A felső légúti fertőzés a megfázás orvosi elnevezése. A megfázás az orr és a torok egyszerű fertőzését jelenti. Normál légzés esetén a levegő beáramlik az orron, majd a légcsövön keresztül továbbhalad az egyre kisebb légutak felé. A légző szervrendszer szinte minden szakaszán találkozhatunk olyan mechanizmusokkal, amelyek megakadályozzák, hogy kórokozók és organizmusok juthassanak be a külvilágból. A védőmechanizmusok egyike az orr belsejét borító nyálkára épül, amely útját állja a légutak felé igyekvő baktériumoknak. Ezután a csillószőrök távolítják el a szervezetből a nyálkarétegben megakadt baktériumokat. Amennyiben a baktériumok mégis átkerülnek ezen a védelmi mechanizmuson, továbbhaladnak a légutakon, és a léghólyagokba juthatnak. Itt azonban a védekező rendszer egy további elemével, a fehérvérsejtekkel találják szembe magukat. Ekkor megjelennek a megfázás szokásos tünetei: gyulladás lép fel, a nyálkahártyák megduzzadnak és érzékennyé válnak, a beteg tüsszögni kezd és torokfájása lesz. A felső légúti megbetegedések közvetlen érintkezéssel, levegőben terjedő kórokozók útján, illetve fertőzött felületekkel való érintkezés során terjednek. Úgy döntöttem, nekem ez van.

Az őz testhossza 95-140 cm, farka nagyon rövid, mindössze néhány centiméter, tömege Közép-Európában 1530 kg, Kelet-Európában és Szibériában jelentősen több lehet (50 kg-ig). A bakokat kis agancsuk alapján egyértelműen fel lehet ismerni. Meredeken emelkedik ki a homlokból, és az igazi szarvasokénál kevésbé irányul hátra, inkább felfelé. Eltekintve az Európába betelepített muntyákszarvastól és a Kínából idekerült víziőztől, nagyon finom alkatú, kecses testével, vékony, hosszú lábával és hosszú, karcsú nyakával az õz a szarvascsoport legkisebb európai képviselője. A bak agancsait okt. vagy nov. veti el és márc. nőnek ki az újak. Párosodása jul. közepétől aug. közepéig tart, de a termékenyített novemberig pihen. A fiatalok 10 hónapig a családban maradnak, aztán elszélednek és 14 hónapos korukban ivarérettek. Húsa ízletes, bőrét és szőrét is felhasználják. Na most nekem ez is van.

Hagyjuk ezt a H1N1-et – Hadházi azt mondja rá hini – bár a chip beoltás kétségtelenül nagyon vicces volt. Legyen elég annyi, hogy felső légúti fertőzés. Szerdán délután döntöttem, hogy hazajövök és hétfőre gyógyulok meg. Láthatóan menni fog. ( bár ez is igaz ) Ki nem mozdulok, de azért túrok a mélyhűtőben és őzcombra bukkanok. Nem is rég került hozzám.
Nézegetem, ma a kiolvadt combot s miközben lehártyázom, döntök. Vaslábosba teszem, ráöntök kb. negyed liter balzsamecetet, melléteszek vagy két fej fokhagymát, sózom, tárkonnyal szórom, ( szárítottal, basszus ) két fej hagymát negyedekbe vágva, kockára vágott krumplit és pár felkarikázott sárgarépát, borókát, babérlevelet, borsot. Majd felengedtem annyi vízzel, hogy ellepje. Száz fok alatti sütőbe tettem délelőtt tízkor. Este hét körül fogom megnézni, szerintem akkor lesz jó. Aztán a zöldségeket félre rakom, a húst külön tálra a levet meg besűrítem, kukoricakeményítővel aztán a húsra öntöm. Még fél hat sincs. Addig Váncsát kell olvasni, mit is ír a vadakról. Ettől merengő leszek és én is innék valamit.

Magányos őszi estéin Kantont lapozgatja Wildschwein úr olykor megáll közben, könyvét félreteszi, kortyol, szivarra gyújt, elborong. Vajon mi készteti poétikus merengésekre Wildschwein urat? Gyerekkori falusi telek idéződnek fel emlékezetében. “Kemencén / Sül már a Fácán, rotyog a káposzta fazékban“ Ahogy a jó Virág Benedek oly lényeglátóan megfogalmazta volt. Való igaz, a fácánok kemencében sültek, füstölt szalonnával gazdagon megtűzdelve, aranypirosan kerültek ki onnét, és kockaburgonyával meg almapürével körítve jelentek meg az asztalon oly szépen mint ami“teljesen a külső megtekintésre való“ Csak a sörétre kellett vigyázni, a lőtt fácán húsában bárhol előfordulhat sörét, az ember ráharap, aztán egy őrlő foga oda. Wildschwein úr felidézi a sörét kiköpködésének szertartását, de máris új fogalom merül föl az emlékezetében a budi. A vadászok azt tanították, hogy a fácánt tollában kell felakasztani, és addig maradjon, úgy amíg le nem esik magától. Wildschwein úr anyja a tornácon aggatta fel a fácánokat, de az ortodox vadászfeleségek ezt nem tartották helyénvalónak, szerintük ugyanis a fácán felakasztásának egyedüli alkalmas helyszíne a budi. Wildschwein úr ezzel a problémával több mint negyven éve viaskodik. Egyfelől van a fácánban valami könnyed, légies mozzanat, ami rajta kívül talán csak a fogolynak és a fürjnek a sajátja, nem zárható ki, hogy közülük is a fácán a legízesebb;másfelől vannak a fácánhoz kapcsolt kultúrtörténeti asszociációk. A Fászisz (ma Rioni) folyó, amiről a fácán a nevét kapta. Kolkhisz (a közönséges fácán tudományos neve: Phasianus colchicus), a mitikus antik birodalom a Fászisz völgyében, Médeia otthona. A budi. Wildschwein úr szerint nem lehet egy madarat, amely a nevében Kolkhiszt őrzi, felakasztani a budiban. - más kérdés, hogy manapság nem lőtt, hanem tenyésztett levágott, kopasztott fácánhoz jut a magyar, ezt a madarat eleve nem kell akasztani, amúgy meg ma már budi sincs. A himalájai fényfácán dereng föl előtte, feje és torka fémeszöld, farka narancssárga hasa fekete, szárnyai bíborszínűek, háta zöldesarany, és átható,transzcendens, túlvilági fénnyel ragyog. Hogy egyébként mit művel az agyafúrt indus a himalájai fényfácánnal, arról Wildschwein úrnak vannak bizonyos fogalmai. Koppasztásra például nem sok időt fecsérel az indus, ő egyszerűen megnyúzza a fácánt, aztán félbevágván laposra klopfolja, megszurkálja, majd joghurtból, sáfrányból, fokhagymából és reszelt hagymából álló pasztával dörgöli be, öt-hat óráig állni hagyja, aztán kevés vízben puhára főzi. Közben előkészíti a piláfot, először némi nagyon finomra darált bárányhúst fog mentával és borssal vajon megdinsztelni, majd ezt rizzsel és elegendő folyadékkal megpárolja, amikor kész, öntött vas lábasba rakja a felét, arra jönnek a fél fácánok, koriánder, szegfűszeg, fahéj, kardamom, szezámmag, rá a másik réteg rizs, a tetejébe a fácánok főzőleve és némi olvasztott vaj, aztán megy az egész a kemencébe, egy óra múlva jó. Wildschwein úr váratlanul késztetve érzi magát arra hogy másnap a vásárcsarnokba siessen, ott általában van fácán amit Wildschwein úr megsüthetne, de előbb konyakban pácolt kacsamájjal és erdei gombával megtöltené, megtűzdelné, Cumberland mártással fogyasztaná, előételnek mondjuk, lazacfelfujtat csinálna, utána pedig egy szelet stilton sajt és egy pohár portói. Persze lehet hogy se kacsamáj se erdei gomba, de fácán akkor is van, ez esetben Wildschwein úr félreteszi a melleket, a madarak többi részét lebőrözi és kicsontozza, a nagyon finomra darált színhúst hámozatlanul puhára sütött és héjukból kinyomott fokhagymagerezdekkel, friss zsályával, tejszínnel és friss kiflimorzsával dolgozza össze, mindezt a mellek bőre alá tölti, majd szalonna szeletekbe burkolja a melleket, a sütőbe pirosra süti, a szaftot pedig mazsolával forralja ki. Sajnos azonban egy ilyen vacsorához már tölgyfa borítású asztal kéne, sevresi-i porcelán, Rundell, Bridge and Rundelltől származó ezüst és akkora asztal, mint egy repülőtéri kifutópálya, továbbá alkalomhoz illő hölgytársaság, ez utóbbi arról ismerszik meg, hogy nagyestélyiben ül a kifutópálya túlsó végén, és Wildschwein úr konyhaművészetének hatására egyik orgazmusból a másikba esik, de titkolja, kéjes nyögdécselése alig hallható, szemei is csak a legszükségesebb mértékig forognak. Fennszóval magasztalni majd a vacsora végeztével fogja Wildschwein urat, utána elillan. Wildschwein úr pedig elhelyezkedik a hintaszékében a konyakja és a szivarja mellé, azaz ugyanazt műveli,amit e pillanatban, ha pedig e két állapot nem különböztethető meg egymástól, akkor lehet hogy a fácán nem is a jövőben, hanem a múltban fekszik.

