Úgy döntöttünk  induláskor, hogy a kissé utópisztikus recept igazi Szkájparasztoknak való feladat, tehát  beidéztük a Főzőmester idevonatkozó leírását, késöbb megnyomtuk a turbó gombot és hattal szorozva a mennyiségeket jelentős adagot készítettünk.  A hozzávalók beszerzése bizonyos pontokon okozott nehézséget, de megugrottuk az akadályt. Aztán nekibuzdulva végre összeállt a masszívum.  Itt volt az ideje megsütni.

Mit is ír erről Váncsa Mester:

Mindenesetre egyszer nekibuzdul, robotgépben összedolgoz tíz deka puha vajat tizenöt deka barna cukorral, egy kiskanál őrölt fahéjjal, fél-fél kiskanál őrölt szegfűborssal és amarettóval, fél mokkáskanál őrölt szegfűszeggel és fél zacskó vaníliás cukorral. Amikor mindez jól kikeveredett, egyenként belelöttyent három felvert tojást, majd beleteszi a hetek óta érlelt gyümölcskeveréket és áztatólevével együtt, a legvégén pedig beleszór tizenöt deka lisztet. Ezzel már épp csak összekeveri, kiolajozott formába önti, és lassú tűznél süti egy óráig. Utána szobahőmérsékleten kihűti, kiemeli a formából, és technikai értelemben a gyártmány mostantól kezdve ehető volna, de ha csakugyan megkóstolná ezt a főzőmester, akkor ő az egész karibi szigetvilág szenvedő népének ősi hagyományaival fordulna szembe. Ehelyett tehát jól meglocsolja a masszívumot rummal vagy konyakkal, fóliába csomagolja, és a hűtőbe teszi. Aztán minden héten kibontja és még egy kis konyakkal locsolja meg, ettől a torta egyre illatosabb lesz és egyre finomabb. Ezzel az a probléma, hogy a konyaknak vagy rumnak – ami csakis kiváló minőségű lehet – a következő locsolásig valami rejtélyes módon lába kél, így hetenként új palackot kell beruházni, ami a fekete torta költségét meglehetős magasságba emeli. Még szerencse, hogy közben telnek a hónapok, végül eljő a karácsony, és ezzel a locsolás költségigényes műveletének vége szakad. Elfogy a fekete torta is, helyén a hűtőben üresség tátong, az almáriomban, ahol a rum szokott lenni, semmi sincs. A főzőmester néhanapján mégis benéz oda, talán rutinból, talán valami irracionális, esztelen reménytől mozgatva, nem tudni, nem is lényeges. Ilyenkor fáradt molylepkék hagyják el a szekrényt, tétován rögködnek a konyhában föl s alá, január van, nem látni a végét a  tételnek, talán nem is lesz vége többé soha.

Kattintás után képriport az eseményről.

 A hozzávalók:

Igazi ( nem melasszal színezett ) barna cukor:

Nem kanállal mértük az amarettót:

Beleugrottak a tojások:

Érdekes színek és habok...

Belesegítettük a masszívumot, meg is adta magát egy fakanál:

Egyre kevésbé étvágygerjesztő de azok az illatok...

A látvány igenis férfias !

Nyomás a liszttel:

Ez bizony a hiteles horgászmérleg szerint is majdnem kilenc kiló:

Voportó nem aprózta el a forma beszerzést:

De azért bele trutymákoltuk:

...és a művek:

Persze kihülés után "rácsöpögött" egy üveg Dorville VSOP: