Ha hited van, mindened van,
S a küzdelem sosincs hiába,
Nem vagy egyedül a mohó világban,
Csak a hitehagyott lesz igazi árva.

Valahogy mostanság egyre többen foglalkoznak a hittel, hittörténettel és a vallási ünnepekkel. Remélni szeretném nem ilyen katasztrofális a helyzet, hogy már csak ezekből meríthetünk reményt, bíztatást, kegyelmet. Pünkösd van, s ha nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót, barangolunk a neten, mindenhol erről regélnek. Mindenki számára megtudható, hogy újszövetségi egyházi ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek eljövetelének emlékét üli, és neve latinul-görögül Pentecoste, azaz ötvenedik nap volt - Húsvét után. És azt, hogy az ünnep a zsidóságnál is megvolt, s két dolgot foglalt magában. Eredetileg hálaadás volt a befejezett aratásért, miért zsengenapnak is hívták. A késői zsidóságnál pedig eme nap szolgált a megemlékezésül, hogy Isten megjelent népének a Sinai hegyen és törvényt – Tízparancsolatot – adott nekik, a mózesi kőtáblák által. Hogy pünkösd napját ezred éve virággal, rózsával köszöntik számtalan országában, s Pascha rosatum-nak, rózsás húsvétnak is szokták nevezni, mely egyebekben az új életet is jelképezi.

Milyen érdekes. Az ünnep kapcsán a gimnáziumi évek is eszembe jutottak. Köszönhető a tanárnőnek, aki művészettörténet órán, akkor olyan szépen beszélt Michelangelo Buonarroti Mózes szobráról, nem titkoltan annak lényegéről, szimbolikájáról, hogy még most is szinte fülemben csengenek gondolatai. Pedig annak idején……., na hagyjuk, az ma már szóra sem érdemes. Vagy a tanár úr (elvtárs), aki irodalomból nem csak a kötelezőt tanította, hanem olykor-olykor mást is, kis színest. Így hallottam akkor Reviczkyről, a jobb sorsra hívatott szerelmetes költőről, kinek pünkösdi verse is most elő került. Hálával tartozom nekik, hogyha hajdan még fel nem fogottan, de kitárták számunkra a való világot és a művészeteket. Nekik fontosabb volt a hivatalos tantervnél, hogy nyitott, az emberi értékekre fogékony nebulókat neveljenek belőlünk. S lám úgy tűnik, sok tíz évvel később, pünkösd napján is, ők még mindig hatnak.

 Piros pünkösd öltözik sugárba,                     Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Mosolyogva száll le a világra.                       Világosítsd hittel föl az elmét.
Nyomában kél édes rózsa-illat,                    Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Fényözön hull, a szívek megnyílnak.             Diadallal az egész világon!

Hogy először tűnt fel a világnak:                  Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tüzes nyelvek alakjába' támadt.                  Taníts meg új nyelvre, új imára.
Megoldotta apostolok nyelvét,                     Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Hirdeté a győzedelmes eszmét.                    Szeretetnek sugara, Szentlélek!

Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed'                      (Reviczky Gyula: Pünkösd)
Ma is minden bánkódó szívének,
Hogy ki tévelyg kétségbe', homályba':
Világító sugaradat áldja.

írnék itten, néhány ugróhivazkozással. Pedig végre elém tettek olyat, amit én is bevállalnék, ritka az ilyen. Régen gyakori vendég voltam nyaranta Balatonbogláron a Kodály utcában egy Sziszi nevű vendéglőben, ami kifogástalan élményvolt minden alkalommal. Múltkor hazafelé ott álltam meg egy süllőre és a pincérlány mikor leszedett megkérdezte, hogy -nem ízlett a tartár? Milyen tartár? Hááát ez. Ez nem tartár ez majonéz. Szerintem nem is értette. Itt tart most a hely. Tegnap Lillafüreden viszont a harcsához és békacombhoz olyat hoztak ki, ami nagykönyvbe való. Mondjuk nem is ettem  itt még szart.  Mert fontos mártás ez kérem bármennyire is egyszerű. Még Zilahy Ágnes 1892-ben, a Valódi Magyar Szakácskönyvében is megadja a módját.

E rovatban hideg és meleg mártásokat irok le, melyek gyümölcsből és füszerekből készülvén halakra, vadhusokra és hideg marha-husra valók. Semmi czifra, megkészithetetlen összetételü nincsen itt előadva: csak a leggyakorlatiasabb mártások ezek. A mértékeket a mennyiségben mind könnyen eltalálható módon igyekeztem megjegyezni. A jó izű mártással sokszor a kevéssé sikerült hust is helyre lehet hozni.
Tatár-mártás.
Négy tojás sárgáját nyersen tegyük tálba, és folytonos kavarás közben cseppenként adjunk hozzá 4 kanál finom tábla-olajat; egy órai keverés után, ha jó habos, tegyünk bele 4 evő kanál franczia mustárt és fél pohár langyos meleg ászpikot, (finom kocsonya-lé) és egy kávéskanál czukorport is keverjünk közé. Ezeket együtt ujra csendesen, de folyton egy fél óráig keverjük még össze, akkor aztán használhatjuk csészében asztalra tálalva, vagy hideg halat diszithetünk vele.