Kérem, az IKEA televan, egy emberként nyomul a nép, belelógnak egymás aurájába, a Harrodsban ilyen az élet a nagy árleszállításkor. Nem is nagyon értem, hát itt biztosan mindenki immunis a disznóinfluenzára, különben nem lennének bátrak így összegyűlni. Kizárólag vasárnap délután kell szerencsbambuszt, pöangfotelt, klippankanapét, smörgas szófát, korrodáló üvegpoharat venni, családostul, nulla éves gyereket végigtaszigálva. Vagy négy-ötéves, unatkozó, nyűgös gyereket nevelve, jó az, kell a családi program, állatkerti séták.

Tulajdonképpen le kéne mindezt szarnom, mindenki úgy hülye, ahogy akar, és hát lényeg, hogy együtt a család. Csilli is vett polcot, éppen azt rakodtam hátul, mikor egy Volvo kombi beletolatott a mellettünk álló Skodába, amibe szintén pakoltak éppen. A Volvós még ki se szállt, már kurvannyázott, a Skodás szintén. Nekem meg odaszólt fokhegyről tegezve, ne menjek sehova, mert tanúskodni fogok.

Fölegyenesedtem, viszlát jóember, mondtam türelemmel, lecsuktam a csomagtérajtót, a károsult kollega meg összezárta ajkait csendben.

Nem láttam mi történt, de ha látom, akkor se kellek egy ilyen kocchoz, biztosan megoldották egymásközt, kulturáltan, európai módon, járványra immunisan, visszajáró IKEA-vásárló módjára.

Krumplipüré és párolt zöldborsó illik mellé, meg valamilyen strong ale. Előtte igyunk Whiskyt. Nem kötelező ugyan de a gyógyhatást mindenképpen fokozza.

Üzentek a fák, mindjárt itt a tél,
Levéleső zizereg a kert gyepén.
Rozsdás palást mind a földre hull,
Királya meztelen, csak csontváza tanu.
Dicsőség pompa, most hát elenyész,
Isteni természet temeti felkentjét.
Halott, tetszhalott döntése messze még,
Porból jöttnek marad, hit s remény.

Gabó egyedül volt és unatkozott, mindenki elszéledt a haverok közül. Ki nyári táborba, ki a nagyszülőkhöz ment. Még bátyja is messze volt valami szakmai gyakorlaton. Bringázáshoz, olvasáshoz nem volt már kedve. Fejét az erkély korlátjára támasztotta és ahogy oly sokszor, a közel-távolban csöndesen hömpölygő folyót, a parti nyárfákat bámulta. Ezt a lázas semmi nem történést néha egy-egy hídon áthaladó autó zümmögése zavarta csak meg. Dögunalom – morogta hangosan. Fölegyenesedett, nyújtózkodott, s döntött. Lemegyek horgászni, aztán majd csak lesz valahogy. Az elhatározást tett követte. A spájzból elővett egy hajdan volt nagykőrösi lecsókonzerves üveget, a fém csavaros tetőt több helyen százas szögel átluggatta, vette az ásót, s irány a paplak kerítése. Ott mindig lehet girnyókat találni, s ráadásul sok jó izmosat. Csahos kutya most hallgatott, vakkantásra sem méltatta az áskálódó idegent. Hamar végzett, és ahogy remélte igen eredményes volt, lett csali bőven. Még valami pajor szerűket is talált, azokat is elrakta, hátha jó lesz valamire. Hazabattyogott, összerakta a szerelést. Partközelre, NDK-s műanyag botot, csehszlovák peremfutós orsóval kis horoggal. Távolra bütykölt egy fegyvernek látszó tárgyat. Édesapja által fabrikált rollórudba illesztett tőrpengés botra feltette a szojúzbrutál orsót, 80-as végólmot két jó nagy horgot. Fogta a szerelő dobozt, egy üveg vizet, s gyerünk a part.

A vízhez érve megtorpant. Kedvenc helyén egy csónak állt, melynek végére szokatlan szerkezet volt rögzítve. Olyanféle, mint a kis csalis merítőháló, csak nagyban. Öregember ült a ladikban és hol leeresztette, hol felhúzta a nagy keretes hálót, s közben mindig szitkozódott, káromkodott. Mikor észrevette Gabót odakiáltott: Ide ne ülj a közelembe kölök, mert elzavarod a halakat, ba…meg! Jól van na, azért nem kell mindjárt káromkodni, gondolta Gabó. Tíz méterrel odébb lepakolt, felcsalizott, bedobott, majd kényelmesen elterült a parton. Egyik szemével a botspicceket, másikkal az öreg halászt figyelte. Háló fel, köpés ki, ba…meg el, háló le, sör be, cigi elő. A folyó nem akarta kincseit megmutatni egyikkőjüknek sem. Szürkület felé aztán a hálóban is megragadt néhány keszeg és durbincs, s a partközeli bot is akasztott két-három tenyeres pikkelyest. Az éjszaka beállta előtt Gabó összepakolt és elköszönt. Távozáskor az öreg utána kiáltott: Ugye ba…meg kölök holnap nem jössz, mert elzavarod a halakat. A srác a fák közül még visszaszólt, miért ne, már reggel itt leszek, s a választ meg sem várva eltűnt a bokrok között.

Valljuk be a hájas tészta projektek disznóvágáshoz köthetők, de valahogy mindig lepattintottuk magunkról. A túl bonyolult kategóriába csúszott talán, minden esetre tavaly mégsem akasztottuk ki a cinkéknek, hanem ledaráltuk és bekerült a fagyasztóba, hogy majd egyszer nekiugrunk.

Aki Göcsejben Tamás napján disznót öl, annak minden esztendőben kell ezen a napon valami háziállatot vágnia, mert különben Tamás öl, azaz a jószágokból valamelyik elpusztul. Szintén Göcsejben a Tamás napján vágott disznó háját benedekhagymával és lasztikom gyökerével összetörik: sokféle betegségnél használják. Szeged szomszédságában, Szőregen a napnak Disznóölő Tamás a régi neve. Az ekkor vágott disznónak Szent Tamás hája, tamási háj, tamásháj néven emlegetett háját a tápaiak, alsóvárosiak kelevényről tartják foganatosnak. Szögre akasztják, olykor öt-hat évig is eltartják. Ha valakinek kelése van, a hájnak egy darabját szétdörzsölik és a beteg testrészre kötik. A szomszédok is eljárnak az ilyen házhoz kölcsönkérni. A Szent Tamás hájáról egyébként már a szegedi boszorkánypörökben is szó esik. 1731. Az kis fazekacskában pedig Szent Tamás hája volt és szentölt tömjén, istenfája s szentölt víz is volt benne, de igen kikeneködött belőle, azzal kente volt meg.
Bálint Sándor: ÜNNEPI KALENDÁRIUM
Mi viszont megenni akartuk. Volt hájunk, receptünk és remek lekvárunk Túristvándiból.

Árpinak eszébe jutott a minap a rég elfelejtett háj és kis túrás után elő is került. Sőt némi kiképzésben is részem volt a hájas tészta professzorasszonyától, Anyósomtól. Mintha némi félmosolyt véltem volna felfedezni az arcán, de tulajdonképpen nem hülyézett le.
A horgász-szentélynek átalakított garázst találtuk alkalmasnak az eseményre, de megfelelő munkafelület erre a célra persze itt nincs. Ergó azzal kezdtem, hogy gyártok egyet. 

Képriport a hajtás után

Ami az állatszelídítő a fenevadak ketrecében, ami a hindu kígyóbűvölő a csúszómászói között, ami a lóidomár a fék nem szokta szilaj ménnel szemben: – az a „lélekidomár” a lelkes állatok világában.
Új szó, rossz szó; de nincs más.
Az alak pedig létezik, mely e rendkívüli fogalmat betölti: új szót kellett a számára kitalálni.
Egy közönséges ember, akinek nincs a kezében sem Mózes varázspálcája, sem villanyütésű Cagliostro-bot; még csak egy csendbiztosi korbács sem – aki nem rendelkezik monte christo-i mesés kincsekkel – nem hoz magával hódító külsőt – aki nem művész, nem költő, nem hős – még csak nem is politikai celebritás.
És mégis csodákat tud tenni.
Kitalálja annak a gondolatját, akivel beszél; azt a gondolatot, amit az elmondott szó gondosan rejteget.
Eléje kerül a szándéknak, s kihallgatja a titkos vágyakat.
Önvádra kényszeríti a megrögzött bűnöst; éjlátta, sírelhantolta rémtetteket napfényre idéz.

A kétségbeesettet, aki öngyilkosságra gondol, visszavezeti a léleknyugalomhoz, megtanítja remélni, új életet kezdeni.
Lát szívet és lelket – a börtönök sötétjén s az úri termek csillogó ragyogásán keresztül.
Idegen országban, új társaság, ismeretlen világ közepette is egyszerre otthon találja magát, s úgy játszik az emberek lelkein, mint a virtuóz a hegedűn.
Halálos ellenségét jó barátjává tudja szelídíteni.
A hű cimbora képében felismeri veszedelmes ellenfelét, és védeni tudja magát messze időre tervezett kelepcéi ellen.
A gőgös megvetéstől kicsikarja az elismerő becsülést.
Kiszemel száz életfogytig elítélt rab közül egy méregkeverőt, s azt teszi mindenesévé, akire mindennap rábízza az életét. Rajongó ragaszkodásra kényszeríti a kacérság mintaképét.
És elég merész letépni a saisi kárpitot egy női szív rejtélyéről, melynek jelmondata: „a mások boldogtalanságának örülni s gyűlölni a saját boldogságát”.
És ez az ember amellett nem valami kivételes lény: nem próféta, nem önfeláldozó mártír, nem megváltó szent; hanem rendes, közönséges észjárású ember, akinek minden vágya, öröme, fájdalma olyan, mint más emberé szokott lenni; aki éppen úgy, mint mi valamennyien, ellenségeinek ellensége, saját magának legjobb barátja, szenvedélyeinek szolgája – de egész ember.

Azért idomár a lelkek fölött.

A ma embere folyton manipulál,
Miközben maga észre sem veszi,
Bizony …,
Ő is csak egyszerű, manipulált.

A tudatán végkép nem hatol át,
Bármit így megkap az mind hamis,
Bizony …,
Valóértékét vesztett, manipulált.

A természet sohasem manipulál,
Igazgyöngyöt teremt nem bizsut,
Bizony …,
Műve így remek, s nem manipulált.

Juhász Attila befejezi a Paptag Rosé ismertetését mire a tulajdonos, hétszeres magyar boxbajnok Bakonyi Nándornak az jut eszébe, hogy: a múltkor támolyog le a lépcsőn egy, közepesnél jobban berúgott kétméteres százhúsz kilós fickó. Adjak inni. Mondom neki, hogy ez egy kávéház, nincs alkoholunk. Gondoltam, amíg üveges szemmel mered a söröző közönségre megtalálom egy gyomros felütéssel, és amíg keresi, a levegőt csak kikísérem valahogy. De aztán szerencsére nem ismerte fel a söröskorsókat így elment.

Kedvenc rokonom, unokaöcsém, a pszichedelikus ügyvéd hív, hogy remek borvacsora van kinézőben, a Gongban. Menjünk el, különös tekintettel arra, hogy Juhász Attila Egri borász prezentál. Rendben, menjünk. Jön a lányod is ? Aha meg a pasija, foglalj nekik is. Nem értem mondja, huszonévesen detoxikálóban lenne a helyük vagy idegenektől teherbe esni, ilyenek, nem az öregekkel eljárni, de azért foglal helyet.

Villány jobban csúszik, de azért kíváncsi vagyok. A hely nagyon ott van, a tulajdonos és a társa – Blénessy Barnabás – kiváló és igen szórakoztató házigazdák. A falakon minden a bokszról szól, amiről persze lövésem sincs csak Pap Laci sztereotípiák.

Az „istenhozott pohár ” 2008-as Muscat Ottonel. „Későn szüretelt, érett szőlőből készült nemes illatú fehérbor. Gazdag, hosszú ízében a méz, a citrus és az aszalt gyümölcsök zamatai bujálkodnak. „ Biztos így van, nem is figyeltem. Nem rázott meg, de nem is volt rossz. Lehet, hogy a megdöbbentően furcsa padlizsánkrém zavart meg. Csak azért nem szarozom le mert az erdélyi jelző volt előtte az étlapon és akkor lehet, hogy az ilyen. Erdélybe ezért nem mennék. Utána viszont villantott egy olyat, amiből tuti betárazok pár üveggel. 2007-es Olaszrizling. Érdekes, hogy Voportónak is Olaszrizlingtől lett erekciója a múltkor, igaz nem Egritől. -  JUT ESZEMBE, MEGINT BOR VAN ITTEN, PEDIG DR H. NAGYPAPA LETT ÉS NEM ÍR. ÖNÖK SZERINT MIÉRT ?-  „ Zöldes szalma sárgaszínű, elegáns megjelenésű fehérbor. Illatában a szép, gyümölcsös jegyek mellett a finom érleltség is megjelenik. Élénk zamatú karakteres rizlingbor.” És ez pontosan így van. Remek ár-érték arány. Tessék venni, vedelni. Aztán hoztak egy sütőtökkrém levest, ami tényleg remekül sikerült. Nem a padlizsánkrémhez képest az nem lett volna kunszt. Helyre billentette az egyensúlyt, igaz sajnos csak rövid időre. Megjelent a poharakban a következő bor : Chardonnay barrique, 2006-os. Azt mondja Juhász, hogy kilenc hónapig érlődött elsőtöltésű barrique hordóban. Ennek köszönhetően színeiben felvillanó aranysárga árnyalat melegséget sugall, illata buja, telt. És tényleg a pina jutott róla az eszembe. Az pedig jó és nem feltétlen drága.  Papardelle tésztát hoztak gesztenyével és házi sonkával. Ehető, jó közepes. Mint a 2008-as Paptag Rosé. „A Paptag a Juhász Testvérek Pincészetének legértékesebb területe, mely mindig a pincészet legkiválóbb borait adja. E bor esetében egy "nagy rosé" megalkotása volt a cél, melynek érdekében a pincészet a terület legkiválóbb fajtáit használta fel. Ezen fajták: Merlot, Cabernet és Kékfrankos.” Lehet meglepett a hozzáadott szénsav, nem tudom. Meg ugye a szakértelmem hiánya, de ennek bizony fröccs fillingje volt. Aztán csak néztem a rozmaringos csirkemellet. Komoly meló lehetett ennyire kiszárítani. Most a zacskós vadrizsbe nem is mennék bele.  De hoztak egy igen kellemes vöröset. Paptag. „A családi pincészet legnagyobb dűlőjéről származó karakteres vörösbor. Színe szinte fekete, tanninjai érettek és vastagok. Illata aszalt meggyet idéz, míg telt zamatát bársonyos lecsengés kíséri. Tartalmas, hosszú életű vörösbor. „ Na, ez szóról szóra igaz. Meggyőző bor, olyan hátradőlős, lábfelrakós, révedezős. Már félve írom le de ezután érkezett pikáns hátszíncsíkok fenyőmaggal sem dicsérik a séfet. Le sem merek megint menni a két boxolóhoz de bizony bebaszva is jobbat csinálok. És ezt nem azért ítélem szarnak mert hideg volt hanem mert rágós, ízetlen ami a túl kicsire vágott csíkok sajátsága. Hátszínt elkúrni könnyű, belátom. Főleg, hogy az unokaöcsém szerint pedig igenis fasza a konyha máskor. Máskor mindig. Mindegy, jött a bikavér. „Színe mélybíbor, megjelenése határozott. Illata finoman érlelt és összetett. Ízében sokszínűség és makrancosság fedezhető fel. „ Ez is stimmel. Pont olyan amilyennek egy bikavérnek lenni kell. Persze a bemutatás zseniális. Juhász lendületes, remek előadó.

