Olyat láttam, amit sem előtte, sem utána már sosem. A még akkor is elég hideg szobában vértől duzzadó hímtagom az ellenfényben szabályosan gőzölög.

A vonatunk kínos lassúsággal döcögött. Nem kegyelmezett senkinek sem. Meggyötörte összes utasát. De így is kiváltságos helyzetben voltak az utazók. Ez volt az utolsó vonat, amelyik a Balaton déli oldalán megmenekült az országos ítéletidőtől. Most már tíz órája áll Enying és Lepsény között. Nagyon hosszú hétvége volt. 1988 januárjának első hétvégéje.

Pénteken, utószilveszteri bulin voltam. Hajnali négyig tartott a banzáj. Kaja, pia, nők dosztig. Hajnali fél öt fele kecmeregtem haza. Már csak egy óra volt hátra a régóta tervezett kirándulás vonatindulásáig. Semmi értelme nem volt lefeküdnöm. Féltem, hogy az óra nem fog felébreszteni, hát csak a fotelbe ültem le, hogy bóbiskoljak egy félórácskát. Mire kiértem a pályaudvarra, a többiek már megérkeztek. Pali barátom menyasszonyával, és Ági friss barátnőm. Két és fél óra volt a menetidő. Álmos voltam és embertelenül másnapos. Még az a szerencse, hogy barátaim hoztak magukkal egy zacskós tejet az útra, ami a hűtőben megfagyott. Mint egy darab kő, úgy lengett a reklámszatyorban. De ez megváltás volt számomra. Kiharaptam a sarkát, és a jég mellett szívogattam a már megolvadt részeket. Siófokig el is bíbelődtem vele. Simogatás volt bendőmnek minden egyes korty. A vonatútból alig maradt meg valami. Csak szenvedtem, és küzdöttem a néha-néha jelentkező hányingerrel. Megpróbáltam egy kicsit aludni és gyógyulni. Persze csak a megérkezés előtt sikerült egy kicsit elszenderednem. Amikor leszálltunk a vonatról még alig vonszoltam magam. Az előző éjszakai tivornya ólomsúllyal nehezedett lábaimra.

A nyaralóig még egy fél órát kellett gyalogolnunk. A januári hideg szél némiképpen felfrissített. Mire elértük az épületet, már egészen kitisztultam, erőm kezdett visszatérni. A házban alig volt fagypont felett, amikor bementünk. A Szieszta gázmelegítő bekapcsolása után azonban érezhetően melegedett a levegő. Paliék a lenti kis szobát foglalták el. Mi a galériából nyíló szobácskát az emeleten. Tíz percen belül már egyedül is maradtunk. A másik pár elindult felderíteni a terepet. Van-e nyitva étterem, kocsma vagy fogadó a környéken? Remélték nem az otthonról hozott hideg ételekkel kell majd beérniük.

A felső szobában még nem égett a villany. Az nappaliból érkező fény bőségesen elegendő volt a kipakoláshoz. Gyorsan el is rendezkedtünk. A két heverőt pillanatok alatt összetoltuk, hogy elférjünk rajta mindketten. Ági csillogó szemei mindent elárultak. Farmeron keresztül simogatta meg nemi szervemet, majd kényes precizitással először az övet lazította meg, majd a gombokat nyitotta ki. Az aprólékos munka és a vibráló türelmetlenség pezsdítő bizsergése töltötte be a kis szoba amúgy dermesztő hidegségét. Ajkai finom melege bátorította még alvó férfiasságomat, amíg ágaskodni nem kezdett.

Már félmeztelen voltam, amikor a lány fogta magát és lement a nappaliba egy üveg borért. Aztán valószínűleg megtalálhatta a konyhát is, mert egy kicsit elmaradt. Pohárcsörgést lehetett hallani. Végigdőltem az ágyon. A fejem alatt lévő párna segített a biztos kilátásban. Ahogy ott feküdtem és lentről jött a megvilágítás a bejáraton keresztül csak a meredező férfiasságomat láttam a bejövő fényben. A lentről jövő meleg már érződött, de csak annyira, hogy fedetlen testem ne lúdbőrözzön. Olyat láttam, amit sem előtte, sem utána már sosem. A még akkor is elég hideg szobában vértől duzzadó hímtagom az ellenfényben szabályosan gőzölög.

Időm sem volt kikacagni magamat. Ági jelent meg az ajtóban. Kezében egy üveg bor, két pohár, amit a kis előtér asztalkájára helyezett le. A nyitott üvegből húzott egy nagy kortynyit a poharak dacára. Bejött a szobába. Akkor vettem csak észre, hogy télikabátja alatt már teljesen meztelen. Meglátta a kacagás tárgyát. Úgy nagykabátostul kívánatos fenekeivel fölém guggolt, majd valamilyen észveszejtő finom körkörös csípőmozgással rácsúszott. A nagykabát alatt is didergett. Lúdbőrös bőre csak keményebbé és feszesebbé tették máskor mindig olyan pajkos melleit.

