Kilencszáznyolcvankettőben vonultam be katonának. Bár Pesten születtem, de Gyulán nőttem fel. Elmúltam tizennyolc, mikor újra Pestre költöztünk. Gyula sznob kisváros, de azért közel a természethez, mezőgazdasági munkához. Elvben, mert én azért távol tartottam magam tőle, igaz nem is kényszeríttet senki. A szüleim veteményesének gyomlálásán kívül csak a középiskolai barom őszi munkák voltak, ahol is, hogy lehet több kárt okozni volt a sikk. Láttam gátőrt is kaszálni a Fekete-körös partján, de kaszát közelről talán sohasem.
A katonai behívó szerint a kisstadionba kellett menni, aztán felraktak valami vonatra és csak ott tudtuk meg, hogy a célállomás Juta. Ez egy falu Kaposvár mellett, lokátoros századdal. Az akklimatizálódást, erősen segítette, hogy megalakítottam a Lokáto-Rock zenekart, amivel többet voltunk úton és színpadon mint a laktanyában. Tiszti klubok, rendezvények, ment a szekér nagyon. Persze, hogy csajozik is az ember, sőt talán mást se tesz. Aztán jött persze a cunami szerű történet és elkezdem viselkedni. A lány családja nagyon közel került hozzám és én is igyekeztem megfelelni. A lány nagyapja igazi vastagnyakú szókimondó, fifikás parasztember volt. Odáig jutottam, hogy a kutya nem ugatott, amikor beléptem a kert kapun. Leendő apósommal a legjobb borát ittuk, leendő anyósomnak zokszava nem volt mikor hajnalban ébresztettem, hogy varja meg a mikádómat, mert ronggyá szakadt az éjszakai kocsmázás melléktermékeként. De valahogy a Papa távolságot tartott. Egy szombat délután az eszement hosszú kertjük végébe kisétálva látom, hogy kaszálja a lucernát. Megpróbálod? Persze. Nem lehet bonyolult, gondolom, csak csapkod itt vele. Bonyolult volt. Sőt, úgy állítottam bele a földbe, mint a huzat. Egyre dühösebben próbáltam és egyre ügyetlenebbül. Aztán csendben kivette a kezemből és nem szolt, semmit. Talán valami ártatlan megjegyzést tett és mosolygott. Dohogtam magamban, hogy ilyen marhasággal csak nem fogok foglalkozni, meg micsoda nagy tudomány, röhej. De nem hagyott nyugodni a dolog. Pár nap múlva félre vontam a környékről bevonult srácot, akinek valami beadványt írtam, meg levelet is a csajának.
Megígértem, hogy köztünk marad, de kérnék én is valamit szintén bizalmasan.
- Mi vóna az?
- Taníts meg kaszálni.
- Mit?
- Mondom kaszálni.
- Mi a lófasznak az neked?
- Amiért neked a József Attila idézet.
Egész héten minden pihenő időnket erre szántuk. Kevés volt. Nem engedték el hétvégén, hát és is maradtam. A második héten már a lokátor dombot kaszáltam, oldalazva. Aztán jött a kalapálás, meg a fenés. Belejöttem.
Néhány nap múlva az udvaron fröccsözünk. Mondom a Papának nem kell-e kaszálni? Rám néz, furcsán.
- Most nem, tegnap hoztam be.
Látja az arcomon, hogy variálok.
- De lehetne vágni kicsit, hogy száradjon.
- Vágjak?
- Ahogy gondolod.
Kibaktatok, fenek, kaszálok. Csak áll és néz. Elég? Nem. Most gyere visszafelé és figyelj a sorára. Koncentrálok, mint politikai tiszt a múlt időnél. Jól van ennyi elég.
Visszafelé menet látom, hogy a leendő apósom is figyel kicsit messzebbről. Ő sem szól. Bent az udvaron a Papa tölt mindannyiunknak. Egészségedre fiam. Ekkor mondta először, hogy fiam és aztán csak így hívott. Ő is meg az Apósom is. Papa 89-ben halt meg, pont elkerülték egymást az unokájával az apósom meg tavaly karácsony előtt. Valahogy, mindig ezeket a jutai fröccsöket érzem a számban, amikor barátom, Ekker Józsit olvasok. Jó ez, nagyon jó. /2008./

(Forrás: Réka)