Ahogy beszél változik a bor zamata. Aztán egy kis csokoládés palacsinta. Korrekt. Sőt kiváló. S hozzá a meglepetés, desszerthez vörösbor ! Gesztenyés 2006. „ A Juhász Testvérek pincészetének Gesztenyés dűlőjéből származó szelekciós tétel ez a bor. Színe mélybíbor, tanninjai érettek és vastagak. Illata aszalt meggyet idézi, míg telt zamatát bársonyos lecsengés kíséri, melynek harmóniáját a palackban érlelés teszi teljessé. Tartalmas, hosszú életű vörösbor. „  Meseszerűen finom volt. Ebből is betárazok. Összességében remek este volt, ami nem a séfnek, talán nem is boroknak, hanem a GONG-nak és a remek házigazdáknak köszönhető. Ha vár alján bóklásznak feltétlen térjenek be.

Csak szólok, Kocapecásról régen hallottam. Remélem jól van és legközelebb velünk tart. ( hamár ügyvéd...)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Megkövetem Önök közül azokat, akik eltökélt hívei a Somló hegyi szőlőknek, s a borainak. Számtalanszor kóstoltam e hegyen termelt Juhfark, Furmint, Hárslevelű, Tramini, Olaszrizling nedűkből, de soha nem fogott meg egyik sem, pedig még írók, költők (Márai Sándor, Hamvas Béla, Nagy László) is zengték dicséretüket. Nekem mindig kissé fanyarak, karcosak és kemények voltak.

Ám a közelmúltban mindez megváltozott. Fiam barátja tudva, hogy szeretem a fehér hazai jó borokat, megajándékozott egy palack 2006-os évjáratú, Györgykovács Imre által termelt és palackozott Olaszrizlinggel. Nagyon határozottan felhívta a figyelmemet, hogy csak tisztán igyam, véletlenül se – Újházy féle - fröccsként. Igaza volt, s megérte reá hallgatni. Klasszikusan hűtött állapotban elkezdtem kortyolgatni, s egy kellemes, szinte alig érezhető kesernyés illatot árasztó, ennek ellenére lágy, kiegyensúlyozott savgerincű, „ásványos” ízű, sem nem könnyű, sem nem nehéz, tiszta, aranyos színű ital görgött le a torkomon. Csupa nagybetűvel leírhatóan – JÓ BORT ITTAM. A borászmester ékes bizonyságát adta, hogy az oly sokak által lenézett rizlingfélékből is kiváló nedűket lehet készíteni, pláne a Somló hegyén.

Mostantól, nyugodt szívvel idézhetem Márai Sándort:

„Más a helyzet a somlóival. Már a neve körül is sok a fogalomzavar: ejtik "somlai"-nak, aztán "somlyói"-nak, de mindez csak suta beszédhiba. Becsületes neve "somlói", s mint a nagynevű, kihaló családok, ez a bor is megköveteli, hogy nevét helyesen és tisztességesen ejtsük. … Mert a bornak nem csak íze, illata és szesztartalma van, hanem mindenek fölött szelleme is. Mintha a nép, mely termeli és issza, átadna lelke titkos tartalmából valamit a hazai bornak. A somlói borban a magyar legnemesebb tulajdonságai élnek: keleti bölcsesség, nyugati műveltség. Van benne valami Ázsia nyugalmából és Európa kíváncsiságából. Ez a legszerencsésebb keverék, borban és emberben.”

Kertünk végében van három méltóságteljes nyírfa. Egyikük legfelső ága, talán a legmagasabb a környéken, melyre a madarak rá tudnak szállni, s közben körbeláthatják a vidéket. Ahogy megfigyeltem, kedvenc helye ez egy szép feketerigó (Turdus merula) párnak. A nap folyamán nagyon sokszor odatelepednek és gyönyörű énekükkel betöltik a vidéket. Persze rendszeresen megjelennek ott mások is, széncinegék, házi rozsdafarkúak, vörösbegyek, búbos pacsirták, mezei verebek. Számomra meglepő módon, ilyenkor a pár türelmesen vár egy másik ágon, s mikor a csivitelők tovaröppennek, csak akkor foglalják el törzshelyüket. Civódás kizárólag a pár között szokott előfordulni, eldöntendő, ki a soros a trillázásban, vagy kinek sürgősebb a „mondandója”. Idilli, nyugalmat árasztó természeti jelenség látni és hallani őket.

Ám mint, minden szépséget, ezt is megtöri valami. Még pedig egy szarka pár. Míg csak tollászkodnak az ágon a rigók semmi baj, de ha elkezdenek énekelni, netán hosszabban, akkor a szarkák közül idővel valamelyik megjelenik, s elzavarja őket. Elfoglalja a helyet, és förtelmes károgással belehasít a levegőbe. Boldogsága azért nem lehet teljes, mert a túlsúlya miatt az ág meghajlik, s így már nem ő a legmagasabban lévő hangoskodó. Elég hamar abba is hagyja és elrepül. Lassacskán, de mindig visszaáll a békés rend, előbújnak a dalnokok, újra a széptermészet lesz az úr.

Proicio

A madárvilág és a jómadár világ között esetlegesen felsejlő bárminemű azonosság, csak és kizárólag a véletlen műve lehet.

Ám bárhogy is dönt a tudat, mindig megvan a lehetőség arra, hogy elmerengjen az elmúlt és az elkövetkezendő életén. Hogy ez mekkora lehetőséget rejt magában, az az egyén életétől függ. Attól, hogy valaki egy emberöltőn keresztül meditált, és a tudatosságot gyakorolta, nem azt jelenti, hogy fejlettebb és többet ér másoknál, csak ő már elkezdett tanulmányozni egy olyan nyelvet, amely a többieket még nem érdekli.

Az igazi tanítók nem „tanítanak”. Keveset magyaráznak, még kevesebbet állítanak, és sosem győzködnek vagy bizonygatnak, mivel tudják, hogy a Valóság megismerését nem lehet mesterségesen siettetni. Ők nem a szavaikkal, hanem önmagukkal – cselekedeteikkel, létükkel – tanítanak. Ez az életmód nagyfokú egótlanságot, önzetlenséget kíván a tanítótól, de mindez az ő tanulását is szolgálja: olyan tapasztalatokkal gyarapítja, amelyeket csak így képes megszerezni.

A. J. Christian hozzájárulásával.

Már a szavak is – élet és halál – korlátozzák a megértés, mivel két szembenálló fogalommal jelölnek meg egy azonos eseményt, különbséget teremtve ott, ahol valójában nincsen. Pedig a halál nem egyenlő az elmúlással. Az élet, amelyet a fizikai sík elhagyása után éltek át, sokkal teljesebb, összetettebb és „logikusabb”, mint az általánosan elterjedt túlvilágképek, de amíg az anyagi létezést sem fogjátok fel a maga valójában, addig a nem anyagi létezés valódi arca is rejtve marad előttetek. Ha meg akarjátok ismerni a Valóságot, meg kell szabadulnotok azon félelmeitektől és előítéleteitektől, amelyekkel nemcsak az élet, de a halál fogalmát is elködösítitek.
A benneteket alkotó sejtecskék legapróbbika is elpusztul 7 esztendő leforgása alatt. Ahogy nincs értelme félni a testi-lelki gyarapodástól, nincs értelme félni a haláltól sem.
A halál valójában születés, gyarapodás, amely az életed minden másodpercében megtörténik veletek.
A fizikai lét elhagyásának az élményével közel sem lesznek akkora problémáitok, ha még az emberi életetek folyamán megértitek, hogy nem vagytok azonosak a fizikai testetekkel. Ha tudatosak maradtok a testetek levetésekor, mindenféle látszatvalóságok és fájdalmak nélkül ismerhetitek meg a Valóságot, és szabadon dönthettek az elkövetkezendő lépéseitekről.
Az a létsík, ahol a testetek elhagyása után létezni fogtok, rendelkezik azzal a csodálatos tulajdonsággal, hogy az érzelmeitek és a gondolataitok azonnal formát, tökéletesen valóságosnak látszó formát öltenek. S ahogy most sem tudjátok, hogy a körülöttetek létező világot ti hozzátok létre, akkor sem fogjátok átlátni a helyzetet. Ezért a halálélményt így élitek meg: irányíthatatlanul sodródtok a cselekmények áradatában, nem látjátok át a káoszt, az érzelmeitek pedig sokkal intenzívebbek lesznek a fizikai életetekben ismertnél. Ezen lehet változtatni. Ha elsajátítjátok a tudatos Befogadást, akkor nemcsak az anyagi életetek, de az álmaitok és a halál utáni életeitek sem lesznek víziószerűek.

