HTML

urbánus menekülés

Dr. H. , Voporto és Hinta a városi szkájparaszt értelmiségiek próbálnak feldolgozni, főzni, sütni és népies elfoglaltságot keresni. Közben versek, írások, receptek bukkannak fel. Disznó-, birka-, kecskevágásba bonyolódva tesztelnek borokat és horgásznak is. Plusz magas irodalom, eredeti Erdélyi Mihály grafikák fel-fel bukkanásával.

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

kihagytad ?

Utolsó kommentek

2009.05.09. 07:26 dr. H.

POLGÁR-URY PETÁR UTAZÁSAI –V.

Ifjúságom kezdete a hetvenes évek közepére esett. Abban a már puha diktatúrában voltam tizennyolc éves, de mint a szájban lévő karamella, minden egyes rágással tovább puhul, egyre behízelgőbb konzisztenciát ér el, mint ahogy húszas éveim felhőtlen szerelemekben kérődző, ártatlan bujasága. A pártos, politizáló ifjúság tudatossága régóta már csak halódó, hajnali, harmatos ábránd volt, és az is már csak a kitalálóikban, amit a hétágra sütő véres valóság könyörtelenül felszárított. Addigra már csak a karrieristák négyökrös szekere előtti igavonó barommá szürkült, amit a józanság önkritikája a kicsit is moralizálni képeseket a felszínesség letargiájába taszított.

A KISZ táborok fényes szelei már rég elültek. Új síkra lépett, más feladatok teljesítésére lényegült át. És ez sokadmagammal együtt a boldog és önfeledt testiségekben igen csak gazdag pajkos szexualitások megejtően naiv paradicsomává avanzsálódott. A szinte következményektől mentes vad italozásokat csak pikánsabbá tették a szubróza megtörténő „Marxista” orgiák. A szabad szerelem olyan természetes volt ott, mint a hegyeshalmi átkelők mértanilag megszerkesztett lőállásai.

Semmihez sem fogható bizsergés járt át, ahányszor egy ilyen könnyed táborozásra készülődtem. A péntek délutáni vonatindulás valamelyik pályaudvarról, a közeli s távoli barátok társasága, a szerteágazó milyenségű és mennyiségű italok pazar kavalkádja már látványukban is megrészegítettek, nem csak befogadásukkor. A lányok felhozatala is minden igényt kielégített. A laza baráti csoportokhoz csapódva mindig is felfedezhető volt egy-egy újonc, akinek bemutatva máris körelőnybe kerülhettél a többi halandóval szembe.

Az újpesti vonatindulás Verőcemaros végállomást ígért. A KISZ táborok közül ennél szebb és tökéletesebb helyett el sem tudtam volna képzelni. A Bánki tó, a Tatai tábor a közelébe sem férkőzhetett. Az erdőben megbújó katlan, ami aztán egy csodálatos tisztássá nyílt ki, a kétoldalt sorakozó faházak valóban a létező szocializmus legvidámabb barakkjai voltak. Az éjszaka mindent eltakaró és eltitkoló sötétjét gyakran törte meg egy-egy megkönnyebbülést okozó hányás, vagy egy már halódó orgazmus. Fantáziát beindítva recsegtek a falak és a házacskák között diszkrét fitymacsattogást hordott a langyos éjszakai szél.

Ezerkilencszáznyolcvanhét már nyárba forduló májusa volt. Hatod magammal, és kissé spiccesen érkeztem meg a tábor bejáratához. A körülbelül fél kilométerre lévő vasútállomástól már látni lehetett a töltés alatt húzódó hatalmas kaput. Bent a promenádon, ahonnan nyíltak a parányi ösvények a pihenőházak felé csodálatos szűrt fényével világította be a koradélután az utat egészen addig, ahol már kitárulkozott az ég a stadionnyi nagyságú tisztásra. Óhatatlanul is ismerősök tucatjaiba botlott az ember, akik már a korábbi vonattal megérkeztek és elfoglalták a kapuhoz közelebbi házakat.

Mintha egy skanzen kirakodóvásárába csöppentél volna bele. A házak teraszán, vagy a szalonnasütő helyek körül ült minden „hadra fogható” halandó. Ittak, ettek, nevettek és titkon ők is lecsekkolták az újonnan érkezőket, ahogy azok tették ugyanúgy velük. Néha órákba telt, mire a négy-ötszáz méterre levő házukig elértek az új érkezők. Valamiért vagy valakiért mindig meg kellett állni.

