HTML

urbánus menekülés

Dr. H. , Voporto és Hinta a városi szkájparaszt értelmiségiek próbálnak feldolgozni, főzni, sütni és népies elfoglaltságot keresni. Közben versek, írások, receptek bukkannak fel. Disznó-, birka-, kecskevágásba bonyolódva tesztelnek borokat és horgásznak is. Plusz magas irodalom, eredeti Erdélyi Mihály grafikák fel-fel bukkanásával.

Naptár

június 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

kihagytad ?

Utolsó kommentek

2011.03.15. 11:20 Voporto

Kokárda

Március 14-e délután. Késésében vagyok. Fiam elé megyek a vasútállomásra, barátjától jön Debrecenből. Megbeszéltük a találkozást, nincs apelláta, indulás. Venném a kabátot, mikor párom a szobából szól – jó idő van, a dzsekidet vedd föl! De a kokárda – nyögöm. Mire kipréselem magamból e szavakat, addigra már hallom lépteit. Baloldali hajtókámon a kokárdával útra kelek. A városban szinte nincs autóforgalom, hamar a Nyugati pályaudvarra érek. Látom a vonat késik, van még húsz perc. Kisétálok a körútra, az épület elé. Gyönyörűen, s tavaszias melegséggel süt a nap. Meglepően nagy a nyüzsgés. Lecsúszott, vagy lump elemeket alig látok. Az emberek jönnek, mennek. A villamos és a pályaudvar is ritmusosan ontja magából az újabb és újabb tömeget. Nézem őket. Valami feltűnik. Rajtam kívül, senkin sincs kokárda. Eltévesztettem volna a dátumot? A telefonomra pillantok, de nem. Nemzeti Ünnepünk napja lesz. Megigazítom az enyémet, s most már tudatosan keresek. Végre valahára aztán, egy gimnazista külsejű tinédzser lány garbóján észre veszek  valami picikét. Hosszas szünet, mire kutatószemű középkorú hölgy kabátján megpillantom a következőt. Érkezik a várva-várt vonat, megyek. Az utca utolsó képében megjelenik egy szegényesen öltözött idős pár. Egymás kezét fogva, kerekes bevásárló kocsit húzva kocognak a járdán. Mindkettejük gallérján ott  – az állapota alapján, nagy tiszteletben tartott – kokárda. A vasúti kocsikból kitódulnak az emberek. De csak két fiatalon, egyértelműen férj és feleség, valamint egy, láthatólag az alkoholizmussal nagy küzdelmet vívó férfin láttam a nemes jelképet.
Kettős érzéssel ölelem át a fiamat. Nagyon jó, hogy szerencsésen megérkezett, ám szomorú, hogy már itt tartunk. Szívós oktatási és közéleti „munkával” sikerült eljutni oda, hogy elődeink nemes harca a haza szabadságáért, függetlenségéért, felemelkedéséért, s annak ünnepe, a mai emberek többségében, már alig valamivel több, mint plusz szabadnap. Őseink tisztelete, a gyökerek, és a múlt nélkül nincs saját jövő. A nemzet kiemelkedő történelmi eseményeire való emlékezés, nem szélsőséges magyarkodás. A nálunk „szerencsésebb történelemmel” bíró nemzetek – angolok, németek, franciák, spanyolok, olaszok, és így tovább – a világ egybesültetése ellenére büszkék múltjukra, kőkeményen őrzik hagyományaikat. Ők vajon, miért? És mi vajon, miért nem?

1 komment

Címkék: ünnep nemzeti kokárda


A bejegyzés trackback címe:

http://szkajparasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr492741051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kezdoborasz · http://www.kezdoborasz.blogspot.com/ 2011.03.16. 14:40:52

Néhány éve "valaki" kijelentette, hogy aki velük van az október 23-ig hordja a kokárdát. Láttam néhány atrocitást emiatt. Akkor úgy döntöttem, hogy soha többé nem veszek magamra semmit amit így le lehet járatni. Az ünnep csak a magánügyem lett és ez így is marad.