Kárörvendve olvasom Szily cikkét az iskolakezdésről. Precízebben még el sem kezdődött hét éves fia belepasszírozása az átlagba, de máris elsült az agya, jogosan. Lászlóm, még csak most jön a java. Rengeteg fuszrált, alkalmatlan kifejezetten szemét, buta pedagógussal találkoztam tanulmányaim alatt, de az valahogy vele járt. Nem szívtam igazán mellre. De mikor a lányom miatt voltam kénytelen korosztállyal fiatalabb, de még hülyébb tanárokkal kommunikálnom gyakorlatilag az érettségiig, majdnem rámentem. Az egyik legnagyobb boldogság az életemben, hogy megszabadultam ettől a tehertől, az egyetemen megoldja maga. 

Nem sztorizgatnék itt az elképesztő esetekről, de egy példát, had említsek. Középiskolában minden nyáron olyan halmaz, kötelező olvasmányt tolt a gyerekek nyakába a kiváló magyar-francia szakos osztályfőnökük Ági néni, ami kezelhetetlen volt. Hiába pofáztam neki, kéjesen és lesajnálóan oktatott ki.  Természetesen minden évben megírtam én az olvasónaplókat és örültem az ötösnek szeptemberben. Ma is biztos vagyok benne, hogy tudta, én írom. Tehát engem szívatott, aki próbált vele beszélni. Az okosabb szülők-gyerekek persze leszarták és nem adtak be semmit.

Tessék, például középiskola második osztály után ezek voltak sorosak nyáron:
Puskin: Anyegin
Jókai: Az aranyember
Mikszáth: Beszterce ostroma
Balzac: Goriot apó
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

Egy tizenhat éves lánynak a korához megfelelő feladat két és fél hónapra. Ági néni elérte az egyetlen kitűzött célját, kibaszott, akivel kibírt. Például velem. Rékának viszont tetszettek az olvasónaplóim és büszke vagyok arra, hogy ma már nincs olyan „kötelező” olvasmány, amin ne lenne túl. Magától. Mert a megfelelő életkorban az időszerű érdeklődésének megfelelően vette elő őket.

Örülök, hogy a kiváló tollú, de viszonylag béna pszichedelikus horgász barátom most megismeri a magyar oktatás mélységeit testközelből. Megjósolom, hogy sok vidám cikkben lesz még részünk. Addig is szurkoljunk neki, hogy minden vágya teljesüljön:

Az a tervem, hogy rávegyem minél több első osztályos szüleit: fogjunk össze, keressük meg az összes, betű- és számkártyákat tartalmazó elsős munkafüzet szerzőit/szerkesztőit + kiadóit, nyírjuk őket kopaszra, és a csillogó koponyájukra egyenként ragasszuk föl az ezerkétszáz átkozott biszbaszt, amit hajnalig szabdaltunk, félig ájultan, lüktető könyökkel és sajgó csuklóval. Hogy miért kell szurokba, tollba és a Nemzeti Alaptanterv apró fecnijeibe forgatnunk olyan sok, jóravalónak tűnő nénit és bácsit? Mert a portások és biztonsági őrök mellett ők az igazi portáskommunizmus utolsó bástyái Magyarországon, nem pedig Lendvai Cenzor Ildikó.

Egyszer a hegy tetejéről nézel le diadalmasan a világra, másszor a völgy mélyéből tekintesz kétségbeesetten felfelé; a sors, mint kényes úri dáma, ugyanazzal a finom érintéssel emel az égbe, mellyel letaszít a feneketlen mélységbe. S noha próbálod megismerni, szeretnéd előre látni, ez az életnek nevezett csodálatos végzet kiismerhetetlen.

Hajdanán egy barátom és menyasszonya afféle ékszercsörgetős partin múlatták az időt. Közös életük nem volt felhőtlen, de lángolt közöttük az érzelem; nem tudtak együtt élni, de szakítani sem. A "se veled, se nélküled" kapcsolat minden fájdalmát és gyönyörét, sötétségét és ragyogását átélték - egymás és önmarcangolásuk esztendők óta zajlott.

Amikor eljött az indulás pillanata, barátom rég látott cimboráját vélte felfedezni a félhomályban. Ahogy haladtak a kijárat felé, megtorpant, de mivel kedvese fáradt volt, egy gyors kézfogás után ment is tovább - az egész közjáték nem tartott tovább, mint három szívdobbanás.

Pontosan három szívdobbanás.

Éjfélre járt az idő. A barátom ült a kormány mögött. Nem hajtott gyorsan, de lassan sem: haladásuk, a körülöttük létező világ, a pillanatról pillanatra múló pillanatok épp olyanok voltak, mint mindig, ám...

Ám az egyik kereszteződésben balesetet szenvedtek. Egy részeg férfi nekik hajtott. Csodával határos módon egyikük se sérült meg, mert csak az autójuk orrát vitte el az ámokfutó. Ott, az aszfalton látszatra semmi sem változott, de hát az észrevehető változás mindig észrevehetetlenül kezdődik. A baleset olyan eseményláncot indított el, amely felkavarta az állóvizet: egyetlen autójuk lévén kényszerből összeköltöztek, viszont a közös élet olyan érzéseket hozott a felszínre, amelyek végérvényesen különválasztották őket - noha sok-sok éven keresztül nem jutottak egymással dűlőre, akkor egyetlen hónap alatt végleg elváltak útjaik.

S most, az értelmes ember felteszi a kérdéseket.

Vajon véletlen volt a baleset? Véletlen, hogy ők és az ámokfutó pont abban az ezredmásodpercben értek a kereszteződésbe? Véletlen, hogy a barátom pont az indulás pillanatában pillantotta meg az ismerősét? Hiszen ha nem veszi észre, ha nem állnak meg, nem lett volna baleset - viszont ha csak egyetlen pillanattal szorítják tovább egymás kezét, mind meghalnak, mert frontális lett volna az ütközés.

Vagy nem véletlen? Sorsuk volt ez a baleset? Azért úszhattak meg egyetlen karcolás nélkül? S ha a Sors gondoskodott arról, hogy élve megússzák, akkor mi volt ezzel a célja? Hogy el tudjanak válni? Vagy épp, hogy szorosabbra kellett volna fűzniük az életüket? A baleset hatására akár túl is léphettek volna a kutya-macska kapcsolaton, hisz a másik elvesztésétől való félelem gyakran kovácsolja össze a civakodó szerelmeseket.

Vagy az ember életének szempontjából nem is a Sors teremtette esemény a lényeges? Hiszen a végzet létrehozta élményben nincs semmi. Tartalmat a szereplők által kap; a baleset a barátomnak és a menyasszonyának sem adott semmit, csak azt hozta elő, ami bennük volt.

S aki meghalt egy balesetben, az vajon nem érdemelte meg a változtatás lehetőségét? Nem érdemelte meg az életet? Ha van tervszerűség a véletlenben, ha van Sors, akkor lennie kell alkotójának is - a Sors szövőjének nincs lelkiismeret-furdalása? S ha valóban a Sors az úr életed és halálod felett, ha valóban egy olyan lény dönt a következő pillanatodról, akihez semmi közöd, és amelynek irányításáért semmit sem tehetsz, akkor mondd, mégis mi az értelme az életnek?!

