HTML

urbánus menekülés

Dr. H. , Voporto és Hinta a városi szkájparaszt értelmiségiek próbálnak feldolgozni, főzni, sütni és népies elfoglaltságot keresni. Közben versek, írások, receptek bukkannak fel. Disznó-, birka-, kecskevágásba bonyolódva tesztelnek borokat és horgásznak is. Plusz magas irodalom, eredeti Erdélyi Mihály grafikák fel-fel bukkanásával.

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

kihagytad ?

Utolsó kommentek

2009.01.26. 20:21 dr. H.

HANGROBBANÁS – Presser 1koncert

HANGROBBANÁS: A gyorsuló hangforrás által idézett nyomáshullám. A hangforrással megegyező sebességgel haladó hangok összetorlódnak (energiatorlódás), amit hangrobbanásként érzékelünk… /ENCIKLOPÉDIA GALACTICA–III. KÖTET 267. OLDAL. /

De nem az történt, amire felkészültem, mert ezek az eldalolt számok kiléptek megszokott, régi, sztereotip dobozkájukból, átlépve egy másik világ eddig nem érzékelt terébe, amelyiket mindannyian boldogan ízlelgethettünk három órán keresztül.

A Wright fivérek levegőnél sokkal nehezebb tákolmánya először majdnem egy futballpályányi távot tett meg a levegőben. Bleriotnak már egy egész csatornát sikerült ilyen eretnek módon átrepülni. Lindbergnek meg egy egész óceánt azzal a Szent-Lajos-i lelkével. És körülbelül hatvan évnek kellett eltelnie, hogy sikerüljön a hangsebességet átlépni.                                Nagy durranás volt.

És szombat este, annak dacára, hogy a települések légteréből már régen ki van tiltva, hallhattam hangrobbanást, újra vagy most először, a Kavicsban. Az első hatvan év is csodálatos volt. A levegőt szelni, dacolni széllel, viharral, felhőket meglovagolni, lélegzetelállító kunsztokat produkálni, hogy mindenkinek tátva maradjon a szája. De az 1 Mach-ot túllépni, itt a hunok földjén közülünk valótól, először csak most hallhattam.

Pali barátom neo-rákosi stílusban megépített cseresznye színű zenegépjén hallottam először az LGT-t, az ország első ismert szupercsapatát. Egyből átléptek  falon és téglán, hogy zenéjükkel megérintsenek. Nekem korábban mindig zavaros volt, hogy az Omegában ki hol és mit zenél Többen voltak, mint ahány posztot elképzeltem, és élőben őket sohasem láttam.

Aztán ebből a zenekarból eltávoztak a „hűtlen barátok”, és először nagy fájdalmamra Frenreisz Károllyal álltak össze. (Mondanom sem kell én mindig is Metro rajongó voltam. Bár így utólag lehet, hogy csak a Zoráné.) Úgy emlékszem, a „négyek bandáját” ( a Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián) először hetvenöt nyarán a fonyódi szabadtéri színpadon hallottam élőben, amikor már a dupla lemez (arany tallérok, vagy egyszerűen csak ötös) dalait lökték. Tisztán emlékszem arra a nyári estére ugyanúgy, mint arra a gyönyörű farmernadrágos lányra. Úgy látszik nem csak a zenészeknek jöttek be a lányok.

Amikor még csak készültem, Presser mostani koncertjére, eszembe jutott a 92-es búcsúkoncertjük. Akkor találkoztam személyesen először vele, a Nyugati pályaudvar érkezési oldalán. Annak a négy napnak köszönhetem minimális ismereteimet egy koncert kulissza titkairól, és akkor kóstolhattam bele a zenészek sokszor nem is olyan irigylésre méltó életébe. Szent önpusztítás ez, az öncélúság teljes kizárásával, persze csak ha érdemes vagy rá, de ahogy  Pici elmuzsikálta volt, „csak az jöjjön aki bírja, aki tudja, hogy végig csinálja”.

