Az nem lehet, hogy itt van már az ősz.
Még nagyon sokkal tartozom a nyárnak.
Ahogy tartoztam a nyár kezdetén is
Elszalasztott szerelmekkel az ifjúságnak.

Az nem lehet, hogy megint késik a hajnal,
És megint tehetetlenül zuhantam bele a mába,
Kicsavart végtagokkal balettozom a holnapokba
Fejemben a tegnapi emlékek tűnő szivárványa.

Az nem lehet, hogy korábban jöjjön az alkonyat.
A lombokon áttörő fények még a szabadba hívnak.
Elcsendesült a délutáni táj. Nem mozdul az élet.
De az elmúlás hideg ködével már ők sem bírnak.

Az nem lehet, hogy hullni készül minden levél.
Már csak a zuhanást élvezheti hirtelen haláltusája.
Hiába rejt el még a fülledt délután eperfa-csöndje.
Halált izzadó testemre hulló cefre illatú, lila félhomálya.

Az nem lehet, hogy tűnő félben a varázslat.
Korábban minden mozdulatot átjárta az Isten.
Csak őszinte embernek kellett lenni hajdanában.
De ezzel a világgal már túl sok dolgom nincsen.

Az nem lehet.