Az életednek?

Nos, a teljes igazságot senki sem ismeri. Természetesen rengetegen adnak szebbnél szebb, misztikusabbnál misztikusabb válaszokat - ahány látnók, sámán, mágus, boszorkány és javasasszony, annyi felelet -, de a teljes választ nem tudja senki. Sokan okoskodnak okosan, nyomják a "semmi sem véletlen" szöveget, de bizony az élet az emberi elme számára kiismerhetetlen: a Létezés végtelenségéből adódóan átláthatatlan. Azért keresed zsigerből a magyarázatokat, hogy a megértés illúziója elűzze a holnaptól való félelmedet, de vigyázz azokkal, akik minden árnyékban a sötét árnyat, minden felvillanó fényben a feléjük tartó villámcsapást látják, mert míg az ostoba minden balszerencsés eseményben a szándékos támadást, a bölcs csak a lehetőséget látja.

Mert én mindig is téged akartalak
Csak gyáva voltam ezt magamnak bevallani.
És most kiűzetve a paradicsomból
 a vért verejtékező sivatagi utakról,
 a kertedtől elválasztó magas kőfalkerítés
 megbontható repedéseit kémlelem.

Neki ugrom százszor is ha kell,                            
 még ha a leomló vakolat ezerszer is megsebez.
Boldogan állok homoktól recsegő fogakkal.
Aki nem érti meg, nevezzen nyugodtan bolondnak!

Megpróbálok igaz elevenséggel.
Hamvaiból újra támadó konok reménnyel.
Őszinte, önző, konok akarással.
Fájó, de boldogító tusával.

Mert tested melege az egyetlen kohézió,
 mi egyben tarthatja bennem mindazt ami jó.
Különben minden elszökik.
Égő hamvaim barbár szelek söpörhetik.

- És mondd!
Milyen mennyország épülhet
 mésztől fehérlő csontjaim felett?

Nagy esőzések voltak 18 őszén, és egy éjszaka az ellenség, vagy az olaszok, vagy pedig az odavaló lakosság, átvágta a gátakat, úgyhogy derékon felül ért a lövészárkokban a víz. Kénytelenek voltunk otthagyni mindent, csak a fegyvert volt szabad elhozni, a fej fölé emelve. Akinek nem volt a lábán bakancs, az otthagyta a bakancsát, mert arra nem adtak időt, hogy a bakancsot is megmentse.

Mikor Hinta s jó magam, a két család tengerparti nyaralását tervezgettük, a térkép – egyik gyenge pontom – fölé hajolva megpillantottam majdani szállásunk közelében az Isonzo folyót és Doberdo Del Lago nevét. Családi emlékekkel fűszerezett, ám egyre jobban a feledés homályába vesző első világháborús történelmi esemény sejlett föl. 1915 és 1918 között tizenkét véres csatában itt ütközött meg a hármasszövetséget felmondó Olaszország, és az Osztrák-Magyar Monarchia. Mind a tizenkét isonzói csatában küzdöttek magyar csapatok - Székesfehérvár környékéről a 17., Szeged környékéről pedig a 46. gyalogezred. Tíz- és százezrekben mérték a halottak számát. A Plava és Görz (olaszul Gorizia) körüli térszín, valamint a doberdói fennsík területe valóban nagy temetője lett a magyarságnak. Ma sem igen akad olyan család, amelyik ne lett volna érintve az első világháború e veszteségeiben. S, hogy ez mennyire így van kiderült, egyikünknél a nagyagyapa testvére esett el a fronton, másikunknál a dédapa jött vissza súlyos betegen a csatából és a fogságból, s halt meg nem sokkal később.

Közelmúltban volt a Tisza folyón a kérészek csodálatos látványát nyújtó nászrajzása a köznyelvi „Tiszavirágzás”. Mivel ifjúságom jelentős részét ennek a víznek partján töltöttem, való szépségében is volt részem megtapasztalni e páratlan természeti jelenséget. A barátok által készített képeket nézegetve, furcsa gondolatok kerítettek hatalmukba.
Lehet sokan nem tudják, hogy e rövid életű, tömeges násztáncot járó rovarokról, a kérészekről, már az ókorban is tesz említést Arisztotelész (Kr. e. 384-322), aki Ephemeronnak, egynapinak nevezte őket. Hogy a tiszavirág (Palingenia longicauda) a legnagyobb európai kérész. Hogy lárváik az agyagos aljzatba fúrják magukat és az iszap szerves korhadékával táplálkoznak, s kifejlődésük 3 évig is eltart. Hogy az utolsó lárvastádiumot követően egy vedlés után kezdik meg néhány órás vagy félnapos életüket, mikor csak párjuk keresésével törődnek, nem is táplálkoznak. Hogy ekkor járják azt a bizonyos szépséges násztáncukat, virágzóvá varázsolva a víz felszínét, majd a megtermékenyített nőstények szétszórják petéiket, s a hímek pedig a párzás után rögtön elpusztulnak.
Számomra olyan ismerősnek tűnt ez az életmód, s életút. Mintha, más lények is hasonló módon töltenék el földi létüket. Csak nem ilyen a testi felépítésük, másképp lélegeznek, táplálkoznak, kommunikálnak. Ugyan sok minden egyebet is másképp csinálnak, ám sok mindent megtévesztésig hasonlóan, s ezért ötlött fel bennem. Lehet, hogy a törzsfejlődés egyik újdonsült jövevényeit vélem lassan felfedezni? Nem is tudom. Aztán tovább elmélkedve, arra a következtetésre jutottam, hogy mégis. Én egyre jobban úgy hiszem, a folyamatosan fejlődő, átalakuló élővilág átmeneti teremtményeire bukkantam. Külsőleg emberek, ám életük, tetteik és viselkedéseik alapján kérészek. A felfedező jogán, már el is neveztem őket Kérészembereknek (Homo Ephemeroptera). Milyenek ők, eme csodálatos, de furcsa lények?

Edison 1911-es budapesti látogatása rendkívüli esemény volt. Családjával együtt a hajdani Grand Hotel Hungáriában ebédelt, Erről tanúskodik az a ma már valódi kuriózumnak számító menükártya, amit a család minden tagja aláírt.

-Edison Ur ! Szabad egy interjút ?
-Csak röviden kérem.
-Azt vettük észre, hogy miközben ön vonattal érkezett az automobilja Bécsből pusztán a -söffőrjével tartott ön után.
- Nos tudja én kizárólag a Bedekkerből tájékozódom és azt írja, hogy Magyarországon nincsenek utak.
- Ahhh és mit mondott a söffőrje?
-Azt, hogy kiváló utakon jött végig.
-Akkor most már nem aggódik ?
-Ez ügyben nem de bevallom a maguk étkezési szokásairól is hallottam egy s mást.
- Elmondaná?
-Nem, kérem mert azt remélem, hogy ott is lehetnek baklövések. Főleg miután láttam Budapestet.

New Yorktól tizenkét mérföldre, Newarkban terül el az a Menlo Park ahol Thomas Alva Edison felépítette a lakását és laboratóriumát, ahol találmányainak többsége született. Nem csoda, ha a páratlanul termékeny feltalálót csak „Menlo parki varázsló"-ként emlegették a környékbeliek. Pedig a szénszálas izzólámpa, a mikrofon, a távíró feltalálója, a telefon tökéletesítője nem úgy indult, hogy a világ leghíresebb emberei között tartják majd számon. Otthon csak írni és olvasni tanult meg, a későbbiekben pedig autodidakta módon saját magát képezte. Volt újságárus, szerkesztő, lap- és nyomdatulajdonos, sőt telegráfus is. Edison 1911-es budapesti látogatása olyan rendkívüli esemény volt, hogy azt évtizedekkel később még a Fonográf együttes is megörökítette sikerdalában. Családjával együtt a hajdani Grand Hotel Hungáriában ebédelt, Erről tanúskodik az a ma már valódi kuriózumnak számító menükártya, amit a család minden tagja aláírt.

 
Menü az ugrás után.

