HTML

urbánus menekülés

Dr. H. , Voporto és Hinta a városi szkájparaszt értelmiségiek próbálnak feldolgozni, főzni, sütni és népies elfoglaltságot keresni. Közben versek, írások, receptek bukkannak fel. Disznó-, birka-, kecskevágásba bonyolódva tesztelnek borokat és horgásznak is. Plusz magas irodalom, eredeti Erdélyi Mihály grafikák fel-fel bukkanásával.

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

kihagytad ?

Utolsó kommentek

2010.09.16. 16:13 Hintamester

Kilencven esztendeje, 1920. szeptember 14-én született Simonyi Imre

Dancs László Gyulai Hírlap

Kilencven esztendeje, 1920. szeptember 14-én született Simonyi Imre Dancs László Gyulai Hírlap Élete tele volt kitérőkkel,ellentmondásokkal,sorsa mégis valahogy szokatlanul egyenes és következetes. Pályája a tehetséges vidéki magyar költők szokványos életútja. Tucatnyi verseskötet, ezernyi meg nem értés. Költészetéért sokan rajonganak, és vannak, akik fitymálják. Ki verseiért, ki jelleme okán őrzi emlékét. Mert szellemisége minden különcsége ellenére – vagy éppen azért – ma is él Gyulán. Emlékeznek rá szeretettel és emlékeznek rá haraggal. Nem volt hétköznapi ember.

 

 

 Hogy a sváb felmenőkkel bíró nagyapát vajon milyen megfontolások vezették, amikor úgy döntött, hogy szlovák ősökkel rendelkező vejének árvája magyar iskolában nevelődjék, ma már nem lehet tudni. Az anyjával Arad megyéből Gyulára költöző Simonyi mindenesetre komoly árat fizetett a magyar kultúráért: a viszonylagos jólétből a szegénységbe érkeztek. Nagy áldozatok árán – és nem kevés viszontagsággal – a fiatalember húszéves korában leérettségizett. Megnyílott előtte egy szokásos kisvárosi értelmiségi életpálya, ám ő nem kívánt élni a lehetőséggel.
Addigra ugyanis eldőlt a sorsa, hiszen már gimnazista korában megjelentek versei. Megigézte a nyomtatott betű varázsa. És közben kialakult meghökkentő jelleme is. Vonzotta a hatalommal – leginkább az embertelen hatalommal – való szembenállás. Amikor mindenki a „leventébe” járt, ő kilépett a kötelezettségből. Amikor sokan minden áldozatra hajlandók voltak a komoly anyagi előnyökkel járó vitézi cím elnyeréséért, ő visszautasította az esélyt. Amikor behívót kapott, nem vonult be katonának. Amikor legjobban folyt a zsidóüldözés, ő tanúskodott zsidó barátja mellett – elmondása szerint később emiatt lehetett a Párt lapjának „háziköltője”. Amikor a kommunistákat üldözték,
neki „balos” híre kerekedett. A kommunista hatalomátvétel után persze jobboldalivá vált. Amikor itthon Márai nevét sem lehetett kimondani, ő levelezett Amerikában élő példaképével. Tudatosan ment szembe az árral. A forradalom alatt józan fejjel gondolkodott és tevékenykedett, majd a megtorlás idején azon kevesek közé tartozott, akik visszaütöttek. Megverték, megkínozták, internálták. De bűnöket a legnagyobb
bűnkreáló időkben sem tudtak rábizonyítani. Azt mesélte, hogy a hatvanas években magához hívatta a Népszabadság nagyhatalmú irodalmi rovatvezetője, aki történetesen zsidó volt, s valamilyen forrásból tudomást szerzett Simonyi háború alatti zsidómentő tanúvallomásáról. Elbeszélgettek, majd innentől kezdve megjelenhettek versei az országban. Békés megyét kivéve. Mert itt párthatározatban tiltották meg művei kinyomtatását. Gyulára történő visszaköltözése felbolygatta a kisváros életét. A költő egyesek szemében szálka, mások szemében jelkép lett. Különcségét sosem bocsátották meg, ellenállását pedig nem értették. Bár legtöbben tisztelték. Megjelenése – strandon, meccsen, kocsmában, a Reinhardt teraszán vagy akár az utcán – valóságos demonstráció volt. A politikáról, irodalomról, futballról, nőkről sajátságos  nézetei voltak. Körülzsongták
fiatalok, férfiak és persze nők is. Mégis egész életében magányos volt. Mert úgy
gondolta, hogy a világot egy nagy képzeletbeli folyó osztja ketté, melynek egyik partján
van ő meg Bartók meg Krúdy meg Márai és még néhányan, a másik parton pedig a többi
ember. És a két part között nincs átjárás. Se hébe, se hóba. A rendszerváltás már betegen érte, de érdekes gondolatot fogalmazott meg a változással kapcsolatosan:  „nem az történt, hogy sok lúd disznót győzött, hanem néhány liba megtanult röfögni!”.Nem volt kibékülve az új rendszerrel sem. Mint ahogyan semmilyen rendszert sem szeretett. Díszpolgári címet szavazott meg számára az első szabadon választott gyulai képviselő-testület, ám a ceremónia Simonyi elképzelései szerint színpadiasan alakult – figyelemfelkeltő búcsúbeszédet intézett a város lakóihoz. Utolsó szavai – „Mindig is akadály voltam Önök előtt. Ezennel elhárulok!” – elhangzása után kézfogás nélkül távozott, anélkül, hogy a kitüntető oklevelet átvette volna. Egy sértett ember búcsúja
volt ez. Egy költőé, akinek munkásságát mélyen értékén alul becsülik. Olyan emberé,
aki a siker lehetőségét félredobta, s önként elvonult egy kisvárosba. Egy kisvárosba,
melynek az emlékeit, sosemvolt valóságát imádta. A fiúkat, a Kékmacskát, a Színkört, a szubretteket. Egy kisvárosba, ahol az emberek többségét megdöbbentette különc viselkedése. Ahol az emberek többsége irigyelte nyíltan hirdetett szembenállásáért a hatalommal. Ahol az emberek többsége dühös volt rá egyenes jelleme, megalkuvást nem ismerő, hatalmakat semmibe vevő természete miatt. Ahol az emberek többsége nem szerette. Utolsó hónapjaiban már csak néhányan nyitották rá az ajtót. Súlyos beteg lett, s eljött az idő, amikor már nem készült haza Simonyifalvára, már nem akart Újpest meccsre menni, már nem érdekelte, hogy megjelentek-e versei, már nem akart felöltözni, hatvanszáz szál cigarettát elszívni, vödörnyi kávét meginni. Már nem akart élni. Hiszen nem voltak már sehol a fiúk, a szubrettek, a Reinhardt, a Kékmacska, a Színkör, a Város, amit oly féltő gonddal őrzött szívében.
1994. február 10-én halt meg. Temetésén esett a hó, s sokan fellélegeztek. Simonyi
Imre alakja elhárult, el lehet kezdeni szeretni…

