka közben fogalmazódnak meg a csoport normái, „explicit vagy implicit erkölcsi vitába bonyolódunk.” A kibeszélésekben alakul ki és mutatkozik meg a csoport értékrendje, így a csoportorganizmus gondolkodási folyamataként jellemezhető. Tekinthető a szocializáció egy fontos eszközének, melynek során a csoportra értelmezési keretet sajátítjuk el. Mechanizmusa az empátiára épül: a történet felfogásán túl minden lényeges részét meg is kell értenünk, amihez szükséges a beleélés képessége.
Büntetőeszközként is működhet: bizonyos pletykák stigmatizálhatnak, társas elutasításhoz vezethetnek. Implicit és megelőző fenyegető erejénél fogva (ebben különbözik talán a manipulációtól, zsarolástól) képes egyensúlyozó szerepre szert tenni és ezáltal vezethet demokráciához.
A pletyka –tudásjellegénél fogva- nagyobb bejóslóerőt biztosít ismerőjének. Épp ezért hatalmat is jelent, tehát meghatározó szerepe van a dominanciaviszonyok megjelölésében. Épp ez adja hajtóerejét: a pletykálás szándéka mögött a szociális háló kapcsolatainak gyengítése vagy erősítése rejlik.

Miért jó pletykálni?

A cselekvés konkrét, azonnali megerősítése a társak reakcióján alapul: a pletyka hatása megmutatkozik kommunikációjukban, amely növeli a mesélő önértékelését, hiszen kompetensnek mutatkozott egy társas szituációban. A hallgató a jó pletyka által nyújtott katarzison túl élvezheti az információátadásban rejlő bizalmat.
A szerző szerint azonban kellemességén túl biológiailag determinált szükséget is kielégít, amely a közösség hálózatszerűségének korai felismerésén alapul.
Analitikus szempontból is találhatunk érvet a pletyka mellett: a bűnbakképzés során a kibeszélt személyre kivetítünk saját magunkban talált bűnös vágyakat, amelyektől ily módon megszabadulva már lényegesen pozitívabbnak láthatjuk énképünket. A könyvben megkülönböztetünk kiscsoportos bűnbakképzést, melynek előnyei is lehetnek, mint pl. indulat-levezetés, és nyilvános, tömegszintű bűnbakképzést, mely már a mobbing tárgykörébe tartozik.

Miért tekintik rossznak a pletykát?

„A pletykálás olyan kommunikációs tevékenység, amit ritkán előz meg közvetlenül rávonatkozó gondolkodás, vagy egyáltalán, bárminemű gondolkodás.” Ez ellent mondani látszik annak a „pletykakészítési menetrendnek”, amelyet a szerző a későbbiekben taglal. Ennek feloldása esetleg a tudattalan pletykakészítés lehet.
A társas megerősítés vágya sarkallja a mesélőt, hogy újat mondhasson, akár a valóság eltorzításával is. Fontos kitétel, hogy ezekből a torzításokból a mesélőnek ne származzék közvetlen haszna, mert akkor már nem pletykáról beszélünk.
 
A pletykától különböző kommunikációs formák

Rágalmazás: agresszív és támadó pletykaként szerepelhet, a valódi pletykától tudatossága és esetleges szervezettsége különbözteti meg.
Mobbing: intézményi konfliktusból eredő agresszió, amely során tudatosan és tudattalanul megsértik az áldozat jogait, mindaddig, amíg el nem veszíti egzisztenciáját. Rágalmazáson alapul, mely ellen az információ áramlása (pletyka) lehet megelőző fegyver.
Szódiaré: fékezhetetlen asszociációs lánc, mely a hallgató számára nem élvezetes.
Autonarráció: jelenidejű önelbeszélés, nyilvánvalóan látható dolgok folyamatos artikulációja.
Small talk, fecsegés: ezeken belül, beágyazottan előfordulhatnak pletykák, de alapvető funkciójuk kimerül a kapcsolattartásban.