Kies hazánk elektronikus sajtójának cézára minap, bár ironikusan, ám le szkájparasztozta művileg felpörgetett világunkban vergődő embertársainak egy lelkes kis csoportját. Talán még zsörtölődnöm is kellett volna miatta, mivel magam is közéjük sorolom, de ez fel sem ötlött bennem. Értéktelen, értelmetlen dolgokkal telezsúfolt nap végén éhesen, s szomjasan kinyitom lakásom központi berendezését, a hűtőszekrényt. Kettős világ tárul elém. Multik által reánk borított egyen MŰ, úgy nevezett ételek, és valami csodás egyszerű, természetes élelmek.
Veszem a poharat, a kést, s az utóbbiakat, hozzájuk még kevéske nem gumizó ropogós házi kenyeret, és a napot emberesen befejezem. Már csak az emésztés fázisában jut eszembe az elektronikus sajtócézár, és persze mosolygok, hisz néha ő is szkájparasztol. S ekkor felsejlik valami, egy Voporto faragvány a múltból, mitagadást, kaján vigyorral most leírom:
Művilág
A világ amelyben élünk, nem igazi,
Mit belőle láthatunk, az mind hamis.
Ezen szavak, bíz igen súlyosak tudom,
De szomorú szívvel, bizonyítani fogom.
Műfű, művirág, műbokor, és műfa,
Műláb, műkar, műmell, és műhaj.
Műbőr, műfog, műköröm, és műszem,
Műhere, művese, műmáj, és műgége.
Egyesek ma már, szívet is cserélnek,
Használt, sérült, régit váltanak, műre.
Engem e gondolat elborzaszt nagyon,
Szívével együtt vajh, még mit adhatott?
A valós érzelem, értelem és a lelkület,
Gyorsuló létünk forgatagában, elveszett.
Ha mégis maradt nekünk valami belőle,
Azt mindenki elrejti magában, jó mélyre.
Mai világunk nem más, mint színdarab,
Melyben, művészek színművet játszanak.
Mű a díszlet, mű a kellék, mű a jelmez,
A kiváló színész benne csak, mű ember.
Lehet, teljesen mű vagyok én magam is,
Az életem, mit lassan morzsolok, hamis.
Bízom e gondolat sötét, téves és hibás,
De ajánlom, magáról ki-ki gondolja át.
1999. április
Utolsó kommentek