Kedves Attila,

a tárkonyos-gombás kecskétől el vagyok ragadtatva, úgy is mint autentikus ítész. Harmonikus ízek, kimunkált belső arányok, rendezett struktúra, összességében igazán kellemes kompozíció. Van viszont valami, amire nem találok magyarázatot, ez a szárított tárkony használata. A véleményemet kérdezted, elmondom. Friss tárkony minden jobb piacon kapható (javaslom mindenekelőtt a MOM Ökopiacot, Csörsz u. 18. nyitva szombatonként 6.30-12 óra között), megvásárlása után a hűtőben napokig eláll. Nagyobb élelmiszerboltokban is árulják, cserépben. Egyszer próbáld meg avval készíteni a kecskét, vagy a bárányt, akármit. Új életet fogsz kezdeni.

Ekker úr pörköltje még nem került terítékre, épp csak belekóstoltam, amikor megjött. Arra gondoltam ugyanis, hogy szórok bele némi elmorzsolt chilit, avval hűljön ki, kap tőle valami ízt. Mindamellett azért lecsekkoltam az aktuális állapotát, és örömmel tapasztaltam, hogy semmifajta járulékos kapszaicinbevitelre nincs szükség, Ekker úr eleve fogyasztható pörköltet készített, annak ellenére, hogy nagyobb embersokaságnak szánta a pörköltjét, ehhez bizonyosfajta erkölcsi bátorság kell, belső tartás, heroikus alkat. Ha kapcsolatba lépsz vele, továbbítsd szivélyes üdvözletemet.

Barátsággal
Váncsa István
 

-Régen beszéltünk
-Gyakrabban kéne ?
-Dehogy, te tudod…
-Lófaszt se tudok.
-Hogy vagy ?
-Jól csak a kibaszott orvosok ijesztgetnek.
-Az az ultrahangos csaj ?
-Aha, legszívesebben leszarnám.
-Akkor szard le.
-Végül is… tulajdonképpen megígérted, hogy nem lesz gáz.
-Én ?
-Te.
-Ezt te tudod.
-Hát beszarok bazdmeg.
-Érts már meg, hogy ezt csak te tudhatod.
-Akkor is nehéz ez így.
-Azt nem mondtam, hogy nem nehéz. Mikor is beszéltünk először ?
-Mikor beteg lettem.
-De nem az elején.
-…hát nem.
-Nagyon töröd a fejed valamin.
-Doki ötven éves.
-És ?
-Arra gondoltam csinálok neki egy egypéldányos fasza könyvet, amit a barátai, haverjai írnak.
-Ötven ? Azért minek ekkora felhajtás ? Az egy, meg a száz a kerek.
-Eszem megáll… egyéves az azt sem tudja most mi van a százat meg nem szoktad hagyni.
-De, néha szoktam.
-Most, komolyan, szerinted erre bazírozhatok ?
-Nem mersz mi ?
-Persze, hogy nem, én biztos nem, de valószínűleg Ő sem lesz száz éves.
-Kishitű vagy.
-Most komolyan ezzel jössz ? Mikor vállaltál te frankón garanciát ?
-Kurva nehéz veled. Hinned kéne.
-Ha nem hinnék hogyan tudnánk dumálni ?
-Mondjuk ilyen szarul… Tényleg, Doki, végül is Ő orvos… Ő nem ijesztgetett ?
-…hát nem is veregette a vállam. Azt mondta, hogy majd milyen remekül fogja adagolni
a fájdalom csillapítót.
- És adagolta ?
-Tudod, hogy nem.
-Akkor meg mi a faszt baszogatsz ?
-Jogos.
-Na de mi van azzal a könyvvel ?
-Semmi, te kérdezted, hogy min töröm a fejem.
-Nagy meló ?
-Aha, mindenkivel egy csomószor kellett beszélni telefonon, Edit kiírta nekem a telefonjából
neveket, és, hát volt, amikor már kínos is volt, meg volt, aki hetekig ígérgette aztán mégis
eltáncolt, ilyenek. Aztán nekiállnék szerkeszteni meg művészkedni erre Erdélyi Úr               kicsavarja a kezemből, mert Ő akarja megcsinálni. Most már mindegy legalább szebb lesz.
-Szerinted örűlni fog neki ?
-Gondolom igen, de majd nem mutatja.
-Miért ?
-Mert Ő ilyen, és így jó, hogy ilyen.
-Majd félrerakja.
-Aha, először félre de majd elolvassa, ha egyedül lesz, és akkor majd örül, illetve nem biztos de a hatást talán elérem.
-Milyen hatást ,
-…hát, hogy tudja, hogy szeretik, akkor talán még a szeme is könnybe lábad, de csak titokban.
-Szeretnéd ?
-Azt szeretném, hogy boldog legyen.
-Te mit teszel bele ?
-Vacillálok, a komoly meg a vicces között. Mondjuk, lenne egy rajz, olyan mini képregény
meg egy írás.
-Ez ?
-Nem egy régebbi, amit átírnék, azt hiszem eredetileg Esterházy volt.
-Ezt nem mered, mi ?
-Miért ne merném ?
-Miattam, mert hülyének nézne.
-hümmm, meggyőződésem, hogy ugyanazt gondoljuk rólad.
-Volt róla szó?
-Nem, soha.
-Akkor most ?
-Akkor most beteszem.
-Akkor vagyok ?
-Mondom, hogy beteszem, ne szarakodj már.
-Hülyegyerek. Mond meg, hogy üdvözlöm.

-Ok. Szia.

-Helló

Gyöngéd szorításban, ujjaim között a melled.
Formáját érezze bőröm, és egy pillanatnyit fájjon neked.
Megízleljed, hogy kell a kéjben haldokolnom.
Levegőért kikapnom a minden elmúlás vizéből fejem.  

Mond milyen fájó gyötrelem hajt mégis tovább?
Kezdetben vadállatként martam öledbe édesen.
Fülledt, holdas éjszakák ragyogták be régen arcom,
Halkuló zihálásomba haltak a tantrikus éjjelek.

Az ölelés közben még együtt vagyunk.
Múló pillanatok stabil abroncsába zárva.
Színes káprázatával, ahogy a küllő pörög suhanva.
Hiába vonz a messzeségbe, már csak egy helyben járnak.

Az az egykor még töretlen, márványbőrű szobrunk
Megfakultan porló torzó lett mára már csupán.
Az angyaloktól születéskor kapott tiszta arcon
Az elmúlás szikéje fut a bőrön és ráncainkba vág.

Egy megbicsaklott pillanatban verejtéket könnyez lelkem.
Így próbál a becsaphatatlan mának igazat füllenteni.
Már egy másik világ tartja hatalmában sorsunk,
És létezésünket tanuljuk lassan elfelejteni.
 

