1900 koranyarán másról sem beszéltek a Kaposvári gigerlik mint a Szigethy nővérekről. Csodaszépek voltak és az akkori normák szerint elképesztően frivolak.  A fiatal urak csak rángatták a pöcsüket kézelőjüket, ha meglátták őket vasárnap délután a sétakertben. Éppen ekkor vendégszerepelt ott a legendás faszínházban ( 1912-ben leégett ) a Nagyváradi Színház Várady Aladár karnagy vezetésével, aki országosan ismert bohém nótaszerző volt. Hagyomány szerint az utolsó előtti napon választottak szépségkirálynőt. A zsűri helybéli hölgyekből, urakból és a színtársulat tagjaiból állt. Miután ellejtettek előttük az aspiránsok nagy súgás-búgás volt, hogy vajon melyik Szigethy lány lesz a győztes. S bizony lett megdöbbenés mikor az 1900-as év szépe nem más, mint Plainer Etelka - Écy- a királyi közjegyző lánya lett.   

A bájos, hölgy minden bizonnyal megérdemelten győzött –valahogy így érzem- bár minden bizonnyal közrejátszott a zsűri döntésében a híres karnagy finom nyomása is. Hiszen ekkora Várady Aladár már fülig szerelmes volt Écybe. Nagyvárad és Kaposvár ma is hosszú út, de mégis gyakran ingázott a karnagy, hogy megpróbálja áttörni a közjegyző úr által emelt falat. De hiába volt minden „ csak nem adom a lányom egy öreg komédiáshoz „ mondogatta Plainer Úr, pedig pusztán hét évvel volt öregebb a hódoló. Ez ihlette a ma is játszott Hajlik a Jegenye című dalát is. A reménytelen szerelem végjátékáról sajnos semmit sem tudunk, de az biztos, hogy Écy 1903-ban már Svastics Imre  honvéd főhadnagy felesége lett. A következő újsághír már 1911 januárjában jelenik meg.

Svastics Imre 19-es honvéd gyalogezredbeli főhadnagy és Plainer Alajos volt kaposvári közjegyző özvegye tudatja, hogy Svastics Imréné született Plainer Etelka tegnap éjjel életének 31. évében meghalt.

Szívbajt kapott ami tüdőgyulladással párosult mely rövid idő alatt végzett vele. Kaposváron beszélték, hogy a temetés után Várady Aladár hamarosan a városba érkezett, és hosszasan állt a sír előtt, de senkivel nem beszélt. Meg sem szállt, azonnal újra útnak indult. Harmincöt évvel élte túl élete nagy szerelmét. Miután Lévai József történetkutató könyvében  olvastam az esetet megkerestem a sírt. Egyszer csak lassan elsétált mellettem hátratett kezében nagykarimájú művészkalapját tartva egy úr molyette hosszú kabátban. Ahogy utána néztem furcsa dal foszlánya ütötte meg a fülemet. „csak annyit szeretnék elmondani néked, ne menj el, ne hagyj itt, fáj a szívem érted…”

Csak a karnagy lehetett.