A másnaposság dacára számolni sem tudtam, hogy hányszor volt orgazmusunk azon a hideg szombati napon. Mintha a másnaposságom inkább növelte volna férfiasságomat és kitartásomat, és ahogy Woody Allen mondotta volt az Annie Hall-ban, „Szerintem azóta benne vagyunk a Guiness könyvben.” Van egy pont, ami után már minden mindegy. Az agy elfelejt kikapcsolni és a hormonok löketei folyamatosan érik a testet. Te már egy másik dimenzióban érzed magad, ahol minden mozdulat fájó gyönyörűsége csak azért a megváltó csúcsra érésért létezik. És ebből a boldog mókuskerékből igazán csak a kómaszerű álom adhat menekülést.

Aztán estefele leszakadt az ég és az egész országot hó alá temette. Vasárnap délben sikerült elcsípni a hóvihar ellenére azt a bizonyos vonatot, amelyik még el tudott a Balatonról szökni a hófúvás börtönéből. És most itt áll, valahol Enyig és Lepsény között félúton már több mint tíz órája. Ági töretlen jókedve még most hétfő hajnalban is kitart. A toalett végre felszabadult és az ablaknak dőlve állok, farkammal a lány szájában, élvezem a kissé mocskos helyiséget úgy, ahogy még soha.

Ági csodálatos szerető volt és dicsekvés nélkül mondhatom a megszállottságig rajongott értem. Mindent alávetett az együttléteknek. A leglehetetlenebb időben és helyen tudott találkozni velem. Szeretkeztünk szanálás alatt lévő szobakonyhás Podmaniczky utcai bérlakásban, kisteherautó platóján a Pilisben, vagy egy Gyakorló utcai lakótelepi ház liftjében. Volt olyan, hogy a buli előtti koradélután a kijelölt lakásban találkoztunk. Ő menstruált, hát annyiszor elégített ki orálisan, ahányszor merevedést tudott varázsolni péniszembe. Mivel mindig gyorsan elérte az orgazmust, külön sértésnek vette, ha nem a szájába mentem el. Az ejjakulációt megérezve, ajkai szívó erejével rá is segített, hogy a kilövellt anyag még nagyobb mennyiségét fogadhassa magába.

De a romlásom is neki köszönhettem. A velőtrázó szeretkezések biztos tudatában lustulni kezdtem. Az a vadászat, amit korábban véghezvittem teli gyomorral már nem is volt olyan étvágykeltő. Sokszor a mérlegelésem beszélt le egy-egy liezonról. Már kevesebbet voltam hajlandó harcolni egy alkalmi együttlétért. És Ági biztos hátterében egyre gátlástalanabbá válhattam. Egyre feleslegesebbnek tartottam azokat a tiszteletköröket, amelyek egy nő megszerzéséhez általában szükséges volt.

Az a terülj-terülj asztalkám, amit Ági boldog odaadása biztosított nekem, már-már etalonná kezdett válni, aminek finom desszertjeiből nem szívesen hagytam volna ki másoknál sem. Olyan történt, ami előtte sohasem. Voltak olyan rövidke testi kapcsolataim, amit kihagyhatónak ítéltem meg és felejthetőnek. Mindenkit hozzá kezdtem hasonlítani annak ellenére, hogy egy pillanatra sem voltam szerelmes belé. Ha hiányzott, akkor csak testisége.

Már régen máshol dolgoztam, amikor kapcsolatuk még mindig tartott. Ági egyik őszinte pillanatában árulta csak el, hogy közben menyasszony lett. A másik fiú mindenben az ellentétem volt és az a kettősség, ami egyéniségeinkből fakadt adta meg a lánynak azt a tökéletességet, amit csak az egyikünk nem adhatott meg neki.

Utolsó együttlétünk előtt már egy jó hónapja nem találkoztunk. Azt hittem már befejeződött kapcsolatunk. Aztán a lány egy ködös délutánon randit kért tőlem. Akkor tudtam meg, hogy várandós. Hogy biztosan újdonsült férjétől legyen a gyermek volt az oka kissé elhúzódó mosolyszünetünknek. Utoljára feküdtünk le egymással. Akkor már az is biztos volt, hogy férjével másik országba megy.

Csodálatos és mámortól ittas volt az a borús délután. Utoljára is mindent beleadott a gyönyörszerzésbe és adásba, ahogy korábban tette már annyiszor. A búcsú könnyed volt és szenvedélymentes. Az a fájdalom, azon a röpke néhány pillanaton kívül, amit a másik jövőbeni nemléte fog okozni, akkor alig érintett meg.

Ha emlékeim között számvetést készítek, több maradandó pillanat kapcsolódott ehhez a lányhoz, mint korábbi vagy későbbi tartósabb kapcsolataimhoz. Számos olyan emléket őrzök, amiről a lány nem is tudhatott. A kép csak bennem maradhatott meg, mint a fényképeken, a fényképező perspektívája.

Vajon Ági emlékeiben megmaradtam én is így? Milyen lenyomatot hagyhattam, ha hagytam, amiről csak a lány tudhatott? Elkíséri őt is, és emlékezni fog azokra a csak számára megtörtént percekre? Emlékezni fog a saját távlatából rám majd úgy, ahogy én biztosan a halálos ágyamig emlékezni fogok?