Azon gondolkodom, mi lett volna a Szentírásban, ha Jézust nem szögekkel, hanem finom csavarokkal erősítik oda a keresztfára. Gondolom, csavarmenetet kellett volna képezni a csuklóiban meg a lábán. Persze ragasztószalag is megteszi. Nyilván ezeknek az ősi kivégzési módszereknek megvolt az a bája, hogy a hóhérok lassú és látványos szenvedést akartak kihozni minden jelenetből. Az élettel egy éve voltunk szakításban. No nem állítanám, hogy én vagyok a csavaros vagy szigszalagos Jézuskrisztus, de hátha. Az élet azt meséli, hogy tíz éve látott engem, ahogy megyek. Kabát volt rajtam, a fejem nagyjából ugyanilyen ostobán nézett ki, nyomorultul éreztem magam, mint ahogy néha előfordult. De mentem. Kinyitottam egy ajtót, egy üvegsört, beléptem, valami koncert volt készülőben, gondolom, beáriáztam a torkom (négy és fél oktáv), utána beleittam a pohár sörbe, és ezzel elnyertem az élet tetszését. Most nyolc oktávot tudok kiénekelni, a csillagokkal cimborálok, felfedeztem a penicillint, visszahoztam az Apollo 13-at a Földre, és könnyedén adok választ a legkínzóbb létkérdésekre. Ám valószínűleg nem tudok úgy jönni-menni, mint tíz éve, amikor az élet meglátott. Szomorú. Vagy nem ?

(Forrás: Hinta)