Ballról a harmadik házig jutottam csak el. Egy évek óta nem látott gimnáziumi évfolyamtársammal találkoztam. Az egyik pesti kórház nőgyógyászatán dolgozott orvosként, és három szülésznő munkatársával jött erősíteni az internacionalizmust. Mivel az egyik hölggyel kínosan komoly szerelemben volt éppen akkor, két facér munkatársnőjére fordítottam figyelmi egységeimet. Az egyikük közép szőke rövid hajú lány volt. Dórának hívták, csípőjét két kezemmel majdnem át tudtam fogni, de melltartó nélküli ágaskodó melleit külön-külön a két tenyeremmel sem tudtam volna illően eltakarni. Farmer sortja barnára sült, teniszezőkre emlékeztető csodálatos lábakban folytatódott.

Azonnal felébredt bennem az elkényeztetett kisgyerek, aki ordítani, toporzékolni fog, ha a kirakatban látott új játékot nem kaphatja meg. Úgy ott ragadtam a teraszukon, hogy a holmiaimat is lakótársaim vitték el szálláshelyemre. De egyikük visszajött támogatni kísérleteimet. Neki a harmadik lány volt a zsánere. Egy-két óra beszélgetés után évfolyamtársam csillogó szemű barátnőjével elvonult egy kis diszkrét „ejtőzködésre”. A lányok ott maradtak velünk a teraszon. Az alkalom is a mi kezünkre játszott. A táborban nem ismertek senkit, a házba egyenlőre nem mehettek be. Ha nem lett volna kedvük, akkor is a mi társaságunkra kényszerültek volna rá, de ebben kényszer nem volt semmi sem, inkább kacagva s dalolva tették.

Mint egy megrészegedett hímivarsejt, ami készül átfúródni a petesejt falán. Még nem olvadt össze a másik maggal, de már a többi versenytárs esélytelen, a fal áttörhetetlen számukra. Vissza lehet kapcsolni alacsonyabb fokozatba. Az ember jó előre érzi már, hogy a bugyiban van. Mint egy vizsgán a tétel húzása után, amikor tudod, hogy ez már megvan. Egy huszonhárom éves, kifogástalan külsejű lány martaléka lettem, belül porrá zúzódva, de megtartva a magamtól mindig elvárt külsőségeket.

Viszonylagos tartózkodását is megértettem. Komoly udvarlója volt. Finoman tudtomra adta, hogy jó parti, rózsadombi, káder szülők, kitűnő anyagi háttérrel, egy szem fiú, külkereskedői karrier várományosa. De mindvégig nyitva hagyta azt a kiskaput, hogy az elérhető boldogságért megdolgozhatok. És a vágy, mely megmarkolt erősen ettől kezdve megrészegülten dobált pazar színképein.

Fiatalon ilyen téren idealista voltam. Mertem nagyot álmodni mindig. Pragmatikussá csak sokkal később váltam. A realitásokat sokszor figyelmen kívül hagytam. Egy társaságban soha nem az elérhetőt, hanem a legkívánatosabbat céloztam meg. Gyakran már a választásomkor kudarcra voltam ítélve, de az ölembe pottyanó nem várt boldogság hatványozottabban kárpótolt a rögösebb út megtételéért.

Másfél napi macska-egér játék következett. Mesteri becserkészésem után az utolsó pillanatban mindig sikerült finoman kicsúsznia a fogásból. Nem elutasítás volt ez, csak kivárás a részéről. Mindvégig meg akart tartani, de behódolni még nem. Teste lüktetett kezem alatt, simogatásom kinyitotta zárt kapuit, de udvarába be még nem engedett.

A szombat éjszakát megbeszéltük együtt töltjük. Barátnői, akik igazán nem tudták eldönteni, hogy hányadán áll Dóra velem, még délután megkérdezték őt, keressenek-e éjszakára másik szállást, ránk hagyva a házat. De ő egy gyors fejrázással nemet intett nekik. Mindez úgy játszódott le egy tíz-tizenkét fős társaságban, hogy csak lopva juthatott az én tudomásomra. –„Ez a nap már tönkre ment. A kislány iskolába ment.” -gondoltam Peti fejemmel.