Szeretem ezt a környéket meg különösen ezt a helyet. Egyszer körbe is küldtem egy ctrlC, ctrlV-t, talán itt vagy itt megvan. Tehát hagyjuk a tartármártást, inkább arról, hogy milyen remek látvány az eső a lombok között, különösen, ha borsónyi jegek színesítik, és közben süt a nap.

Berúgja az ajtót egy baltaarcú, tetovált, hegyomlás méretű csávó. beteghordó. Izomlázas lesz a szemem, mire végignézek rajta.
-Ne mélázzon fater, pattanjon át a gördeszkára!
-Megtoldom a számlát egy ezressel, ha elérjük a tizenegyes
műtétet.
Próbálok vicces lenni, miután átcihelődök a hordágyra. Keresztülszáguldunk néhány lengőajtón, kanyarodunk erre-arra, mindenfelől sajnálkozó tekintetek, aztán megállunk, és otthagy a folyosón. Minimum negyven percig sasolom az ingerküszöb alatti falakat. Steridexel festve. Antibakteriális. Őrület mi nem jut eszembe. Fázik a lábam, biztos a menetszél miatt. Végre betolnak a műtőbe. Pánik indul!
 Borotvával kezében közelít egy szemtengely ferdüléses doki. Hello, nem kéne nekem ájultnak lennem, és különben is, hol vannak a többiek? Ennek én nem is adtam borítékot. Éppen készülök jogos önvédelemből tökön rúgni, amikor kiderül, hogy ő a borbély és a kezében az egy borotva. Szárazon borotválni kezd. Szemmel tartom, nehogy belevágjon a családi ékszerbe. Mekkora vágásra készülnek ezek? Lecsupaszít rajtam vagy másfél négyzetmétert. Nem esik jól, és a Voportóval, Dr H.-val abszolvált disznótorok jutnak eszembe.

Pilinszky emlékére
 

A Semmi házalója most már én leszek.
Batyumban gyűrött illúziók, mosatlan életek.
Tűnő varázslatok fedélzetén, foszlott vitorlák között.
A ráció innen már réges-rég elszökött.

Miféle álom az, mely nem hiszi, hogy alszom?
Miféle tükör az, mely nem tűri az arcot?
Kéjbe vagy a mélybe kell elmerülni végleg.
Fehér habja így is mar a nyugalom tengerének.

Elfognának újra, hogyha tovább várnék.
Fakuló mosolyomba kap egy hízó árnyék.
Elhagyott az álom, mert sürgetett az éj.
Eltűnt, ahogy fáradó szememből a fény.

Hétfejű szörnyek vidékén elvadulni.
Hazudnom kellett immár megtanulni,
Hogy az emberek nekem is higgyenek.
Lesütött szememmel, dadogva sírom el történetem.

Egyetlen reményem az, utolsó félszeg indokom,
Ahogy bambán, kiterítve fekszem ravatalomon.
Béna ujjaimmal az utolsó esélyt markolgatom,
Hogy harmadnapja várok, és csak tetszhalott vagyok.

Ifjúságom kezdete a hetvenes évek közepére esett. Abban a már puha diktatúrában voltam tizennyolc éves, de mint a szájban lévő karamella, minden egyes rágással tovább puhul, egyre behízelgőbb konzisztenciát ér el, mint ahogy húszas éveim felhőtlen szerelemekben kérődző, ártatlan bujasága. A pártos, politizáló ifjúság tudatossága régóta már csak halódó, hajnali, harmatos ábránd volt, és az is már csak a kitalálóikban, amit a hétágra sütő véres valóság könyörtelenül felszárított. Addigra már csak a karrieristák négyökrös szekere előtti igavonó barommá szürkült, amit a józanság önkritikája a kicsit is moralizálni képeseket a felszínesség letargiájába taszított.

A KISZ táborok fényes szelei már rég elültek. Új síkra lépett, más feladatok teljesítésére lényegült át. És ez sokadmagammal együtt a boldog és önfeledt testiségekben igen csak gazdag pajkos szexualitások megejtően naiv paradicsomává avanzsálódott. A szinte következményektől mentes vad italozásokat csak pikánsabbá tették a szubróza megtörténő „Marxista” orgiák. A szabad szerelem olyan természetes volt ott, mint a hegyeshalmi átkelők mértanilag megszerkesztett lőállásai.

Lófaszt mondta Ödön és ismét Kamill felé fordult. Na kezdjük elölről mert teljesen baromságokat beszélsz itt kérlek. Egy csomó pénzt rááldoztam, hogy ott ülhess a közmunkatanácsban de annyi hasznot sem hoztál mint ez a hülye főpincér már meg ne haragudj Kamill bátyám.

„Nemzedékek voltak tanúi önsanyargatásig egyszerűsített életmódjának. Azt a vagyont, amelyet születése adott a kezébe, nem kártyára, lóversenyre és színésznőkre költötte. Nem volt jachtja, vadászháza, még csak hintója, sőt egyetlen vadászpuskája sem. Évtizedekig hordott egy öltönyt, kétszobás polgári lakása volt, és főzeléket evett hús nélkül nap nap után. Aszkéta volt azért, hogy tervét valóra váltsa.”

