HTML

urbánus menekülés

Dr. H. , Voporto és Hinta a városi szkájparaszt értelmiségiek próbálnak feldolgozni, főzni, sütni és népies elfoglaltságot keresni. Közben versek, írások, receptek bukkannak fel. Disznó-, birka-, kecskevágásba bonyolódva tesztelnek borokat és horgásznak is. Plusz magas irodalom, eredeti Erdélyi Mihály grafikák fel-fel bukkanásával.

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

kihagytad ?

Utolsó kommentek

2011.12.29. 16:13 Voporto

Mézeskalács pí pí pí

Hírgyártók és médiakavaró szakemberek többször döngöltek az agyagba, mert – már a Szűts, Bauer, Starkbauer, Wanitsek Kárpát-medencei génkoktélom okán is – makacsul ellent mondtam azon állításuknak, hogy a jó hír nem hír, s az embereket csak és kizárólag a drámák, katasztrófák, borzalmak érdeklik, ezért „azt kell nekik adni”. Szerintem pedig, nem csak azt. Az őket ért sok(k) hétköznapi negatív élmény után, a lelkük mélyén többségük vágyakozik pozitív dolgok után, ám az nehezen érkezik el hozzájuk. S ha nem, akkor lassan maguk keresnek, teremtenek ilyet.
Semmi különleges, csak egyszerű normális emberi történet, mégis példa számomra egy Zsámbéki-medence béli település közössége. Ésszel, szívvel, emberséggel és alapvetően jó kedvvel előre, a jövőbe tekintenek. A rossz dolgokat – ha tehetik – a hátuk mögé dobják, alkotnak, terveznek. A szellemi és fizikai rombolást ráhagyják másokra. S lám, a község fejlődik! Bár kevés a munkalehetőség, nincsenek szuper szolgáltatók, ennek ellenére gyarapszik a lélekszáma, az iskolát, a közösségi házat, a főutcát, a templomtetőt felújították, és nem átallottak – kihasználhatatlan drága wellness centrum, vagy negyven centi magas kilátó helyett – óvodát építeni, bővíteni. És hogyan? Meghányták-vetették az igényeket és lehetőségeiket, döntöttek, pályáztak, támogatást nyertek. A régi épületet meghagyták, átalakították, és új szárnyat emeltek mellé. A kétemberkarolásos törzsű kivágott akácfát sem adták át az enyészetnek. A fa ott volt és ott is marad – gondolták. A Mézeskalács Óvodának legyen Csoda-mesefája. Gyűjtést rendeztek, fafaragó mestert fogadtak. Az alkotás folyamatába a gyermekeket is belevonták, a mester az ő kívánságaikat is megformázta. Mostanság csak jobb időre vár a fa felállítása. Az elöljárók és szakembereik (köztük magam és kollégám) árgus szemű felügyelete mellett, az ilyenkor szokásos számtalan kisebb-nagyobb gond és probléma megoldásával, tisztes kivitelezéssel elkészült az óvoda. Az építés során nem volt veszekedés, civódás, csak sok-sok gondolkodás, ötlet és munka. A decemberi örömünnepségen a község apraja nagyja megjelent. Még idős, görnyedt hátú, fejkendős néni is eljött megnézni mi lett az óvodából, hova jár majd az unokája.
Az általam Mézeskalács pí pí pí-nek – Példás Perbáli Projektnek – nevezett történés igenis hír, mégpedig jó hír. Ugyan mentes minden szuperlatívusztól, hajszolt szenzációtól, ám ezért közzétételét példának okáért nem kéne mellőzni. Sőt! Inkább rengeteg ilyenre és hasonlóra lenne szükség!

Szólj hozzá!

Címkék: mézeskalács mesefa ppp


A bejegyzés trackback címe:

http://szkajparasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr283504542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.