Gyöngéd szorításban, ujjaim között a melled.
Formáját érezze bőröm, és egy pillanatnyit fájjon neked.
Megízleljed, hogy kell a kéjben haldokolnom.
Levegőért kikapnom a minden elmúlás vizéből fejem.
Mond milyen fájó gyötrelem hajt mégis tovább?
Kezdetben vadállatként martam öledbe édesen.
Fülledt, holdas éjszakák ragyogták be régen arcom,
Halkuló zihálásomba haltak a tantrikus éjjelek.
Az ölelés közben még együtt vagyunk.
Múló pillanatok stabil abroncsába zárva.
Színes káprázatával, ahogy a küllő pörög suhanva.
Hiába vonz a messzeségbe, már csak egy helyben járnak.
Az az egykor még töretlen, márványbőrű szobrunk
Megfakultan porló torzó lett mára már csupán.
Az angyaloktól születéskor kapott tiszta arcon
Az elmúlás szikéje fut a bőrön és ráncainkba vág.
Egy megbicsaklott pillanatban verejtéket könnyez lelkem.
Így próbál a becsaphatatlan mának igazat füllenteni.
Már egy másik világ tartja hatalmában sorsunk,
És létezésünket tanuljuk lassan elfelejteni.
Utolsó kommentek