Elmúlt egy egész világ.
Ez már egy másik virág,
amit szagolhatok.

És az újonnan jövők
Nem értik azt a jövőt,
amit még adhatok.

Elkopott mind, amit kőbe véstünk.
Már csak a fodrozódásban élünk
és lassan poshadunk.

Elveszett az a régi álom.
Többé már én sem találom,
amiért vágyakozhatunk.

Ellopták féltett kincsem,
És most már semmim sincsen,
amivel dicsekedhetnék a mának.

Görbíti számat s lelkemet
Belepi bánattal teljesen,
a bénító szégyen és gyalázat.

Tudom már senki sem kíváncsi a dalra.
Csak kietlen ösvényét kutatja,
és mégsem találja meg hitét.

Mindenki őszinte arcát rejti.
A másikban ellenségét sejti
kutatva hamiskás tekintetét.

Szakadatlanul a saját bűnét gyónja.
Pedig nem is az lenne a dolga,
hogy vétkezzen mindenkivel.

Ha ez a valóság igazi volna.
A sötétség után jönne a holnap.
A hajnal bocsánatát ki hozza el?