Hozzon nekem Grünwald egy kis habot, piszok erőset főztek ma. Mi mindig azt főzünk nagyságos úr. Lófaszt mondta Ödön és ismét Kamill felé fordult. Na kezdjük elölről mert teljesen baromságokat beszélsz itt kérlek. Egy csomó pénzt rááldoztam, hogy ott ülhess a közmunkatanácsban de annyi hasznot sem hoztál mint ez a hülye főpincér már meg ne haragudj Kamill bátyám. Fittlernek idegesen rándult az arca de folytatta. Arra emlékszel, hogy a Földmívelésügyi Minisztérium felvettette a Magyar Állami Földtani Intézet létrehozását. Persze, de hol áll ez az ügy ? Tegnap döntést hoztunk, hogy megépül mert összeállt a pénz és ingyenesen adunk egy telket. A Semsey Andor adott hozzá 100.000 koronát. Na az se normális. Hol ? Kint a Stefánia végén. Kint a picsában ? Ott valami nádas van, nem ? Az de ebbe nem tudtam beleszólni. Na és a beruházás költségét mire taksáltátok ? Sajnos még így is  kevesebb van mint szeretnénk, ezért arra gondoltunk, hogy majd később bővíthetőt kéne építeni, de elindulna már végre a dolog. Kiírunk egy tervpályázatot. Mondtad, hogy hülyeség ? Az nagyon necces. Nem, Ödön, nem, most tényleg számíthatsz rám, megkaptam a feladatot, hogy én állíthatom össze a tervzsűrit. Na jó kedden délután gyere le ide az Abbáziába és megbeszéljük.

/>

„Az intézmény székházának tervezőjét versenyeztetés útján kívánjuk kiválasztani, így tervpályázatot írunk ki, melynek pályázati határideje 1896. november 1. A részletes pályázati útmutató kérésre megküldetik a Földmívelésügyi Miniszter által a Magyar Mérnök és Építész Egyleten keresztül.”

Írjad, Kamill bátyám ezeket gondoltam a tervzsűribe. Pecz Samu, Fittler Kamill, Jakabffy Ferenc, Kiss István és Alpár Ignác. Az Alpárt is ? Persze, ne szarj be. De hát az Iparművészeti Múzeumodat nem Ő cigánypalotázta le ? Igen de akkor még nem tartozott nekem 1500 koronával. Te tudod Ödön de a múltkori botrány után nehéz lesz nagyon nehéz. Bízd ezt rám. Majd csinálok valami szart aztán áttervezem. Ha ez kiderül én főbe lövöm magam. Nagyon beszari lettél, kérlek, mond ez a korral jár ? A modorod miatt csak én állok veled szóba ezt becsüld meg legalább. Becsüljelek meg, hát kérlek alássan akkor vedd olybá, hogy megvagy nekem becsülve. De ott az a kibaszott kőbánya a felvidéken szerinted megbecsülésből lehet eladni a követ ? Vagy Zsolnay részvényeim maguktól értékállóak ? Hát ki a lófasz rendelne tőlük ennyi cserepet, ha nem tervezzük be ? Nagyon kérlek Ödön csak diszkréten, nagyon diszkréten. Persze, jut eszembe a jeligém „versenyezve haladunk” lesz, vésd jól az eszedbe.

Na hogy állunk Kamill bátyám ? Baj van. Igaz, hogy a tied lett az első hely de kihirdették a másodikat is Gerster Kálmánnak. Sajnos miniszteri döntésre megkellet küldeni a geológusoknak is. Nem tetszik nekik a homlokzatod, azt írják, hogy kontemplált külső az intézet komolyabb jellemének az exakt tudományos jellegének nem felel meg. Ezért a Gerster terveit akarják. Akarnák inkább a Kisfaludy színház mögött a művésznőket szopatni, bassza meg, intézkedjél Kamill bátyám, intézkedjél.

…és intézkedett.

„Végül az építészek véleménye bizonyult döntőnek, bár a végleges épület kiviteli tervei és megvalósult tömege a pályaműtől több ponton eltért. Az építés 1898. február 9-én kezdődött meg, amit azért is érdemes feljegyezni, mert Hausmann Sándor az épületet "lakható állapotban" már 1899. október 1-én átadta. Ez az építési időtartam pedig a hagyományos építési technológiák mellett és az Intézet méreteit tekintetbe véve igencsak rövid volt. Az építés alatt természetesen számtalan apróbb-nagyobb gonddal kellett szembenézniük az építőknek és a Böckh János irányította Építési bizottságnak, az akkoriban is lépten-nyomon tapasztalható pénzügyi nehézségek legyőzésétől az Intézet kertjébe ültetendő rózsafajok kiválasztásáig. A költözéskor az 1760 ládányi gyűjtemény, a 250 szekrény, laboratóriumi felszerelés és a nagyméretű ásvány- és kőzettuskók szállítására 147 kocsifuvarra volt szükség. Ezen a helyen is meg kell említeni Semsey Andor nevét, aki indító adományán kívül sok-sok anyagi segítséget nyújtott az építkezés periódusában is, több tízezer forintnyi összegben. Hogy csak néhányat említsünk ezek közül: nagyméretű múzeumi szekrényeket csináltatott, ő vette az első telefonkészülékeket, az Intézet elektromos óráját és a gondnok takaréktűzhelyének megvásárlására is volt gondja.”

