A tetején olyan széles, hogy öt lovas egymás mellett végig vágtathatott rajta és ellenséges támadás esetére az őrtornyokban állomásozó katonaság fel volt szerelkezve füstjelek vagy jelzőrakéták eregetésére, ebben a formájában a tizenegyediktől a tizenhetedik századik uralkodó Ming-dinasztia idején épült. Igazából nem ért semmit egy pillanatig sem. Se Csin-nek se a Mingeknek. A mandzsuk faszán átmásztak a falon, vagy behatoltak a réseken és megalapították a következő dinasztiát. Csin egy egész nemzedéket odahajított a falért, ha belegondolunk, vér tapasztotta össze. A birodalma így is összedőlt. Csin olyan volt, mint Cromwell, egytagú dinasztia. Harmincnyolc évesen felvette az első császár címet és tizenegy évvel később meghalt. Kínának mégis tartós kereteket adott. Szabványosította az írást a súly és hosszmértékeket a pénzverést és a szekerek tengelyhosszát. Közigazgatási egységekbe szervezte a birodalmat és a befolyásos családokat a fővárosba költöztette, hogy szem előtt legyenek. Konfucianizmus, taoizmus helyett törvényeket akart, hitt benne, hogy az emberek alapvetően rosszak vagy legalábbis ostobák és vasszigorral végrehajtott írott törvényekkel kell féken tartani őket. Diktátor volt nem szükségből, hanem meggyőződésből, eltökéltségből. Rajta kívül senki sem számított. Szépséges zsarnokság volt, amely halála után harcoló királyságokra bomlott szét. Csak rá kell nézni az agyaghadseregre, amellyel eltemették. Nagyzási hóborttal megvert tömeggyilkos volt, de ez is kevésnek bizonyult a határok megőrzéséhez.  Mint mindenhol itt is bebizonyosodott, hogy a barbárokat nincs mód távol tartani. Végül mindig ők nyernek. Az erő alulról jön, a kirekesztettektől és az elnyomottaktól, akiknek nincs veszteni valójuk. Olyan ez, mint a tűzön rotyogó halászlé, ami az alján a legforróbb, az emelkedik fel a tetejére.