3 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://szkajparasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr512300761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Palinta 2010.09.17. 08:35:59

Simonyi Imre
Hazugságra pedig ne kényszerítsetek
és ne hajszoljatok odáig
hogy az igazat kelljen kimondanom.

Voporto 2010.09.17. 22:24:59

Simonyi Imre
Lépések tétován

Már nem tudom (mert nem tudom)
hogy merre mentem az uton.
Nem jobbra át nem balra át
leginkább még toronyiránt.

Se görbén nem se egyenest:
léptem három feleslegest
egy okosat két ostobát
s ha úgy esett (mert úgy esett)
léptem féltucat közteset.

algonquin 2010.10.22. 14:58:07

T. Dancs László !
A család nevében néhány információval szeretném cikkét kiegészíteni (gyökerek, származás etc). A tudatlanság igen nagy e téren. Simonyi (Szmola) Imre édesanyám unokatestvére volt, tőzsgyökeres endrődi család. Imre édesapja id. Szmola Imre és nagymamája
-Varga Veronika-szintén endrődön születtek. Id. Szmola Imre telepes volt Simonyiban, hagyomány szerint származása ruszin és nem szlovák. Az ősök cca. 200 évvel ezelőtt érkeztek Endrődre. A Imre nagyszülei a túrkevei határban gazdálkodtak, ott volt földjük. Imre rokonai most is Endrődön ill. Budapesten élnek.
Imre fiatal korában sokat időzött Endrődön nagybátyjánál az én nagyapámnál és unokatestvéreinél. Az endrődi rokonai segítették, hogy ne éhezzen,nélkülözzön annyit. Imrének és családjának Gyulához korábban semmi köze nem volt, csak apja halála után vetette őket oda a sors. Tudjuk milyen
"élete" volt Imrének Gyulán, ahol végül díszpolgár lett. Miért nincs testvértelepülési egyezmény Simonyifalva és Gyomaendrőd között?
Imre gyökerei odavezetnek, ott élnek rokonai ma is és nem Gyulán.
Üdv.