Olyat láttam, amit sem előtte, sem utána már sosem. A még akkor is elég hideg szobában vértől duzzadó hímtagom az ellenfényben szabályosan gőzölög.

A vonatunk kínos lassúsággal döcögött. Nem kegyelmezett senkinek sem. Meggyötörte összes utasát. De így is kiváltságos helyzetben voltak az utazók. Ez volt az utolsó vonat, amelyik a Balaton déli oldalán megmenekült az országos ítéletidőtől. Most már tíz órája áll Enying és Lepsény között. Nagyon hosszú hétvége volt. 1988 januárjának első hétvégéje.

Pénteken, utószilveszteri bulin voltam. Hajnali négyig tartott a banzáj. Kaja, pia, nők dosztig. Hajnali fél öt fele kecmeregtem haza. Már csak egy óra volt hátra a régóta tervezett kirándulás vonatindulásáig. Semmi értelme nem volt lefeküdnöm. Féltem, hogy az óra nem fog felébreszteni, hát csak a fotelbe ültem le, hogy bóbiskoljak egy félórácskát. Mire kiértem a pályaudvarra, a többiek már megérkeztek. Pali barátom menyasszonyával, és Ági friss barátnőm. Két és fél óra volt a menetidő. Álmos voltam és embertelenül másnapos. Még az a szerencse, hogy barátaim hoztak magukkal egy zacskós tejet az útra, ami a hűtőben megfagyott. Mint egy darab kő, úgy lengett a reklámszatyorban. De ez megváltás volt számomra. Kiharaptam a sarkát, és a jég mellett szívogattam a már megolvadt részeket. Siófokig el is bíbelődtem vele. Simogatás volt bendőmnek minden egyes korty. A vonatútból alig maradt meg valami. Csak szenvedtem, és küzdöttem a néha-néha jelentkező hányingerrel. Megpróbáltam egy kicsit aludni és gyógyulni. Persze csak a megérkezés előtt sikerült egy kicsit elszenderednem. Amikor leszálltunk a vonatról még alig vonszoltam magam. Az előző éjszakai tivornya ólomsúllyal nehezedett lábaimra.

A nyaralóig még egy fél órát kellett gyalogolnunk. A januári hideg szél némiképpen felfrissített. Mire elértük az épületet, már egészen kitisztultam, erőm kezdett visszatérni. A házban alig volt fagypont felett, amikor bementünk. A Szieszta gázmelegítő bekapcsolása után azonban érezhetően melegedett a levegő. Paliék a lenti kis szobát foglalták el. Mi a galériából nyíló szobácskát az emeleten. Tíz percen belül már egyedül is maradtunk. A másik pár elindult felderíteni a terepet. Van-e nyitva étterem, kocsma vagy fogadó a környéken? Remélték nem az otthonról hozott hideg ételekkel kell majd beérniük.

A felső szobában még nem égett a villany. Az nappaliból érkező fény bőségesen elegendő volt a kipakoláshoz. Gyorsan el is rendezkedtünk. A két heverőt pillanatok alatt összetoltuk, hogy elférjünk rajta mindketten. Ági csillogó szemei mindent elárultak. Farmeron keresztül simogatta meg nemi szervemet, majd kényes precizitással először az övet lazította meg, majd a gombokat nyitotta ki. Az aprólékos munka és a vibráló türelmetlenség pezsdítő bizsergése töltötte be a kis szoba amúgy dermesztő hidegségét. Ajkai finom melege bátorította még alvó férfiasságomat, amíg ágaskodni nem kezdett.

"Aszongya erre a bakterom, hogy jó lenne valahonnan hozni egy kulacs szentöltvizet, ilyenkor az használ a legtöbbet.
…..
Amint a halmi dűlő elé érkeztem, akkor láttam, hogy az útról felém tart két csendőr. Aszongya az egyik csendör:
- Mi van a bugykosba gyerek ?
- Szentölt vizet viszek a bakteromnak – mondtam."
Rideg Sándor: Indul a bakterház

Joe hívott, hogy fogott végre pontyot meg az idő is fasza, megtámadná az idei első bográcsot. Hívott halászlére. Remek alkalom lett volna fikázni a főztjét, de már megígértem egy kirándulást Szentkútra. Mátraverebélyen keresztül autózni furcsa élmény, de túlestünk rajta. Megérte. Lesz itt egy csomó kép meg visszafelé Hollókőről is.

A szóhagyomány szerint Szent László, ki a kunokkal sokat harcolt, itt - Szentkút helyén - is velük állott szemben. Az ellenség bekerítette őket, és a völgyben tikkasztó szomjúság gyötörte vitézeit. Mély áhítatba merült a szent király, azután elindult egyedül felderíteni a környéket. Sarkantyúba kapta Szög nevű lovát és egy előtte tátongó szakadékot átugratott. Amikor leért, az első patkónyomból víz fakadt. Harci bárdjával megérintette a sziklát, s az érintés helyén víz tört elő.
Egy másik legenda szerint a Szent Lászlót üldöző kunok egy völgybe szorították a királyt, aki előtt még egy óriási szakadék is állott. A királynak azonban jó lova volt, egy gyors és határozott döntéssel átugratta a szakadékot. A patkószegek nyomából vékony sugárban kristálytiszta víz bugyogott fel.

