HTML

urbánus menekülés

Dr. H. , Voporto és Hinta a városi szkájparaszt értelmiségiek próbálnak feldolgozni, főzni, sütni és népies elfoglaltságot keresni. Közben versek, írások, receptek bukkannak fel. Disznó-, birka-, kecskevágásba bonyolódva tesztelnek borokat és horgásznak is. Plusz magas irodalom, eredeti Erdélyi Mihály grafikák fel-fel bukkanásával.

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

kihagytad ?

Utolsó kommentek

2009.03.28. 13:57 Voporto

Gercse-gőz

Eötvös Loránd egyebekben, mint a második Wekerle-kormány kultuszminisztere, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club elnöke, a Magyarországi Kárpát Egyesület elnöke, hajdanában cikket írt a Herkules című lapban a természetjárásról: "Turista az, aki útra kel azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek, vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek; s aki az álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi, s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszíti, hiszen örömét éppen ez a keresés teszi."
Gyermekkorom nyarainak többségét Pesthidegkúton töltöttem a szeretetre méltó áldott apai nagyszüleimnél. Sokat csavarogtam a környéken, de soha nem merészkedtem a Gercsére, az valahogyan nagyon misztikus volt. Tulajdonképpen azt sem tudtam igazán mi az. Közelmúltban aztán véletlenül rátaláltam Nagy Emese: A középkori Gercse község temploma című 1958-ban megjelent tanulmányára, pontosabban annak részleteire, s felhorgadt bennem a múlt.

Gondoltam – nyomasztóan terheltek és egyhangúak a napok, tegyünk felfedező turista utat, ifjúságom egy fehér foltjában. Kaotikus időjárású telünk egyik napsütéses, de szeles hétvégéjén családommal beöltöztünk, s felkerekedtünk a gyalogtúrára. A hidegkúti házakat magunk mögött hagyva, földúton poroszkáltunk felfelé a Csúcs-hegy lejtőjén, dombon fel, dombon le. Egyik tetején, öreg facsoporttal körülölelve kis cseréptetős épületre, s mellette kőkeresztre bukkantuk. Ez volt a XIII. századi Gercse falu utolsó maradványa az apró pusztatemplom, melyet a már említett tanulmány óta, szerencsére helyreállítottak. Csönd, nyugalom és béke honolt a falak körül. Vizslattuk a múlt egy darabját, miközben időnként süvítve ránk-ránk tört a hideg szél, de nem zavart. A templomtól pár lépésre megállva a tájban gyönyörködtünk, s határozottan úgy éreztük, nem vagyunk magunk. A jó öreg dolgos gercseiek még mindig itt vannak, tapintható a jelenlétük, csak mi nem látjuk őket, szólnak hozzánk, de nem halljuk őket. Fönségesek voltak e pillanatok.

A hangulat elvarázsolt mindnyájunkat. Szinte némán bandukoltunk hazafelé, s kipirult arccal, némi jóleső fáradsággal csuktuk magunkra a lakásajtót. Ezt valóban látnunk kellett. Sajnos a szél alaposan megdolgozta az arcüregemet, így aztán jobbnak láttam kissé meggőzölni. Ám úgy határoztam, a kellemest összekötöm a hasznossal. Gőzölés húslevessel. A „Kiskunság szívében” nemrég döfött disznó húsos csontjával készült leves alá gyújtottam, forrásig hevítetem, majd fölé hajoltam. Pazar volt. Hogy ez így miért nem szerepel az orvosi javallatok között? Tökéletes, természetes gyógymód, főleg, miután a leves hűltével jót kanalaztam belőle.  Így aztán e záró aktussal a nap, végképp a test, a szellem, és a lélek épülésére szolgált.

 

Szólj hozzá!

Címkék: eötvös loránd gercse


A bejegyzés trackback címe:

http://szkajparasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr341031199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.