Évente kétszer-háromszor mindig hivatalos voltam Andris barátom munkahelyén szervezett össznépi rendezvényekre. Akár elő szilveszteri buli, farsangi bál vagy szüreti mulatságot szerveztek éveken át törzsvendége voltam. Asztaltársaságunknak számos alaptagja volt, de egy-két új versenyző mindig csapódott csapatunkhoz a meteorológiai helyzet vagy a Hold negyedek állása szerint sokszor elég hektikusan.
Melinda is így került körünkbe. Eleinte még a nevét sem tudtam. Lassan folyt bele társaságunkba, de minden alkalommal ott volt közöttünk. Teljesen átlagos alkat, már amennyit a ruhája engedett következtetni róla, kedves, átlagos arc. Érdeklődő ám egy kicsit visszahúzódó, de nem gátlásos tekintet.
Már háromszor-négyszer együtt mulatott velünk, de bennem úgy Isten igazából mély nyomokat nem hagyott. Egy havas januári napon hívott fel először. Randevút kért tőlem, valami fontos dolgot kell megbeszélnie velem.
Sokat adtam mindig a metakommunikációra. Számtalan kapcsolatomat köszönhetem azoknak a finom jeleknek, amit csak a küldő és a címzett vesz észre. Tízből kilenc alkalommal segítséget ad a másik fél reális megítélésében. Megtudhatod könnyen, hogy részéről van-e fogadóképesség, intelligenciájáról meg az elküldés módja árulkodik. Valószínűleg túlzottan is finnyás ízlésemnek köszönhetően a túl direkt jeladás módja volt az a dolog, ami néhány alkalommal kiütötte azt a ”biztosítékot” bennem, ami miatt közeledésem megtorpant valaki felé, noha minden más, úgy érzem, klappolt volna.
Noha igazán nélkülözi a telefon ezt a metakommunikációt, mégis, ha becsukod szemedet, és magad elé képzeled beszélőpartneredet, gyakran segíthet hangsúlyai alapján elképzelni feléd irányuló attitűdjét. Abból a néhány perces beszélgetésből is ki tudtam következtetni találkozása célját.
Figyeltetek már meg akár vad idegent is amikor telefonál? Mindig eldönthető, hogy milyen neművel beszél. Az imponálás mivoltából kiérezhető mindig a másik nem jelenléte. A vasúti menetrend közlésében is meghúzódhat az udvarlás titkos buja erotikája, ami tudat alatt mindenki használ, noha észre sem veszi sokszor, amikor a másik, a számára meghódítandó neművel beszélget.
Egyszer így sikerült kivédenem egy kényelmetlen lebukást. Alkalmi partnerem társaságában voltam, amikor ügyeletes barátném hívott fel egy verőfényes szombati napon. Úgy kellett vele beszélnem, hogy az újdonsülés állapotában lévő ágytársam fürkésző tekintete és füle dacára ne derülhessen ki, hogy a telefon túloldalán lévő ismeretlen milyen nexusban lehet velem. Azóta az ilyen helyzetekben már rutinosan tudom kivédeni az elkerülhetetlen csapdákat.
De visszatérve Melindához, egy ködös téli délutánon valahol Budán egy picinyke, de annál meghittebb Eszpresszóban találkoztunk. Rajtam kívülálló okok miatt kicsit megkésve érkeztem. A lány már felmelegedve várt egy eldugott kis asztalkánál. Szeme leplezetlenül felragyogott, ahogy meglátott. Alig fújhattam ki magamat, amikor egy hatalmas rubint színű ajkú és körmű, valamint orbitális mellű pincérnő kissé kiélt arccal, platina szőkére festett hajjal, alig-alig érdeklődéssel máris az asztalunknál termett. Akkor még bohó, meggondolatlan sármos fiatalember voltam és igyekeztem kívánságaimat partnereméhez alakítani. Ő száraz fehérbort rendelt magának. Meglepetésemre az akkor általam favorizált Ampelos vermutot kértem, és láss csodát volt nekik és a fehérből, amit igencsak kultiváltam a már említett felelőtlen és zabolátlan ifjúságom akkori szakaszában.
Egy-egy korty után már oldottabb lett a beszélgetés. Néhány indifferens dolog és egy-két illedelmes kör után az általam is sejtett dolog felé vette az irányt. Lényegében a tudtomra akarta adni minden fajta köntörfalazás nélkül, hogy nagyon is tetszem neki. Imponáló egyszerűséggel vezette le helyzetét és a lehetséges kapcsolatunk mibenlétét. Az Ő hátterét és indíttatását igazán csak akkor ismerhettem meg.
Melinda egy zsidó orvos házaspár kissé késői egy szem gyermeke volt. Apja egy jól menő kórház egyik osztályát vezette, kiváló magánpraxissal a Várban. Egy szem lányukat is az orvosi pályára szánták, de neki az a hat év tanulás nem volt az ínyére, így inkább a főiskolát választotta és aneszteziológiai növérséget tanulta ki és ilyen munkakörben is dolgozott szülei maximális anyagi támogatása mellett. A vár alatt lakott egy takaros kis lakásban, saját autóval, garázzsal, ahogy annak lennie kellett.
Már az elején tudtomra adta, hogy semmilyen házassági szándéka nincsen, de ha én is úgy gondolom, szívesen lenne a szeretőm, amennyiben ez nekem megfelelő lenne. Első találkozásunk óta vonzódik hozzám. A felajánlkozás ilyen egyszerű és kedves formája engem is meglepett és meg kell vallanom imponált is. Egyszerűen minden fajta sallang nélkül és őszintén történt meg. Korábban valószínűleg lépéseket felé nem tettem volna, hiszen több, számomra értékesebb préda várt tündöklő sorsára. De a „szürke kis veréb” effektusa mögül egy parádriposzttal kilépve már egészen más volt a leányzó fekvése.
Felajánlotta mindenfajta szemérem nélkül, hogy töltsem vele ezt az éjszakát, és majd utána döntsek sorsáról. Nem lehetett nemet mondani neki. Kísérletező vérem amúgy is már dübörgött halántékomban, a hiúságomról nem is beszélve. Néhány perccel ezután már fizettem is, felsegítettem rá gavallér módjára kabátját, karon fogtam, és az újra szállingózni kezdő hóban hagytam magam lakására vezetni, önön magam csodálatosságán és határtalan vonzerőm tudatában már-már az indokolatlanságot is súroló boldogságomban fürödve.
Ha van tip-top legénylakás, akkor ez egy tökéletes leánylakás volt. Mindazzal a komforttal, amit a 80-as évek kádári Magyarországa legálisan engedélyezett és féllegálisa eltűrt. Nehéz igazán megfogalmazni és majdnem lehetetlen megértetni azokat a dolgokat amit ez a lány jelentett számomra. Leányt mondtam, hiszen huszonnégy éves sem volt, de viselkedése inkább már érett nőt takart. Teste teljesen átlagos volt, de már az első ölelkezés alatt érezhető volt valami megnyugtató kisugárzás. Az amúgy különleges, rabul ejtő szépségek nélküli teste az ölelések alatt mámorítóan megszépült. A szerelmeskedés minden pillanata természetes, behízelgő és magától értetődő volt. Orgazmus körüli kígyószerű mozdulatai már-már a teljes elvarázsolódás előszobájába kísérte boldoggá tett lelkemet. Érdekes volt számára körülmetéletlen péniszem. Korábban ilyennel nem találkozott. Szinte anyai bájjal dédelgette minden lehetséges alkalommal, tudván, hogy boldogságának testi részét lényegében neki köszönheti.
Együttlétünk jócskán éjfél utánig elhúzódott. Nekem másnap kora hajnalban vidékre kellett utaznom, így nem maradhattam reggelig nála. Fél kettő tájban köszöntem el tőle, de még nem hagyott elmenni. Ő is felöltözött, magához vette autója slusszkulcsát, és magától értetődő módon hazafuvarozott mondván, hogy ilyenkor már a METRO sem jár, külön tortúra lenne haza jutnom.
Látogatásaim rendszeressé váltak, de finom titkossága mindvégig megmaradt. Egyszer elmesélte szülei nem vennék jó néven, ha egy goj fiúval járna. Pedig az első barátja, akinek a szüzességét adta elég cudarul bánt vele. Önző volt az ágyban, és az orgazmusának hiányát frigiditásnak állította be. Erre fogva aztán egyre jobban csak saját élvezetére használta, vele egyáltalán nem törődve. Amikor már furcsa, perverz játékokba próbálta bele vinni, kénytelen volt szakítania vele. A kórház, ahol dolgozott egyik orvosa volt az, aki átsegítette ezen a mélyponton. Önzetlen testi szerelme bírta újra megszerettetni vele a testét, és a gyönyörre megtanítani. Ezután a kapcsolata után egy-egy rövidebb barátságon kívül komolyabb fiú nem is volt már kívülem az életében.
A mellettem kiteljesülő testi gyönyöre ellenére végig éreztem benne valami kishitűséget, és ennek következtében valami leírhatatlan hálát minden alkalommal boldoggá tételéért. Teljes bizalommal hagyta magát terelgetni a különböző formájú gyönyörök felé. A vidéki munkáim, az ő ügyeleti beosztása maximum heti egy-két találkát engedélyezett nekünk. Talán ha kétszer sikerült együtt töltenünk hosszú hétvégét. De ragaszkodása, feltétlen odaadása a szerelemben mindvégig megvolt.
Ősz táján mondta el nekem, hogy nyugdíjba menő szülei apja testvéréhez fognak kiköltözni Ausztráliába. Apja praxisát jó pénzért el tudja adni, vagyonukat is sikerül kivinni az országból. Választás elé került. Vagy megy velük, ahol már rokonai ki is néztek neki egy becsületes héber fiút, vagy marad itthon egyedül. Tisztában van kapcsolatunk meghittségével, de belátja, ha csak nem akarok feltétel nélkül ragaszkodni hozzá, együttlétünk számára tökéletes ugyan, de hosszútávon mégis perspektíva nélküli. Becsületesen, őszintén, kertelés nélkül elmondta, hogy imád, ha kell meg tudna halni értem, de azt is tudja, hogy előbb-utóbb vonzalmunk ki fog hűlni. Természetesen ő is szeretne előbb-utóbb saját családot. De ez már egy másik történet. Még az idei hanukát itthon töltik, de az újesztendőt már Adelaide-ben kezdik el.
December huszonkilencedikén még egyszer utoljára találkoztunk. Másnap indult a repülőjük. Utoljára ölelkeztünk, utoljára voltunk együtt. Tudtam, alig bírja visszatartani a könnyeit. Búcsúzáskor már sírva köszönte meg a boldog együttléteket. Megköszönte, hogy igazán én tettem boldog és megelégedett asszonnyá. Most új életet fog kezdeni egy másik világban. Rajtam kívül már mindent felszámolt eddigi életéből. El nem felejt soha. Eddigi életének lezárása miatt ne vegyem majd hálátlanságnak, de levelet nem fog írni nekem soha.
Ezt az ígéretét nem tudta betartani. Jó három év múlva egy képeslap érkezett a távoli kontinensről. Két mondat volt csupán.
„Fiam született. Te utánad Peternek neveztem el.”
Azóta nem hallottam semmit sem felőle. Elnyelte a távolság és az idő. Csak alakját és lényét őrzi emlékezetem.
Utolsó kommentek