Egy 1714-es irat szerint: egyszer régen egy verebélyi csordás néma gyerekével együtt őrizte a völgyben a községi állatokat. A néma fiú kissé elmaradt édesapjától, vizet keresett, hogy szomját csillapítsa. Egyszerre megjelent neki a boldogságos Szűzanya s egy lópatkó alakú mélyedésben felcsillanó forrásvízre mutatott. A fiú lehajolt, ivott a forrásból s utána nyomban atyja után kiáltott. Az apa alig akart hinni füleinek s álmélkodva kérdé fiától:
- Mi történt veled?
Mire a fiú azt felelte:
- Egy csodás szépségű és jóságos arcú asszonyt láttam az imént, kis gyermekkel a karján, aki a forrásra mutatott, ittam e kis forrásból s nyomban tudtam beszélni.
Az apa a kis forrást nagyobbra kezdte ásni s így támadt a mai Szentkút.
Ez az eset valószínűleg 1100 körül történt.
A kútban tündöklő aranykeresztet lehetett látni egészen addig, amíg egy erkölcstelen nő meg nem fürdette gyermekét. A kereszt eltűnt, de a víz csodaereje megmaradt.

Egy kortynyi hideg vermuttal együtt fogadta be szája hímvesszőmet. Egy rövid ideig az ital hidegsége dominált, majd az alkohol tartalma okozott nem szokványos tüzességet. De mielőtt kínzóvá vált volna, a már addigra lenyelt italt felváltó nyelvének simogatása kárpótolta péniszemet az elszenvedett kéjes tortúrákért.

Az évtizedek óta tartó utazásaim mely asszonytól asszonyig vezettek alig különbözik Homérosz Odüsszeájától. Megjártam Kalüpszo nimfa szigetét, bár túl sokat nem időzhettem ott sem. Szkülla és Kharübdisz pusztító csapdáját is túléltem. Kirké cselvetése sem fogott rajtam. Szerencsémnek köszönhettem azt, hogy a szirének vidékéről is élve menekültem meg. Néhány vihar ugyan megtépázott, de az orkánokat túlélt hajómon így lett erősebb mindegyik hajókötél. Parttól partig tartó hánykolódásaim után szárazföldet érve újuló erővel csaptak le rám mindig a gyönyörök.

Ágiról nem tudok Zsuzsa nélkül beszélni. Ági, aki minden bizonnyal elindította bennem a romlást, a másik nélkül sokkal nehezebben értelmezhető. A történet Zsuzsánál kezdődött, aki gyakornokként dolgozott munkahelyemen. Tartottam magam mindig is ahhoz, hogy házinyúlra nem lövünk. Így hát jól nevelten megvártam, míg gyakornok ideje letelt, és amikor már másik céghez került, csak akkor vetettem be magamat. De ahogy lenni szokott, ő csak beleegyezett afférunkba, amit tudtomon kívül ó provokált ki. Mi férfiak, csak maradjunk meg abban a tévhitben, hogy kezdeményezéseink nélkül nem lenne szexualitás ezen a Földön.

Egy kellemes vacsorai invitálás után kerültünk valamelyik barátomtól kikunyerált lakásba. Az addig szolid lánynak olyan oldalát ismertem meg, amit, így utólag igazán kár lett volna kihagyni. A fehérmájúság előtte számomra csak egy absztrakt fogalomként létezett. Azóta saját tapasztalatom segítségével tudom definiálni.

….. avagy Húsvétra bárányt.

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmúláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

(Juhász Gyula: Húsvétra)

Veszek egy tepsit. Olívaolajat öntök bele, majd körbejáratom. Belehelyezem az enyhén megsózott báránycombot, s megszórom tárkonnyal. Pár gerezd foghagymával körítem a húst, és végül diszkréten vörösborral meglocsolom, persze a torkomat is. Az egészet alufóliába csomagolom, s beteszem a sütőbe. Mintegy két és fél órányi párolva sütés, kortyolgatás, versolvasás és egyszeri megforgatást követően a fóliát kibontom, s hagyom a húst megpirulni. Ezzel kész az egészen egyszerű, de nagyon finom, omlós tárkonyos húsvéti báránycomb. Lehet tálalni. Természetesen azért nem feledkeztünk el a szintén hagyományos sonkáról és tojásról sem, ám az már egy másik történet.