A délután többi részét is együtt töltöttük el. Bukásomnak semmi jelét sem mutatta. Ugyanúgy simult hozzám ha megöleltem, bátran tárulkozott ki teste kezem érintésekor, csókjai is ugyanolyan izgatóak, forrók voltak. Az utolsó este vészesen közeledett. Tartva az igazság pillanatától egy üveg Debrői Hárslevelű zöldes üvege mögé menekültem, ami sikeresen eltompította a leendő kudarcom lelkemet elborító fájdalmát.

Erősen benne voltunk már az éjszakában, amikor elindultunk szállására vissza. Sejtvén a tagadó választ, azért bátortalanul megkérdeztem az együtt alvásról. A baljós délutáni körülmények ellenére igennel felelt. Most már kétszeresen is megrészegülten lépkedtem tovább. A házikóban hálótársai már régen aludtak. Az egyik emeletes ágyat foglalták el ők ketten, a másik nekünk volt fenntartva. (Orvos barátunknak már délután el kellett jönnie a táborból a másnapi ügyelete miatt.) Csöndben, nagyon csöndben vetkőztünk le és még annál is csöndesebben feküdtünk le egymás mellé. Minden hangkeltésre kényesen vigyáztunk.

Lefekvés után még egy rövid ideig mozdulatlanul feküdtünk, mindketten a túloldali alvókat figyeltük. Közben az üveg bor is megtette hatását. Valahogy elaludtam. Hogy egy perc, vagy néhány óra telt el mire felriadtam nem tudom. De Dóra ott feküdt kívánatos testével mellettem. Másodpercek alatt kijózanodtam. Mint egy besurranó tolvaj, olyan csöndesen fordultam felé, és kezdtem bele ruháinak eltávolításába. Hagyta, majd segített, aztán ő is vetkőztetett. Némán kezdtünk el szeretkezni. A bábeli sötétben csak tapintásomra és korábbi emlékeimre hagyatkozhattam. Vak sötétben, némán, hogy másokat fel ne ébressz.

Azaz átkozott konokságom okozta a bajt. A tökéletesség folyamatos ostroma. Aktusunkat izgalmasabbá próbáltam tenni. Pózt akartam váltani.  Kivitelezést már maga az ágy feletti szűk terület is nehézzé tette. De a fal elemeinek bordázatára nem számítottam. Fordulásom közben éktelenül bele térdeltem egy kiszögelésbe. A pisszenésmentes sötétségben, mintha bomba robbant volna. Nemcsak kongott az egész épület, de bele is remegett. A hirtelen fájdalom csak tovább tetézte helyzetem tarthatatlanságát. Az eddig csodálatosan görgő szerelmeskedés megakadt, és érezni lehetett páromon, hogy ezek után, ezen a helyen, ebben az időben, minden további próbálkozás hamvába hullt. Leforrázva, a szó szoros értelemben fülem-farkam behúzva feküdtem vissza mellé lelki és testi sebeimet nyaldosva.

Vasárnap reggel mire felébredtünk a többiek már nem voltak a házban. Bal térdemen szilványi duzzanat volt alaposan belilulva. Dóra ránézett és visszafojthatatlan, percekig tartó nevetés tört föl belőle. Egész testével remegve kacagott. Csodálatos mellei a rázkódástól éppen csak, hogy elfértek pólójában. Alig tudta elmondani nevetése közben mondandóját. –Akkor nincsen olyan nagy baj, mint ahogy éjjel képzeltem. A sötétben nem láthattam, hogy midet verted úgy be, de látom most már, hogy a térded.-

Addigra már én sem bírtam komoly maradni. Először talán még kínomban nevettem, de megpróbálva felülemelkedni tragédiámon később már én is önfeledten adtam át magamat a megsemmisítő érzésnek.

A hétvégének azután már gyorsan vége lett, de egy héttel később találkoztunk újra. Térdem már rendben volt, egy halovány zöldes csík emlékeztetett sanyarú sorsára. A szobában most semmit sem rúgtam le, nem szakadt rám valami hulló bútordarab, csak az ablakon átszűrődő májusvégi napfényen keresztül az egész mennybolt, amikor kiszorítottam magamból a boldog egyesülés utolsó cseppjeit is, hogy izzadságtól gyöngyöző teste magába fogadja.
 

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://szkajparasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr471110996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kocapecas 2009.05.17. 10:09:06

Elképesztően választékos és kiművelt fogalmazás. Szép mint a hetvenes és nyolcvanas évek. Annak akik fiatalok voltunk feledhetetlen. Az ideológia meg már akkor sem nagyon érdekelt.