Lassan betölti a vászonredőnyfényes szobát a foghagymás pirítós illata. Gabó a paplan alól kikandikál, s az utóbbi hónapokban megszokott kép fogadja. Bátyja ott görnyed az asztal fölött és tanul. Mikor lefeküdt, akkor is ezt látta. Elképesztő, hogy bírja? Én már biztos becsavarodtam volna, gondolja. Észrevétlenül résre nyílik az ajtó, s édesanyjuk feje bújik be rajta. Körbepillant, majd halkan megszólal, kész a reggeli, ám felelet sem várva eltűnik. Gabó szerette ezeket a szombat reggeleket. Nem kellett időre felkelni, és mindig édesapjuk platnin készített illatozóan bedörzsölt kenyérszeletei és gőzölgő tea várták a reggeliző asztalnál. Már vagy fél órája ébren van, de olyan jó lustálkodni. Nyújtózkodik, komótosan felül. Testvére gondolatait nem elhagyva kissé révetegen felnéz, de Gabó nem engedi szóhoz jutni, gyere menjünk kajálni, mondja!
A két fiú kimegy a konyhába, ki-ki a szokott helyére ül, s elkezd reggelizni. Az „öregek” már túl vannak rajta, ám még ők is ott tesznek-vesznek. Apjuk az újságot böngészi és zárókávéját kortyolgatja, anyjuk maradék teája mellett kis papírszeletkére lázasan jegyzetel. Egyszer csak megszólal, uraim, akkor mi legyen a vasárnapi ebéd? Újság lehanyatlik, bögre a levegőben megáll, pirítósroppanás félbeszakad. A bágyadtan csordogáló reggeli történésbe hirtelen berobbanó kérdés teljesen meglepi az asztalnál ülőket. Ez a hatáskör teljes átruházása. Gabó eszmél legkorábban. Legyen vadasmarha az olyan rég volt már, szólal meg. Tutira ment. Édesanyja csinálja a világ legjobb vadasmarháját, s ezt mindnyájan tudták. Rendben, volt ezek után az egybehangzó felelet, és így a családi határozat megszületett. Akkor már csak azt kell eldönteni, ki jön velem vásárolni, hangzik az újabb anyai, bár inkább csak költői kérdés?
Gabó mindig szeretett vásárolni, boltokba járni, a „hatvanasba” meg pláne, így aztán természetes ő a kiszemelt. Kellemes időtöltés végig gusztálni a pultokat, megkérdezni az eladókat ez meg az micsoda, és persze összefutni haverokkal, csajokkal. És ez a nap fantasztikusra sikeredett. Amikor édesanyja utasítására elmegy, s a répákat válogatja – ne legyen se nagy, se kicsi, se fakó színű, se puha – megjelenik Ancsa. Hetek óta kereste az alkalmat, hogy négyszemközt lehessen vele, csak vele és senki mással, de mindig lógott rajta valaki. De most itt van, egyedül van, és ráadásul jól láthatóan bizonytalankodik. Francba a répákkal, Gabó ugrik, s máris Ancsa előtt terem. Szia! Segíthetek? Szia, válaszolja Ancsa meglepetten. Te szoktál itt vásárolni? Igen, édesanyámnak rendszeresen besegítek, esetleg neked is, ha szeretnéd? Nos, gondban vagyok, mit vegyek a nagyimnak névnapjára? Tudod, mondja Gabó, a múlt héten érkezett egy újdonság, gesztenyés csokikockadesszert, ráadásul szép dobozban és nem is túl drága. Ha a kávépultos eladót megkérjük, még díszpapírba is becsomagolja. Ancsa kissé kétkedve és évődve a fiúra néz, de némi habozás után azt mondja, na lássuk! Gabó repül, intézkedik.
Tíz perc múlva édesanyja keresi a fiát hova lett, csak pár répáért küldte. Távolból észreveszi a szép szőke hajú lánynak vehemensen beszélő, erősen gesztikuláló kölykét. Halovány mosoly fut végig az arcán, majd nagyot kerülve a zöldséges rekeszeknél megáll, veszi az ebédhez valókat, majd szerető fiús anyához illően diszkréten vár, sokáig vár. Végre valahára jön Gabó, arca kipirult. Boccs anya, de összefutottam valakivel, nagyon fontos dolgot kellett megdumálni. Biztos így lehetett, hangzik a válasz és a tejes hűtő közbeiktatásával együtt vonulnak a pénztárhoz. Sorukra várva a fiú idővel megszólal. Anya, ugye este elmehetek moziba? … Vele? Szülei elengedik, kérdezi édesanyja. Na jó, csak a késő délutáni előadásra mennénk. Ő az a bizonyos lány, jön az újabb kérdés. Igen anya, Ő. Jól van, de kérj majd apádtól némi zsebpénzt, hogy egy üdítőre is meg tudd hívni, én pedig holnap várlak az ebédfőzésénél.