Update:
Egyenlőre nálunk sincs semmi, de bíztatom Jocót, előbb-utóbb el fogja kapni. Aztán elérkezik a 11 óra és megérkezik a halam is. Semmi látványos akció, egyszerűen csak rajta van a horgon. Szegény Jocónak tőlem egy méterre van a csalija, de nem az övét választotta. Felveszi a súlyt, húzom cefetül. Nem a tegnapi hal, de nem is kisegér. Helyet cserélünk, Jocó végig maximális fokozatban motorozik a folyó közepe felé. Mert ez is befelé a csatornába indul. Azaz befelé indulna, mert nem hagyom. Még életemben nem fárasztottam ilyen durván, de nem hagyok pardont. Egyszer indul meg igazán, szerintem ez is észrevett valami búvóhelyet, de ekkor egész egyszerűen nullára lefogom a dobot, aztán kötélhúzás. Mi nyerünk, szépen kivontatjuk a torkolatból a folyóra a halat. Elkapja a sodrás a csónakot. Leülök, megnyszom. Ez már a miénk! Ideje is volt, hogy véget ért a ki-ki harc, a jobb kezem gyakorlatilag használhatatlan. A botot át kell vennem a bal kezembe, nem is tekerem az orsót, csak pihentetem az izmaim. Kemény meccs volt! Jocó időközben előveszi a mobilját és kamerázza a fárasztást. Felhúzom a halat a felszínre, nagy. Nagyon nagy.Kicsit a csónak felett lebegek, a Hinta által említett összes hormon erősen túlteng bennem.  Igen, ezekért a pillanatokért élünk, utazunk fél-egész napokat, verünk és bontunk tábort, horgásszuk át a viharos éjszakákat! A hal elhagyja magát, a teljes súlyát a bottal kell tartanom. Nagyon veszélyes ez, mert ha a vágóhorog érintésére megugrik, akkor borítékolható a bottörés. Nem is piszkálom, percekig csak nyeletem vele a levegőt. Aztán meg-meg bökdösöm, lustán úszik arrébb. Elhiteti velem, hogy dög, az állához illesztem a gaffot. Érdemes nagyon pontosan dolgozni, ha kicsit hátrébb szúr az ember, akkor nyáron könnyen elvérzik a hal. Úgy szoktam, hogy először csak nagyon finoman átszúrom a megfelelő helyen az alsó álkapcsot, és amikor látom a száj felöl a tűhegyes végét, csak akkor húzom bele erőből. Na ezt nem várta meg a halam. Amikor láttam a vágó hegyét, akkor egyszerre rántott és fordult a hal. A gaff vége ki van kötve a csónakhoz és a nyele is forog, de nem szívesen engedtem volna el. Fenékre csücsültem, de tartottam a halat, aztán nagy nehezen feltápászkodtam. A vágó persze nagyon rosszul áll, nem ütötte át a húst, hanem visszafordult. Ráemelek, biztosan tartja a halat, így is jó. Megkötöm és kivisszük lekötni a szélvízbe. Jocó leállítja a kamerát. 15 percet vett fel, kb. 5 perc elteltével indította. Húsz perc úgy, hogy a fárasztás második felében kifejezetten lazán, ráérősen dolgoztam. Ennyit a „gyenge”, 20-60 grammos Sage képességeiről. Emelgetem a halat, nézem innen-onnan, de a vízben nehéz megítélni a súlyát. Andornak 60-70 kg-t írunk az SMS-ben, titokban az utóbbiban bízok. De még ha nem is, ez a hal átfordítja a túra megítélését a közepesen szarból az elég jóba. És ha a tegnapi hal is meglett volna… Végül is 67 kg-t mutat a mérleg, de a hal farka leért a földre. Nagyvonalúan 70-esnek könyvelem el.

És körbe szarjátok a tábort? Kérdeztem Totyától mikor a vadkemping felé kezdte irányítani a beszélgetést. Nos, hát nem egészen. Ki mész a csónakkal, ki ülsz a peremére, majd felfedezed benne a természetes bidé lehetőségét is.

A hormonok egy része kiemelt szerepet játszik a horgászatban. A megfelelő energia szintet biztosító adrenalinnak mint stresszhormonnak van jelentősége. Minden rendes pecához szükséges egy alap készenléti feszültség, amelyet az adrenalin tart fenn, és emellett még cukrot is mobilizál a szervezetben, ami gondoskodik az aktivált sejtek energiaellátásáról. Fontos szerep jut a fenil-etilaminnak is. Ez az anyag megfelelő inger hatására – miszerint kapás - szétáramlik a szervezetben, és kellemes, örömteli élményt okoz. Ennek a hormonnak a közreműködése biztosítja a horgász ragyogó tekintetét, a „aztakurva” gyakori ismételgetését, hogy  kényelmesnek találja a felfordított vödröt, amikor hólyagos a segge és azt a boldogságot, amit akkor érez, amikor a hal a közelében van. Ugyancsak ez a hormon felelős a „rózsaszín köd” megjelenéséért, amikor egy apró dorozsmás dévért  szebbnek lát mint  Miwa Oshiro. És akkor még egy termetes harcsáról nem is beszéltünk. Majd mikor a hal a horgász  csónakjában piheg, megjelenik az oxytocin amit az agyalapi mirigy  termel és szerepe van a szexuális vágy fokozásában, a libidó, a szexuális vágy ébrentartásában, a csúcsra jutásban. De ezt ilyenkor minden horgász leszarja.

Repeszgránát boldogsággal telelyuggatott arcom vérzik.
Megláthatnám a fényt és az árnyékokat.
Összekarcolt szemüveg lencséjén keresztül
 nem látom, csak a kontúrokat.

Egy utca, amely önmagába tér.
Egy utca, mely maga az örök lüktetés.
Egy lány, aki mindig álmodik.
Összetörik tükröt, poharakat, képeket.

A villamosról csorog a bánat.
Áramszedőjéből síró hangok kiáltanak
 a parkok felé.
És ál erdővel az igazi betondzsungelben,
 két hinta és egy mászóka fintorog felém.

Meleg van.
És mintha mézzel öntötték volna le a házakat
 minden ragad.
Mintha minden álmodásba
 belerágta volna magát a hulló levél.
Elkáromkodja magát a Stop tábla is.
Az elsőbbség adás a legfőbb erény.

Egy terhes asszony kacsázik előttem.
Gyerekkocsit tol maga előtt,
 mellette kisgyerek.
Azután egy óvodát tol,
 egy iskolát,
 egy gyárat is,
 egy nászéjszakát,
 az összes kéjeket,
 két hét szabadságot,
 nyugdíjas bérletet
 és egy lábcédulát.

Egy bandzsa molett lány arcomba bámul,
 infantilisan nevet.
Városban él,
 konyhájukban csirkét etet.
Rendbe teszi a nagy szobát,
 este kócosan megy el.
Diszkó előtt vágyakozva ténfereg.
Bent nevet barátnőjével egy Cola mellett.
Álmában szépfiúval hál,
 és párnáját ölelgeti.

Egy kutya megbotránkozva vizeli le
 a hirdető oszlopot.
Ma új filmet játszik a mozi.
Unalmasak az epizódok,
 unalmasak a színek is a színtelen félhomályban.

Egy lány alibi pólóban mutogatja
 tenyérnyi mellbimbóit.
És ahogy lépked
 az utcán vele ringanak a tekintetek.

Az újságos lány mosolyog kedvesen.
Egyetemista.
Volt egy isteni nyara meg egy abortusza.
Eltűri a pimaszkodásokat
 mikor a csarnoki munkások két feles után
 szemükkel pucérra vetkőztetik.
Otthon ruháját kimossa.
Álmában pénzét újra megszámolja.
- Na! Ezzel megint kihúzok egy hetet. -

A Nap elbújik a felhők közé,
 csak magában beszélget,
 unja a városok ezreit.
És egy vén fa hűsítő árnyékában
 dalra fakadnak a levélzizzenések és csak nótázgatnak,
 míg be nem esteledik.

1980. július
 

Propaganda 2003 from angelday on Vimeo.

0:59 Dr. Bazsányi Sándor esztéta és Csender Levente elsőkötetes író
5:20 ex-Antonov Goren
6:40 Kiss “moon” Borbála, neverminder
7:30 She (már csak facebookon) és Suematra
13:50 Új (igen, hosszú ú-val) Péter író angeldayról beszél
15:15 Index Victor Hugo utcai irodája vágókép (itt dolgoztam!)
15:25 Illés Attila Etele (technocol.hu — mára behalt már, hátul Hornyacsek Daniel azaz Lloyd billentyűzettel, Razzia Cattani a cicával, a harmadik pedig forest. Az integető kínai cica beszarás!) — a műsor legjobb része
16:18 Földes András vágókép
18:33 UP: “hülye linkeket küldözgettek egymásnak” — már akkor felfigyelt a tumbleblogra!
19:37 B2Men
20:24 Matula.hu — Bede Márton és TBG teljesen szétcsúszva
21:24 Bede Márton definiálja a fanzin fogalmát: “A fanzin kérlek szépen, azt az különbözteti meg az újságtól, hogy nem kell belőle köteles példányt küldeni a Széchenyi Könyvtárba és eredetileg pedig [TBG inaudible] biztos volt régebben is, de tehát ez így a punk kultúrával lett így igazán nagy. Amikor angliában elindult a punk mozgalom, akkor a legalább olyan fontos dolog volt benne lenni, mint a Sex Pistolsszal a Sniffing Glue című fanzin, amit szintén egy 19-20 éves körüli srác írt és amiben azt írhatott, amit akart.”
22:09 Bateman (szánalmas.hu)
22:50 TBG esküszöm jobb, mint Ellen Feiss
23:30 Sithlords (szánalmas.hu)
24:35 B2Men Subbacultcha