Mikor késő ősszel igazán lehűl a levegő, s a csonti sem kel már ki a csomagtartóban, a horgász, aki egyébként igen nagy precizitásáról is megismerszik, lelassul, mint az elfekvő harcsa és gyakorta adja át magát az ismeretei bővítésének, valamint a meditációnak. Hacsak nem lékre megy mellékheregyulladásért, olvas, rádob egy fát a kandallóra, vagy újra átfújja szilikonnal a leértékelésen vett távdobót, amit csak a ködös, havasessős távolban próbálhat ki. Ám a tavasz beköszöntével az igen erősen felhalmozott tudását végre kamatoztathatja az élet szinte minden területén, mivel, hogy a karácsonyra kapott pecás könyveknek az újévi első másnapos quarelin magasságában végére ér, összeolvas minden egyebet is. S a tavaszi kiéhezett halállomány remek megritkítása után igazán megjön az önbizalma, és nem csak abban biztos, hogy ez már mindig így lesz, hanem bármiről remekül, karizmatikus véleményt tud alkotni, hogy tőle legyen hangos a Négycsöcsű. Lassan olyan lesz, mint DFeri aki már mindent tudott a világról, a taoizmustól kezdve az empíriokriticizmusig, ő ismerte valószínűleg legjobban a termeszhangyák kiszámíthatatlan nemi életét, a tiszavirágok röptét, s hogy tudását tökéletesítse, megtanult jógázni is. De itt nem állt meg, megtanult igazi húsvéti sonkát főzni, ami szerinte úgy történik, hogy langyos vízbe este beáztatjuk a sonkát, egész éjjel állni hagyjuk, had tegye a víz a dolgát, mossa ki a víz a sót, és lazítsa, duzzassza a husikát, és akkor jön a truváj, főni tesszük fel, de nem ám hülye módon, sedrén túlhevítjük a fazekat, dehogy, abban folyamatosan 82 fokos víznek kell gyöngyöznie, ... ennek okán DFeri szétvetett lábbal, előrehajolva leste, mennyire gyöngyözik a víz, és fél percenként lógatta bele a hőmérőjét a vízbe, hogy valóban a kötelezően előírt 82 fokon üzemel-e, vagy megbocsájthatatlanúl egészen 83 fokra szalad a hőmérő higanyszála, vagy ami még nagyobb baj, mind összesen 81 fokos vízben mállik szét az álom és a sonka. Szóval hat kilós sonkát vett DFeri amit tudvalevőleg hat óráig kell főzni, hogy ezért megtiltott mindenféle mozgást a konyhában, nehogy a sétafikálással felkavart levegő megbolondítsa a fazékban rotyogó víz hőmérsékletét. Az első óra még vidáman telt, a második órában a víz fölé hajolástól kezdett görcsölni a dereka, a harmadik órában DFeri arca a sonka gőztől olyan szépen felpuhult, hogy nem kellett a bőrét rángatni, nyomogatni, magától estek a mitesszerek ki, pont bele a sonkába. De ez mellékvágány!

-Mire gondol Helénke ?
-Én pontosan a puncikámra.
-Hogy a mi a ?
-Bikinivonalat tudna-e vágni ?
-Aztat még nem nyírtam.

Hozzánk mindig jön Virinkai Úr. Aki tulajdonképpen kutyakozmetikus, de egy félreértés folytan rokkant nyugdíjas lett és így autodidakta módon átképezte magát kertépítőnek.
Merthogy én ezen a hétvégén kúrvára nem érek rá a kert meg szalad nem is beszélve a kutyák által okozott disznóságokra. Tavasz van meg mindjárt húsvét ilyen kuplerájban azért mégsem. Tehát Virinkai Úr, amikor vészhelyzet van vagy csak rohadtúl lusta vagyok jön és megment. Összeszedi a kutyaszart majd füvet vág, lomtalanít, lecseréli a tóban a vizet, körbe mossa a nagynyomásúval a lábazatot vagy bármit. Persze Ő sem így kezdte. Különös tehetségű kutyakozmetikus volt, míg egyszer valami Svalm Helén nevű hölgy elnézegette Virinkait az üzletben, hogy milyen remekül nyírja, stuccolja az ő Zizikéjét aki egy elég gusztustalan uszkár volt, hogy Helén oldalra billentette fejét, hogy mester maga mást is tudna nyiszatolni ?
-Mire gondol Helénke ?
-Én pontosan a puncikámra.
-Hogy a mi a ?
-Bikinivonalat tudna-e vágni ?
-Aztat még nem nyírtam.
-Ne legyen mamlasz Virinkai úr- mondta Helén.
És Virinkai trimmelő ollóját csattogtatva közeledet Svalm Helénhez, hogy milyenre nyírjam ? Legyen szívecske formájú, recegtette a szemét Helén, ....és szoknyáját szépen a hasára húzta, a bugyiját ledobta és szétvetett lábbal feküdt.... Virinkai meg nagyokat nyeldekelve nekikezdett a szívecskét a pomponból kialakítani, de a szívecske sehogyan sem akart sikerülni.... Svalm Helén meg nagyokat sóhajtozott az asztalon szétvetett lábbal, hogy még mester még...es nyökögött Virinkai is, hogy csinálom én csinálom, hogy ezt a ragyogó képet pillantsa meg Iván Ivánovics csecsen üzletember Helén pillanatnyi pártfogója es annyit szóljon, hogy ó ó ó ó ... és a csecsen kisietett a járdán parkoló terepjárójához, hogy magához vegyen egy fatestápolót majd olyan ügyesen leverte Virinkait Helén lábaközűl, hogy öröm volt nézni. És amikor Helénke megmagyarázta, hogy itten akkor most tévedés van, Iván Ivanovics kéjesen felnevetett és az összes aranyfoga villogott, játékosan megfenyegette Virinkait, hogy ismerem én az ilyen félreértéseket, és akkor még bele is rúgott, hogy Virinkait mint szétszórodott puzzle játékot rakosgatták össze. Majd a kórházban töltött négy és fél hónap alatt rájött, hogy Ő tulajdonképpen kertépítőnek született. Ugyanis amikor az első szót sikerült kiejtenie rokonai látogatása alkalmából miszerint „kert” valaki hazarohant a „Kertépítés házilag” című könyvért amit ez alatt az idő alatt végig olvasgatott.