Később elképzeltem azt a tucatnyi nótát, amit a legjobbnak tartok, és meghallgatnám újra szívesen. Aztán az Arénában nagyot csalódtam. Igen őszintén megvallom, hogy csalódtam. Ezek közül, csak három volt az étlapon. De a csalódottságom most, hogy már aludtam rá egyet, továbbra is megmaradt. Titkolni nem tudom, és nem is akarom. Igazán nagyot csalódtam…   -magamban.

Sok zenét ismerek, és rendelkezem azzal a képességgel, ami lehet egyszerűen csak ízlésnek nevezni, hogy már öt-tíz taktust hallva, ki tudom válogatni a búza közül az ocsút. Zenei irányultságom, így ötven fele már nagy átrendezést nem „szenvedhet” el. De be kell látnom, hogy olyan dalokat hagytam elrepülni a fülem mellett a többi kedvencek mellől, amit a szombati koncert után igazán sajnálni kényszerülök. És így hívatlanul is kénytelen vagyok a szerzőt megkövetni, boldogan, ha szükségét ennek ő nem is érezheti úgy, ahogy én érzem ennek sürgetését.

-Mert drága Szilágyi Úr kérem! Én azt hittem, hogy egy már most is kerek életmű bon-bonjai közül mazsolázhatok a szerző egyetértésével. De nem az történt, amire felkészültem, mert ezek az eldalolt számok kiléptek megszokott, régi, sztereotip dobozkájukból, átlépve egy másik világ eddig nem érzékelt terébe, amelyiket mindannyian boldogan ízlelgethettünk három órán keresztül.

Nem tudok az előttem ülőről nem beszélni, Bródi Jánosról. Tudomásom szerint hatvan már elmúlt. ( Én most láttam őt először élőben, karnyújtásnyira tőlem.) A hajdani arany-hármas számomra kedves, keserédes, Taoista idolja Ő. A koncertet párjával átkarolva, szinte szótlanul hallgatta végig, még akkor is, amikor szólítva volt a színpadról, persze csak áttételesen, a történelmi hitelesség kedvéért. Csak alig őszülő haját láttam. De a „Ringasd el magad” együtt éneklésében Ő is önfeledten részt vett. Ismét tovább nőtt a szememben.

Ha egyenletbe kellene foglalni számomra, a művészet egyenlő tehetség, plusz kellő exhibicionizmus. (Most a szerencsét vegyük egy egyetemes állandónak) Ha ezek megfelelő arányban keverednek össze, máris kész a zsenialitás. Ez a tegnapi koncert egy lassan álmossá váló világba kukorékolt bele, mint a császár udvarába az a csöndbe lenni nem akaró kiskakas. És úgy éreztem, kiengedte bögye azt a sok érzést, harmóniát, amiért én, a gyémánt félkrajcárt is kevésnek tartom fizetségül. És lassan már török császárrá növekedett potrohunkkal csak figyeljük őt, ahogy így hatvan fele, hihetetlen elánnal próbálja megmutatni szívét, hogy a lelkünkig elérjen. – Mint a komp, ahogy átúszik a folyón. Parttól partig.

                                                                 

 

 

 

                                

 

                               Átért.

 

 

 

 

 

De ez már megint olyan mintha költészet lenne. Attila (a József) háttal áll nekem. Felém fordítja lehajló fejét. Dallamról, dallamra ömlik át az érzés. Meg se szólal, csendben néz reám, gondolkodik. Formálódnak benne a szavak, mert tudja ő is, hogy a legvégén lesz még egy dal.

 Ezt meg Hintamester kűldi annak aki tudja, hogy 

 

 másrészt

 

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://szkajparasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr20904581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KiM 2009.01.26. 21:57:24

szerencsére, vagy remélem, még lesz sok dal!!!!!!!!!!!!

ekkerjoz 2009.01.27. 09:19:49

Xilorimba hegyek és Novák. Érdekes
süti beállítások módosítása