( megjegyzés a Lapos pislantáshoz )

Az emberré válás, a gondolkodó emberré válás legfontosabb mérföldkője volt az írás feltalálása. Egyébként minden tudományos munkában az írott történelem definíciója szerepel. Csakhogy az írással együtt járt az olvasás. Ha azt mondanánk, hogy olvasott történelem, valami többet közlünk. Vannak írástudók és vannak olvasott emberek. Ez valamivel többet feltételez.

De nem csak az írás ment át fejlődésen, az olvasásnak is megvan a saját evolúciója. A kezdetekben hangosan, tagoltan olvastak az emberek még akkor is ha ezt csak saját gyönyörűségükre tették. Később ez halkult, végül némán, de artikulálva olvastak. Ez a változás a X-XIII. században ment végbe, természetesen a kolostorokban. (Gondolom a könyvtárak kis területe nem tette lehetővé, hogy akár egy tucat szerzetes egyszerre mást és mást olvasson, kántálás szerű kakofóniában) Majd ezután alakulhatott ki a néma olvasás.

Hogy ezt idáig miért is írtam le? Jogosan megfedtek előző írásom, -hogy is mondjam- kissé barokkos körmondataiért. Ez tulajdonképpen teszt is volt részemről. Valahogy így lövi be a tüzérség is az ellenséget. Először vaktában pásztáz, aztán oda lő újra, ahol a legnagyobb volt az ordibálás és jajveszékelés. Azt már csak zárójelben vetem fel, hogy a tüdő vitálkapacitása oly harmadlagos a neuronok befogadóképességéhez képest ezen esetben.(Természetesen meggyőződéses asztmások kerüljenek!)

Visszatérvén az írás és olvasás bosszantó dialektikájára…

Elnézést a kis szünetért. Hellyel kellet kínálnom Hegel urat.

Az írás és olvasás két különböző folyamat.  
                                                     
                                                          DE!        

Írás közben az író olvas, kontrolálja, hogy gondolata áttételesen ugyan írásjeleivel azok szimbolikájával a majdani olvasóban kiválthatják-e ugyanazokat a gondolatokat, érzéseket. Azt itt most ne taglaljuk, hogy esetleg más, újabb gondolatokat, érzéseket kelthet. Ebből az aspektusból az olvasó passzívabbnak tűnhet. Neki csak be kell fogadnia,
megemésztenie az esetleg eddig ismeretlen gondolatokat. Uram bocsá! Meg kell fejtenie az alkotó logikáját. Ráérezve gondolatainak szökellő rőtvadára. Ide egy íjat vagy puskát –kiáltana fel Ménrót (alias Nimród a szerk., Enciklopédia Galactika I. kiadása – Asimov utómunkálataival). Na most ide kell jönnie  a 18-as számnak egy sárga karikában. Lényegében egy szellemi szexuális aktusnak lehetünk jobbesetben szem illetve fültanúi. Az alkotó (író) a maga kifinomodott technikájával lépésről-lépésre emeli, viszi el a beteljesedés kapujáig olvasóját. De az orgazmust már mindenkinek magának kell  megélnie. Az alkotói gyönyört természetesen fokozhatja kéjbe vitt óvatlan olvasójának apró jelei, egy sóhaj, gyöngyöző halánték, tág pupillák, kéjes sikoly, szemérmes szorítás, stb.

De ez már megint költészet. Másik téma. A befogadó misztikus kapcsolata az okozóval.

Szegény Attilánál (a Józsefnél) ilyenkor már a lét is dadog.