Elfutottál.
Nem volt hova.
De legalább valamit tehettél volna,
 és talán most nem szégyelnéd ennyire magad.
Hát nem érzed?
Csak szökésben vagy.

Az elmúlt évek, mint akár a nyugtatók.
Csak az elodázásra voltak jók.
És most csöndesen borul rád az esti ég.
Újra kezdheted fiú!
Mint ahogy egykor az elején.

Az ólból kitörtél.                                                                      
Boldogan rohangálsz a fűben.
De csak a karám gyepét koptathatod.
Innen nem látni a szabad mezőket.

A cella ajtaja kattanva nyílt ki.
Most a folyosókon futhatsz órákon át.
És egyszer majd onnan is kijutva,
 még hatalmasabb börtönöd lesz a látóhatár.

Rabszolgaságod belőled fakad,
 hisz te magad parancsolsz tetteidnek.
Ahogy te is határt szabsz másoknak,
 s örülhetnek, ha lazább a rájuk rakott bilincsed.

És talán boldogabbak,
 mert nem hisznek béklyózó láncaidnak,
 s gyanútlanul, őszintén nevetnek vissza
 gyanútlan s őszinte fogda-mosolyodnak.

Az elmúlás ítéletét csak fellebezheted.
De ne hidd,
 hogy ezek a ceremóniák örökké tartanak.
S mert az örök dolgok még jobban szorítanak, -
Érzed?
Csak szökésben vagy.