Eötvös Loránd egyebekben, mint a második Wekerle-kormány kultuszminisztere, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club elnöke, a Magyarországi Kárpát Egyesület elnöke, hajdanában cikket írt a Herkules című lapban a természetjárásról: "Turista az, aki útra kel azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek, vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek; s aki az álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi, s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszíti, hiszen örömét éppen ez a keresés teszi."
Gyermekkorom nyarainak többségét Pesthidegkúton töltöttem a szeretetre méltó áldott apai nagyszüleimnél. Sokat csavarogtam a környéken, de soha nem merészkedtem a Gercsére, az valahogyan nagyon misztikus volt. Tulajdonképpen azt sem tudtam igazán mi az. Közelmúltban aztán véletlenül rátaláltam Nagy Emese: A középkori Gercse község temploma című 1958-ban megjelent tanulmányára, pontosabban annak részleteire, s felhorgadt bennem a múlt.

„A horgok szakállát meg nyomjátok le! Bpete”  jött emailon az utasítás. Tudni kell, hogy egy alig néhány centis műlégy horga igen kicsi a rajta lévő szakáll meg szinte alig látszik. Szemüvegben és nagyítóval kísérleteztem, de az eredmény gyakorlatilag láthatatlan lett. Az indulás előtt azt álmodtam, hogy miközben derékig állok a folyóban a partról a sas szemű Ranger kiszúrja a fekete wolly buggeren a szakállt majd int és a parton felsorakozik egy háromfős bosnyák népviseletbe öltözött osztag elöltöltős puskákkal, céloznak de az utolsó pillanatban megjelenik Angus Young aki előbb szarvat formáz kezeivel majd a ökölbe szorított jobb kezét kinyújtja és hüvelykujjával felfele mutatva megkegyelmez miközben én belehugyozok a gázlónadrágomba. Nem ébredtem pihenten pedig egész napos vezetés állt előttem a boszniai Ribnik folyóig.

Szomorú szívvel tapasztalom, hogy az idő múlásával egyre jobban fényüket vesztik az ünnepek. Gátlástalan módon reájuk telepedik s elhatalmasodik rajuk az üzlet és a politika. Pedig egy közösség megtartó erejének egyik alappillére a múltja, - az öröme, bánata, küzdelme, fájdalma, sikere, bukása. És természetesen, az ezekre való emlékezés,  méltóságteljes, illő megemlékezés.

Március Idusa, azaz közepe, nekünk magyaroknak nem a (köz)ismert történelmi eseményt, Julius Caesar meggyilkolását, s nem egy régi római tavaszünnepet, Anna Perenna ünnepét jelenti, hanem 1848. március 15-ét a nemzet forradalmát, történelmünk dicsőséges napját.

Átalakult, mintha az isztambuli szultán háremének lett volna legféltettebb, pajzán égköve. Sokat próbált és sokat tapasztalt lényemet is megdöbbentette hirtelen támadt egyedi, rusztikus perverzitása. Életemben először éreztem úgy, hogy alig tudom követni partneremet. Az egybefüggő aktusunk szinte folyamatos orgazmusba tartották.

N. felejthető kisváros a hegyvidék és az Alföld határán. Mivel évente két alkalommal jövök ide, próbálom úgy megszervezni, hogy március végén és október elején lehessek ott. A hegyek déli lejtőiről leszivárgó meleg levegő egy-két héttel korábbra passzírozza a kikeletet. A március vég, buja tavaszi zsongása mámorító díszletet biztosít az amúgy átlagos mezővárosnak. Válságok, éghajlati katasztrófák ellenére rendületlenül prosperál az a vállalkozás, amit rendszeresen kell ellenőriznem. A helyi kisvállalkozásokat egybefogó vállalat jelenleg is versenyképes, és ahogy látom működni is fog. A tudatos lokálpatriotizmus ebben az esetben pozitívan hat. Nem hagyhatják elveszni ezt a gazdasági közösséget, mert azzal csak maguk ásnák meg saját sírjukat.
A lényegében közép vállalkozás nagyságú szerveződés az évek során a különböző egyéni érdekek ellenére korrekt módon képviselte alvállalkozói érdekeit, meglepő módon azt tartva szem előtt. A néhány fős adminisztrátori réteget eltartaniuk szinte áldozatok nélkül sikerült. Becsületes munkájuknak számtalan tanújelét találtam ellenőrzéseim során.  
Meglepő volt az a közösség, amivel találkoztam. Mintha Ferencjóska utolsó katonái lennének, és őket nem érte volna el a szecesszió fájó pusztulása. Mintha ezt a mikroközösséget nem erőszakolta volna meg az idő. Horthy, Rákosi, Kádár nyomtalanul hígult fel a semmiben, csak a délibáb tűnő káprázatában sejlenek fel néha, néha torzulni indult alakjai, és ahogy a prosti mondotta volt, -Maga már rég nem lesz itt rendőrkapitány…-

1910 augusztusában Koppenhágában Clara Zetkin javaslatára határozták el, hogy Nemzetközi Nőnapot tartanak március 8-án annak emlékére, hogy 1857. március 8-án New Yorkban 40 ezer textil- és konfekcióipari munkásnő sztrájkolt a béregyenlőségért és munkaidő csökkentésért. 1977-ben ezt a dátumot az ENSZ is elismerte. Magyarországon 1914-ben ünnepelték először.