A reggeli asztal leszedése után Gabó vidáman jelenti anyjának, indulhat a marhagyártás. Mindketten nevetnek, s mint rutinos szakács és segédje munkához látnak. Elő a nagylábost, a marhafelsált, hagymát, sárgarépát, fehérrépát. Szülőanyja szeme sarkából figyeli sürgölődő gyermekét. Furdalja a kíváncsiság, s szeretné tudni milyen volt a tegnap délutáni este. Ám kérdeznie sem kell. Látva fia felszabadultságát melegség tölti el a szívét, biztos benne jól sikerült. Lassan emberré cseperedik ez a gyerek gondolja, és mosni kezdi a húst. Gabó aprítja a hagymát, pucolja a répát, s dobálja a lábosba. Gyorsan végez vele. Bele a marhát, sót, vizet, s lehet alágyújtani, mondja. Felszisszen a gáz, csobbannak a szeletek. Édesanyja is betolja a sütőbe a felkockázott zsemlyéket. Teljes a nagyüzem. Pillanatok alatt összecsavarozva a paszírozómasina, a lábosok tálak, fűszerek kikészítve. Ja a petrezselyem, jut eszébe Gabónak. Majd el felejtettem, pedig a zöldségek az én reszortom, s már nyúl is a hűtőhöz. A hús hamarosan megpuhul, s kikerül a nagylábosból. Egy kis forralás lisztes besűrítés, és jöhet a paszírozás. Megmagyarázhatatlan okból ezt Gabó imádta. Önti a levet, tolja a répákat, tekeri a kart, a lábosban pedig sokasodik a sárgásmustáros lágykrémes szósz. Édesanyja végez a tejes, lisztes zsemlyegombócok gyúrásával, s már forralja is a vizet. Mitagadás, a nem túl méretes konyha csatatér látványát nyújtja, ám az illatok már a győzelmet sejtetik. Visszakerül a szószos nagylábos a tűzhelyre benne az egyenletesen elrendezett marhaszeletekkel. A másik edényben lassan puffadoznak a gombócok. Konyhafőnök kiadja a parancsot: Takarítás, pakolás, terítés! Nem sokára minden kész. Meg is állapítják, milyen hamar végeztek.
Gabó édesanya úgy dönt, hogy kirakja az ételeket hűlni az erkélyre nyíló ablakpárkányra. A zsemlyegombócok egy tálra kerülnek, a vadasmarha csak úgy nagylábosostul. És ekkor bekövetkezett a dráma. A gombócok még minden gond és baj nélkül megérkeznek a bádoglemezre, de a lábos … Ahogy édesanyja a vadasmarhával telt lábost az ablak peremén emeli át, konyharuhás kezében annak egyik füle megcsúszik, alja megakad a peremben és már borul minden. Csak egy éles anyai jajsikoly hallatszik, s mint a lillafüredi vízesés, zuhatagként ömlik a vadasmarhaszósz, hullanak a húsok, görögnek a zsemlyegombócok, elébb csak az erkélyládára, onnan a kövezetre, majd pedig egy része a mélybe. Dermesztő csend következik. Senki sem mozdul, senki sem szól. Mérhetetlen lassúsággal az anya megfordul. Potyognak a könnyei, s egyik kezével még mindig a lábos fülét szorongatja. Az asztalra helyezi a maradékszószos edényt, a fürdőszobába fut, s magára zárja az ajtót.
A szokatlan zajra és a sikolyra megjelennek a konyhában Gabó apja és bátyja, s kérdőn néznek rá. Ő a ablakra mutat, csak annyit mond, a vadasmarha. Eszmélés után a fiúk tálat, vödröt, seprűt, lapátot ragadnak és kimennek az erkélyre menteni a menthetőt, feltörölni a törlendőt. Gabó összeszedi a maradék húsokat, gombócokat, bátyja vödörbe lapátolja a szószt, vizet hoz és felmos. Apjuk közben tésztát főz a tűzhelyen. Mikor a fiúk dolguk végeztével a konyhába térnek, kérdezik apjukat, anya hol van? A fürdőszobában, de ne zavarjátok hadd nyugodjék meg kicsit, volt a felelet. A vödör tartalmát öntsétek a vécébe, a megmaradt húsokat, gombócokat óvatosan mossátok meg. Percek múlva a három férfiú hangtalanul eszi a natúr marhaszeletet szószcseppes tésztával és gombócdarabkákkal. Az elárvult asztalfőn egy tányéron, gőzölgő főtt marhaszelet, zsemlyegombóc, megöntve gyönyörűséges sárgás szósszal, miközben a távoli fürdőszobából még mindig fájdalmas szipogás hallatszik. Úgy tűnik, ez a vasárnapi főzőcsata mindörökre elveszett.