HTML

urbánus menekülés

Dr. H. , Voporto és Hinta a városi szkájparaszt értelmiségiek próbálnak feldolgozni, főzni, sütni és népies elfoglaltságot keresni. Közben versek, írások, receptek bukkannak fel. Disznó-, birka-, kecskevágásba bonyolódva tesztelnek borokat és horgásznak is. Plusz magas irodalom, eredeti Erdélyi Mihály grafikák fel-fel bukkanásával.

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

kihagytad ?

Utolsó kommentek

2010.04.11. 13:30 Voporto

Déjà vu

Férfi a folyosón áll, s maszatos üvegen át a piszkos színű folyót bámulja. A késő délutáni lemenő nap fényei a hídon átaraszoló autókon furcsán, melankolikusan megtörik. Odakint dübörög a város. Az ablakon innen fehérre meszelt falak, türkiszzöld olajfestékes lábazat, kopott zsíros kövezet, cigarettafüst, s szolid hangzavar. Az előadáson szünet van. Lassacskán menni kéne a terembe, de nem mozdul, valami visszahúzza. Szokatlan, eddig át nem élt déjà vu érzés kerítette hatalmába. Dermedt mozdulatlanság lesz rajta úrrá, a környező világot már csak, mintha filmen látná. Határozottan remegni kezd a gyomra.

Egy belső hang megszólal, a huszonhatos tételt kell húznod, azt tuti, akkor megcsípted haver, nézd meg a puskádat. A kéz mozdul, a tolltartó résre nyílik, s kis cetlin virít a képlet. Jól van no, ezt tudom, morogja. Ekkor csikordul a tanterem ajtaja, kidugja fejét egy gombafejű srác, s szólítja, a bizottság vár, gyere. Mikor mellette elhalad, odasúgja neki, nyugi nem emberevők. Hülye vigyori, nem érdekelsz, csak a huszonhatos tételt húzzam. Öt ismeretlen arc az asztal mögött,  szemükből rideg unalom sugárzik. Az egyik megelevenedik, a kikészített székre mutatva megszólal: Adja ide a személyi igazolványát, és foglaljon helyet. Felhívom a figyelmét ifjú barátom, hogy csak tollat és ceruzát használhat, és persze az eszét. Megértette? Igen, feleli a fiú – csak a huszonhatosat húzzam, csak a huszonhatosat húzzam, csak a huszonhatosat húzzam, – zakatol az agyában. A bizottság hosszasan tanulmányoz egy dossziét, majd közülük az idősebbik int, jöjjön az asztalhoz fiam, s ezek közül húzzon magának tételt. Nem válogatunk, odanyúlunk, elvesszük. A fiú föláll, de szinte már nincs magánál – huszonhatos, huszonhatos, huszonhatos. Gépiesen nyúl a kis lapocskák után, de keze egy pillanatra remegve megáll fölöttük. Ő jobbról a másodikat gondolta elvenni, ám a kéz önállósodott, s lecsapott középre. Kétségbe esetten felnéz, de látja, nincs menekvés, ezt kell vinnie. Mutassa, melyiket választotta fiam, szólt ismét az idősebbik! Rátekint, majd mondja: Jó, akkor tehát a huszonhatos tétel választotta. Üljön vissza a helyére, kap öt percet a felkészülésre. A fiú támolyogva leül. Hihetetlen, ilyen nincs, ez valami mágia, gondolja! A huszonhatost szuggerálom, és tessék, az ragad a kezembe. Itt valami őrület van! Persze-persze, most nem érdekes, koncentrálni kell, gyerünk, és már dolgozik is.
Az idő lejártával az idősebb, szóltja: Nos fiam, akkor kezdje el, hadd lássuk, mit tud, kiérdemli-e, hogy felsőbb osztályba lépjen? A srác, papírral kezében feláll, a táblához lép, bár kissé elhaló hangon, de beszélni kezd. Aztán egyre magabiztosabb lesz, mutogat, magyaráz, ám hirtelen elakad – az a fránya képlet, pont nem jut eszembe – fakad ki, megijed, s könyörgően fordul a bizottság felé. Kérem, én tudom a megoldás képletét, csak most leblokkoltam, ott van a könyv jobb oldalán, a bal felső sarokban, mondja. Ekkor, mintha barátságos fény csillant volna meg az idősebb vizsgáztató szemében. Egészen biztos ebben fiam? Igen tanár úr, biztos vagyok. Nos kollégák, akkor tán nézzük meg, hogy ez az ifjú titán valóban megtanulta-e a leckét mára, s csak ép kissé indiszponált. Feláll, a mögötte lévő asztalon heverő könyvek között kutatva fölemeli, azt a bizonyosat. Belelapoz, hümmög egyet, majd szótlanul megmutatja a többieknek. Papírlapot tesz bele és a fiú felé fordul. Ott a képlet. Végre megvan.
A fiú, semmit és senkit meg sem várva, ismét szinte levegővétel nélkül beszél, pörög. Mikor kifogy mondandójából, csak akkor néz körbe. A bizottság, pont úgy ül, mint mikor belépett ebbe a terembe, öt ismeretlen, rezzenéstelen arc. Megdöbben, akkor most mi van? Némi csönd után, aki fogadta, csak ennyit mond: Köszönjük fiatalember, majd értesítjük. Gombafejű vigyorogva kíséri, haver nagy voltál tutira felvettek, gyere majd le a klubba, s kilöki az ajtón.

Férfi összerezzen, valaki finoman vállára tette a kezét - kolléga magára várunk jöjjön, folytatódik az előadás!
 

Szólj hozzá!

Címkék: déjà vu kéz


A bejegyzés trackback címe:

https://szkajparasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr801911783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása