Kertünk végében van három méltóságteljes nyírfa. Egyikük legfelső ága, talán a legmagasabb a környéken, melyre a madarak rá tudnak szállni, s közben körbeláthatják a vidéket. Ahogy megfigyeltem, kedvenc helye ez egy szép feketerigó (Turdus merula) párnak. A nap folyamán nagyon sokszor odatelepednek és gyönyörű énekükkel betöltik a vidéket. Persze rendszeresen megjelennek ott mások is, széncinegék, házi rozsdafarkúak, vörösbegyek, búbos pacsirták, mezei verebek. Számomra meglepő módon, ilyenkor a pár türelmesen vár egy másik ágon, s mikor a csivitelők tovaröppennek, csak akkor foglalják el törzshelyüket. Civódás kizárólag a pár között szokott előfordulni, eldöntendő, ki a soros a trillázásban, vagy kinek sürgősebb a „mondandója”. Idilli, nyugalmat árasztó természeti jelenség látni és hallani őket.

Ám mint, minden szépséget, ezt is megtöri valami. Még pedig egy szarka pár. Míg csak tollászkodnak az ágon a rigók semmi baj, de ha elkezdenek énekelni, netán hosszabban, akkor a szarkák közül idővel valamelyik megjelenik, s elzavarja őket. Elfoglalja a helyet, és förtelmes károgással belehasít a levegőbe. Boldogsága azért nem lehet teljes, mert a túlsúlya miatt az ág meghajlik, s így már nem ő a legmagasabban lévő hangoskodó. Elég hamar abba is hagyja és elrepül. Lassacskán, de mindig visszaáll a békés rend, előbújnak a dalnokok, újra a széptermészet lesz az úr.

Proicio

A madárvilág és a jómadár világ között esetlegesen felsejlő bárminemű azonosság, csak és kizárólag a véletlen műve lehet.