Talán megmaradsz,
mint kőmadonna arcán a könnycsepp.
Lehet, hogy elveszel.
De akkor belőlem is elveszel egy dalt,
egy mosolyt befejezetlenül.

És akkor egy szó is elfuthat veled,
amely ha megmaradnál egyre csak nőne bennem. 
Összekötne mindkettőnket megfékezhetetlenül.
Mert elmosódik minden más vágy,
minden sajnálat az életért karodban.
És a szenvedés csak egyre gyűlik,
de a testemen kívül,
ha melletted vagyok, egy halomban.

Ágaskodnak az érzések.
Nyújtózkodik minden lüktetés mi élő bennem.
Üvölt a néma csend is.
Megremeg a megfagyott levegő is.
Megnyugszik a halállal is.
Szerződést köthet énemmel.

És nyugodt hangon, zajok nélkül
egy csöndes érzés jár át.
A tested mellé, de mindörökre
meg kell érkeznem már.