„Egy frissen kivágott sonkát sózzunk be jól, azután hintsünk reá egy bádogkanál törtborsot, fél marék törtsalétromot, 6 babérlevelet és 6 czikk fokhagymát összezúzva dörzsöljünk reá. A sonkára fél kanál fenyőmagot és néhány szem koliándrum magot is tehetünk, ha nem idegenkedünk a fűszeres sonka izétől. (Az úgynevezett prágai sonkát fűszeresen páczolják.) Az így elkészített sonkákat tegyük egy dézsába, öntsünk reá vizet, de csak annyit, hogy félig lepje el a sonkákat. Tartsuk e páczlében két hétig a húst, de ez idő alatt minden nap meg kell forgatni. Két hét múlva akasszuk füstre, ha jó hideg füstön tarthatjuk az sokkal jobb, mint a hirtelen (meleg) füstölés. Elég ha a sonka a füstön 3-4 napig áll; azután leszedhetjük és jó szellős kamarában eltarthatjuk fél évig is. Írja Zilahy Ágnes 1892-ben a Valódi Magyar Szakácskönyv második bővített kiadásában”

Miután túl vagyunk a sózáson eljött az ideje a pácolásnak. Az 1892-es változat kétségkívül remeknek tetszik, de azért ma már a salétromot kerülnénk, mikoris páclé ötletet kaptunk barátunktól ( aki most mondjuk nem ebben utazik ).

Hajtás után feltárul a titok.

Szilajságból szeretkezni,
Szépségből szeretkezni,
Szerelemből szeretkezni,
Szeretetből szeretkezni,
Szabadulásból szeretkezni
Szelídségből szeretkezni,
Utoljára szeretkezni.

Egy-két perc múlva már a boldog kielégülésen kívül semmi más nem utalt az intim együttlétre, mint a párás üvegen lévő elkent foltok, amit bíbor színben játszó mellbimbói kavartak ritmusos vonaglásunk közben, mint két pörgő habverő.

A mozdony, csak úgy prüszkölte a gőzt és a füstöt. A téli táj nem látszott a párás ablakon át. Csak a saját tükörképem,  ahogy megpróbáltam átlátni az ablak kerítésén és az a dáma. Azzal a hatalmas konttyal fején, indulásom óta útitársam volt. Azaz érintetlen típus, akinek a közelébe sem lehet férkőzni. Mintha üvegbúra venné körbe az auráját. Megszólíthatatlan és megérinthetetlen. Hiába telnek a percek és az órák. Ő, mint a márványoszlop, rendíthetetlenül mereven tartózkodik minden közeledéstől. Látni rajta, szörnyű kínokat okoz, hogy leereszkedjen a többi utas szintjére. Tekintetében, mozdulataiban az a kérlelhetetlen megközelíthetetlenség. Valami felsőbbrendű világ alkalmi utasa itt a mi dimenzióinkban. És mintha megérezték volna a többiek is, mellé senki sem ült a szerelvényen, feszéjezve érezték volna ők is magukat.

Dübörög a Pannonpuma, majd irtózatos csattanással pofára esik. Dagobert bácsi ül aranyain titkos tornyában és kéjesen vigyorog. Ököllel verik a bejárati ajtót, kinyitni, kinyitni itt a végrehajtó. Főhivatalnok áll és magyaráz, túlnépesedünk. Dr. Mengele műtőasztalán jegyzetel, s közben morogja, helyettem is, helyettem is. Nem releváns, nem releváns, kiáltozzák.
Doktor Filantróp zihálva, izzadságtól csatakosan felül ágyában. Hajnal van, épp világosodni kezd. Oldalra fordul, párja szerencsére alszik. Kezd megnyugodni. Visszaaludni már nem tud. Felkel és kibotorkál a konyhába. Nem gyújt lámpát. Az ablakon beszűrődő fényben megtölti a kávéfőzőt, bekapcsolja. Asztalhoz ül, de nem bírja kezébe venni reggeli könyvét. Agya még mindig kissé zakatol. Zagyva álma őrjítő volt. Örül, hogy vége. Kész a kávé. Jön a kisrutin. Kakaópor, nádcukor, kávé, tej. Ismét az asztalnál ül és mereng. Mégis csak az álom. Rátelepedtek a mindennapok.

Felhívom Műtannint, hogy mit tud Maulról. „Miért ?” Mert odamegyek trezor bálba és hát ugye nem vagyok egy Voportó aki a borokat meg minden. „Hát ittam már, bazdmeg de nem estem hanyatt.” Így indultam el, hogy azért a társaság majd legalább. Aztán hanyatt estem.

Telefonoz a jövőbelátó közgazdász, hogy mennénk-e trezor bálba, Villányba. Az mi ? Villány ? Nem, a trezor bál. A jobb borászok trezorokat tartanak fenn pincéikben, amik tulajdonképpen elkülönített falfülkék többnyire, mely a bérlő nevét viseli és egy meglepően baráti összegért (Maul Zsoltnál)  minden évben számos palackot helyez el benne a legjobbakból. A trezor tulajdonosoknak pedig bált rendez, így télutón ahol bemutatja a legújabb borait.