…1723 borongós ősze volt. Mintha már túl lett volna fia halálán. Megnyugvással töltötte el az, hogy lánya trónutódlása elől az utolsó akadály is elgördült. Több évi fáradságos munkája érett be. Azok a rebellis magyarok végre elfogadták javaslatát. Úgy érezte, hogy e törvény elfogadásával immár véglegesen megszerezte, talán pacifikálta is ezt a félig nomád, kun, tatár, török sújtotta terület feletti uralmat.
 Kissé öregedő kezét az ablakpárkányra tette. Mintha túl szűk lett volna a terem, a kilátás kissé szegényesnek tűnt a hajdan majdnem megszerzett spanyol trón pazar külsőségeihez képest. Elhatározta ha még megteheti, vagy ő, vagy utódai építhetnének ide egy szép palotát. Szóval Spanyol hon helyett ez az igen labilis közép-európai birodalom, ez a vegyes-tál lett az övé. Csak ne lenne ennyire keletre. Ezen túl csak barbárok, szlávok élnek meg tatárok a kínai nagyfalig. Akár keleti birodalomnak is hívhatná birtokait.
És a felhőkkel eltakart Nap, a borongós ég, a kilátástalanul zuhogó eső ellenére mégis valamilyen megmagyarázhatatlan optimizmust kényszeríttet magára. Vénségére mi tagadás realitását el nem vesztve vagy csak egyszerűen gyengeségből, megátalkodott pragmatikus lett.

 Az idő múlása először csak intő jeleket küld, de aztán ha figyelmen kívül hagyod ezeket, egyszer csak úgy vághat pofán, hogy egyszerre köpöd ki fogaidat a véres nyáladdal együtt és részegen kóválygó fejeddel egészen bután nézel ki magadból a nagyvilágba, hogy akkor most mi történt. Végtére is itt van egy csinos kis birodalom, diplomáciai manővereivel sikerült megszilárdítania. (Ha több gyermeke lenne, egy-két  házassággal talán még jobb pozíciót lehetne elérni itt Európában?!) Ha akkora birodalmat örökölne mint IV. Károly, de nincs mit tenni. Az osztrák nomenklatúra szerint ő még csak a Károlyokból a harmadik…
…III. Károly 29 évet uralkodott. Hogy pragmatikus volt igazán nem tudhatjuk. De valamit megérezhetett a világ múlásáról, viszonylagosságából, és az elfogadtatott Pragmatica Sanctio-ja, hogy leányág is örökölheti a trónt számomra a történelmen is túlmutató alapigazságot sugall.
Fiatalságunk immár atomjaira eset szét és csak egy Geiger-Müller számláló egyre ritkuló ketyegése emlékeztet hajdan volt valónkra. Bevallva, bevallatlanul is vetkőzzük le magunkról azokat a hajdan magától értetődő tulajdonságokat, melyeket fiatal korunkban törvényszerűnek hittünk és örökkévalónak. Szexualitás, a mozgás határtalan öröme, hogy egy nyári éjszaka csak akkor lehet csodálatos, ha átvirrasztottuk, stb…

Szexualitásunk is a teljesítmény kényszeres posztpubertástól a kapuzárás utáni tétova ernyedettségig tartó páratlan ívű szárnyalása is átértékelődik. Attól, hogy alkalminak indult szeretőd visszahív, férfiasságodat, de főleg egódat, hájjal kenegeti, és az „újra akarlak látni” -tól eljutunk a jelenlegi társad által elkészítet másnapi meleg koszt nyelvet csettintésre kényszerítő ízéig, megbizonyosodva előzőnapi kitartásodról, még meg nem kopott technikádról, hogy álltad a sarat a vártán, mint egy frontról érkezett tábori képeslapon.  

De valahol belül úgy érzed magad, mint egy versenyt futott paripa. Na itt a cukor, még nem kerülsz bele a virslibe. De ez már csak gyomrod nyálkahártyájának csodálatos kényeztetése. A hajdan boldoggá tett aszketizmusod rút szibarita vázzá vált templomodból kisejlő hamiskás éneke ez, kóristák suta próbálkozása csupán. Földhöz ragadtál, és már nem kelsz fel róla.
Valahol ezt Baranyi Ferenc (Az Isten áldja meg ezért a két sorért) úgy írta le, sajnos csak szabadon idézve:             
              „Vad kalózhajónk is engedelmeskedik már a szélnek.
             Durva gyönyörtől halad és kifinomult kín felé megy.”
Már csak gurulni szeretsz a biciklivel. Fölfelé már csak tolod. Ha WC ajtód szélessége engedné, oda is kocsival mennél. (Már arra is gondoltunk, ha nagyobb mennyiségű pörkölttel bográcsolunk, egyszerűbb lenne betonkeverőt rendszeresíteni, és avval forgatni. No azért ehhez kellő mennyiségű alkohol is kellett, hogy norma időre sikerüljön beseggelni.)
És a gyönyörű nyári éjszakák? Egy borongós délután is megfelel egy-két órás szunyókálásra. Néha felriadsz horkolásodra, ami maradjon köztünk, inkább röfögés. Ha az asszony idejében eléd, hányná a korpát, talán még le is fialnál dagonyázásod közben.
Amikor pinapecér barátom csillogó szemmel, átszellemült tekintettel meséli, hogy a hétvégén, a telken, (asszony nem volt ott) milyen csodálatos körömpörköltet rottyantott össze. Hiába, na! Az energia nem vész el, csak átalakul. A durva fiatalság néha agresszív akarása, erőtlenedő megbánássá szelídül.

Az úgy lehet, hogy az öregedés bölcsessége, az igaz bölcsesség, nem az eddig leélt élet tapasztalatainak a quintessenciája. Csupán csak pragmatizmus, a lehetőségekhez való alkalmazkodás művészete. Rákényszerít a változás, rákényszerülünk akarva akaratlanul. Lehetsz konok, önfejű könnyű halott. Vagy az egyre szűkülő lehetőségeket a végletekig kiélvező vén pragmatista. Ki-ki a vérmérséklete szerint.  No de ez már megint csak irodalom, és Attilát (a Józsefet) ismét a rezge megbánás fogja át, de mintha a szem-maró füstöt kikönnyezve tisztábban látna, s a száraz ágak nyugodtabban zörögnének.