Berúgja az ajtót egy baltaarcú, tetovált, hegyomlás méretű csávó. beteghordó. Izomlázas lesz a szemem, mire végignézek rajta.
-Ne mélázzon fater, pattanjon át a gördeszkára!
-Megtoldom a számlát egy ezressel, ha elérjük a tizenegyes
műtétet.
Próbálok vicces lenni, miután átcihelődök a hordágyra. Keresztülszáguldunk néhány lengőajtón, kanyarodunk erre-arra, mindenfelől sajnálkozó tekintetek, aztán megállunk, és otthagy a folyosón. Minimum negyven percig sasolom az ingerküszöb alatti falakat. Steridexel festve. Antibakteriális. Őrület mi nem jut eszembe. Fázik a lábam, biztos a menetszél miatt. Végre betolnak a műtőbe. Pánik indul!
Borotvával kezében közelít egy szemtengely ferdüléses doki. Hello, nem kéne nekem ájultnak lennem, és különben is, hol vannak a többiek? Ennek én nem is adtam borítékot. Éppen készülök jogos önvédelemből tökön rúgni, amikor kiderül, hogy ő a borbély és a kezében az egy borotva. Szárazon borotválni kezd. Szemmel tartom, nehogy belevágjon a családi ékszerbe. Mekkora vágásra készülnek ezek? Lecsupaszít rajtam vagy másfél négyzetmétert. Nem esik jól, és a Voportóval, Dr H.-val abszolvált disznótorok jutnak eszembe.
Tálat a vérnek, kádat a bélnek!
De legalább engem nem perzselnek. Visszajön a tetovált gigacsávó, és át akar rakni a műtőasztalra.
-Majd én magamtól.
-Menni fog?
-Naná, egyszer több mint harminc métert gyalogoltam. Nem hiszi?
-Na jó, de magának most aléltnak kéne lennie.
-Erre már én is gondoltam.
-Kapott injekciót?
-Aha.
-És?
-Egy igazi nagyvadat, nehéz leteríteni.
Remélem, nem mutatják meg a szikét, mert lefejelem az asztalt, mint Godzilla a rakpartot! Érthetetlen szavakat mormolnak idegesítően.
Hé, valaki foglalkozzon már a lelkemmel is!
Ekkor nyájasan megkérdi az altató orvos hölgy, hogy telt a hétvégém?
Engem itt mindjárt szétkapnak, mint foxi a lábtörlőt, Ő meg itt hétvégézik. Szétbasz az ideg. Különben is, nem kéne nekem már rég valamiféle mámorban úszva pipacsos rétet hallucinálnom lenge nimfák társaságában?
-Ez már az.
-Nehogy már!
-Pedig de.
-És az is csak illúzió, hogy éppen készülnek műteni, miközben magával dumcsizok?
-Higgye el, ebből a beszélgetésből semmire se fog emlékezni!
-Mert én olyan vagyok, mi?
-Mindenki olyan.
-Na fogadjunk!
-Ok, találjunk ki valamit. Másodfokú egyenletek megoldóképlete ?
-Rendben és mosolyog.
-De – és belém nyom valamit, amitől elsüllyedek, mint a Titanic…
Újra itt vagyok, hány nap telt el? Egy? Kettő? Háromra megint felszippant a galaxis.
Hol magamnál vagyok, hol nem.
Most nagyobb lendülettel térek vissza, és igyekszem megkapaszkodni a valóságba. Köhögnöm kéne, de a lélegzetem valahol odébb sípol, mintha ott szuszognék a hátam mögött.
Testen kívüli élmény, vagy mi ez?
Kapar a torkom, de nem megy krákogás. Mintha nem volna nyakam.
-Most nem tud beszélni, ha szeretne valamit, írja le!
Egy kedves arc közli ezt velem, majd a hozzá tartozó kéz kioldozza a jobb karom, és egy kockás füzetet tart elém, az ujjaimat rágörbíti egy ceruzára. Nézem, hogy van- e szárnya?
-Írja le, ha szeretne valamit!
Nyomtatott nagy betűkkel odakaparom, hogy „ÉLEK?” Mosolyog.
-Természetesen.
Majd egy óra, mire odavésem „KÖHÖGNÖM KELL”.
Bólint, újból leszíjazza a kezem, és valamit piszkál az orromnál, aztán felzúg egy gép, szortyogva ránt össze a vákuum. Halálfélelem! Küzdök, mint vakond a betonon, de hirtelen csend lesz és nyugalom.
Már nem akarok köhögni. Kiszivattyúzta a tüdőmet. Nézem, hogy van-e szarva és patája?
-Ikszegykettő-egyenlő-minuszpéperkettő-pluszminusz-négyzetgyök-péperkettő-a-négyzeten-mínusz-kú, ez miről jutott eszembe, puha moha vagyok.
Megint itt vagyok. Zöld szoba, zöld ágy, zöld én. Már nem a gép szuszog helyettem. Elengedte kezem a mámor, visszazuhanok a testembe.
Nehezen indulok be, mint egy öreg dízel motor. Az agyam az izzító gyertya, karomba áramlik az üzemanyag, de a dugattyúk még nem mozdulnak. Alul-felül csövek kunkorodnak a testemből, és mindenem fáj. Attól tartok, hogy az a cső, ami bemegy az orromon ugyanaz, mint amelyik kijön a farkamon.
Feltűnik egy vastagabb gumislag, ami egészen nem odaillő módon a gyomromból kandikál elő. Jesszusom, annak vajon hol a másik vége? Nem merem megnézni, de nem is tudom. Mellettem gépek, fecskendők, műszerek.
Hú baszki, ez mind kell ahhoz, hogy egy embert újra indítsanak, vagy csak én vagyok olyan szar állapotban?
Mozdulni nem tudok, de nem is merek. Megviselt a „reset”, még a farkam is fáj.
Piszkálták volna a varázs cerkát?
Jaj, mi jön még?
Az altató orvos.
-Na miben maradtunk, emlékszik?
-Naná, Ikszegykettő-egyenlő-minuszpéperkettő-pluszminusz-négyzetgyök-péperkettő-a-négyzeten-mínusz-kú
Egy tündér ahogy nyitva marad a szája. Nekem lecsukódik a szemem, és elnyel a másodfokú kábulat.
Utolsó kommentek