HTML

urbánus menekülés

Dr. H. , Voporto és Hinta a városi szkájparaszt értelmiségiek próbálnak feldolgozni, főzni, sütni és népies elfoglaltságot keresni. Közben versek, írások, receptek bukkannak fel. Disznó-, birka-, kecskevágásba bonyolódva tesztelnek borokat és horgásznak is. Plusz magas irodalom, eredeti Erdélyi Mihály grafikák fel-fel bukkanásával.

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

kihagytad ?

Utolsó kommentek

2008.09.23. 13:19 dr. H.

Oldás és kötés

A vonat elmegy a mit sem sejtő emberekkel, de te itt maradtál, mint Anna Karenina a sötét, üres állomáson, de neked nem magadtól, hanem az ijesztővé váló, nappal még oly barátságos tárgyaktól kell tartanod, és valami rémisztő dologtól, ami a félelmetessé vált tájban rejtőzködik.

Azaz igazság, hogy amikor megmagyarázhatatlan emlék bukkan elő a semmiből, amit nem tudok eddigi életem történései közé beleilleszteni, akkor valami gyermekkori televíziós emlékemhez kötöm. Talán egy, már rég elfeledett krimi hátborzongató jelenetében láthattam valahol, valamikor. Mert a félelem az egyik legősibb, közös emlékünk. Ezek az impressziók azután a tudatalattiban saját életre kelnek. Újabb részletekkel gazdagodnak, befogják a különböző epizódokat, mint gravitációs örvény a felelőtlenül röpdöső dolgokat, mígnem a végén összeáll a misztikus történet. A mai napig emlékszem arra, hogy az anyám által tiltott Belphegor filmet - akkor jártam elsőbe - egyedül csak én nem láthattam osztálytársaim közül. Nem is értettem néha már paranoiás viselkedésüket, idegbetegség határát súroló indokolatlan félelmeiket. Mígnem egyszer egy vasárnap délelőtt megismételtek egy epizódot. Anyám nem volt otthon, hát megnéztem. Csak arra emlékszem, hogy Belphegor a múzeumban Paracelsus szobra előtt állt, és a szerencsétlen szobor izzani kezdett. Halvány lila sejtésem sem volt hat évesen, hogy ki lehetett az a fószer, de emlékeim szerint igen csak beindította a perisztaltikát. Persze láthattam egyéb finomságokat is akkor, mert attól kezdve sötétedés után az elemmel működő dobtáras géppisztolyommal voltam csak hajlandó a vécére kimenni.

Gyerekkori félelmeink megmosolyogni valóak most már, hogy korunknál fogva egyre többször szembesülünk az elmúlás kikerülhetetlenségével. Zsákos emberrel, Krampusszal soha nem tudtak megijeszteni. De álmaimban hányszor, meg hányszor tévedtem el, haza nem találva, idegenek által kergetve, ólomlábakon futva, épp hogy utol nem értek, segítséget kérve, amiből ügyetlen néma tátogás maradt csak ordítás helyett. Hányszor fordulhatott elő, hogy üldözőim elől a szobában repülve menekültem a plafonhoz simulva, csak tíz-húsz centire a rosszemberek kezeitől. Többször voltam partizán, mint ahány ilyen filmben játszott Surda. Hányszor tetettem magam halottnak ilyenkor, megtévesztve a vérszomjas ellenséget, vagy víz alá bukva menekültem el fasiszta üldözőim elől. A víz alatti légzés akkor olyan természetes volt, mint máskor a repülés.

És valahogy a negyvenes éveim elején kezdtek elmaradozni ezek az álmok. A történetet átéltem persze újra, de valahogy már ugyanolyan erős emóciókat nem váltott ki belőlem, izzadt lepedőim is már más természetűek voltak. Mintha az egyes szám első személyben átélt történet kezdett volna filmszerűvé válni. Mintha az elmúlás szívet szorító hideg markolása gyengülni kezdett volna, és a történéseket már egy kívülálló szemszögéből kezdtem volna értékelni. Így gyerekkori rémálmaim lassan elengedtek szorításukból. De azért teljesen nem múltak el.

Ha már lecsendesedik a város - és itt Árpádföldön, Cinkotán ez még rendszeresen megtörténik - a nyitott ablakon beszűrődő tücsökzenét néha áttöri a HÉV szerelvény kattogása, mindannyiszor elterelve figyelmemet az aktuális tevékenységemről. Beugrik a kép, a régi hangulat. Idegen, sötét, elhagyatott területre tévedtél. Reménytelen a helyzeted, egyre riadtabban készülsz fel a majdani rémségekre. Torkot szorítva kezd eluralni a páni félelem, és ekkor, mintegy ellenpontozva a rémisztő helyet, távolban elmegy egy személyvonat. Kattogva, zakatolva, belesikít az éjszaka viharelőtti csendjébe. Mintha még egy utolsó rövid pillanatra visszarántana a nyugodt közegbe. Látni a fényeket, tudni az ott lévő biztonságról, amely létezik ugyan, de elérhetetlenül messze. Milyen jó lenne ott lenni a szerelvényen! Nem tudni semmit erről a közben már szörnyűvé váló helyről. A vonat elmegy a mit sem sejtő emberekkel, de te itt maradtál, mint Anna Karenina a sötét, üres állomáson, de neked nem magadtól, hanem az ijesztővé váló, nappal még oly barátságos tárgyaktól kell tartanod, és valami rémisztő dologtól, ami a félelmetessé vált tájban rejtőzködik. De a cselekmény el már nem enged, mint óvatlan utazót a gyilkos ingovány. Sorsod meg van pecsételve, feladatod már csak annyi, mint a halálra ítéltnek, el kell sétálnod a vesztőhelyig. A történések ugrásra készen várnak, az ártó dolgok foszforeszkáló szemei már nem tévesztenek el téged, a kiszemelt áldozatukat. És te az elkerülhetetlen véged felé haladsz, mert a Pink floyd-i balta már a fejed felett remeg, és össze-vissza dobogó szívvel már csak egy kitörni vágyó waters-i sikoltásra várunk. 

A HÉV szerelvény Csömör felé mindössze három kocsiból áll. Pillanatok telnek csak el, amíg elrohan, de a végtelennek tűnő történet ez alatt a rövid idő alatt is végigszalad agyadban és az érzések is mindig a régiek. Persze tulajdonképpen ez csak játék, és a vele járó borzongás számtalanszor megismétlődött már, mint a lapos elem sarkai között létrejövő bizsergős íz, az azokat összeérintő nyelved hegyén. A hajdan még vérfagyasztó élmény az idő múlásával már csak egy bizarr játékká szelídült. De a megborzongató érzés valahogy mégis hiányozna, ha többé nem lenne.

De ez már megint költészet, és Attilánál (a Józsefnél) a lelkében dúló harcot -mely megkötötte, elzárva a szabadságtól - és ősei harcát, már békévé oldotta az emlékezés, csatazajait már elcsendesítette rég az idő.                                                
 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

http://szkajparasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr40677489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.