HTML

urbánus menekülés

Dr. H. , Voporto és Hinta a városi szkájparaszt értelmiségiek próbálnak feldolgozni, főzni, sütni és népies elfoglaltságot keresni. Közben versek, írások, receptek bukkannak fel. Disznó-, birka-, kecskevágásba bonyolódva tesztelnek borokat és horgásznak is. Plusz magas irodalom, eredeti Erdélyi Mihály grafikák fel-fel bukkanásával.

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

kihagytad ?

Utolsó kommentek

2008.08.10. 21:59 dr. H.

XX. SZÁZADI DEKAMERON – 1.

A 40-es évek elején kezdtem el főiskolai tanulmányaimat. Tanyasi gyerek révén, felvételt nyertem egyik alföldi városunk kollégiumába. Mivel csak 45 kilométerre volt lakóhelyemtől, minden alkalommal gyalog tettem meg ezt az utat, szüleimnek megspórolván a vasúti költségeket. Ősszel és tavasszal, amikor jó idő volt, a nappalok is elég hosszúak voltak, az utak is jól járhatóak egy nap alatt meg tudta járni az ember. Még sötétben indult neki, és sötétedésre meg is tudott érkezni. A karácsonyi szünet idején persze ez nem sikerülhetett. Első éves voltam, amikor először vágtam neki a téli pusztának másodmagammal, egy harmadéves kollegámmal, aki hat kilométerre tőlünk lakott, szintén egy tanyán.

Úgy gondoltuk ketten csak biztonságosabb nekiindulni a téli alföldnek, no meg ő már harmadszor teszi meg így a haza utat. A véletlen úgy hozta, hogy majdnem félúton egy kis falucskában ért utol az este, ahol szállást kellett találnunk. A falutól elkülönülve patak mellett állt egy malom. Oda próbáltunk meg bekéredzkedni. Kopogásunkra egy tagbaszakadt, nagybajuszú férfi nyitotta ki az ajtót. Ahogy meglátta diák egyenruhánkat, zord tekintete megenyhült. Átlátva helyzetünket beinvitált a házba, étellel, itallal is megvendégelt minket. A házban külön alvóhelyre lehetőség nem volt, de a mellé épített istállóban, mely tágas, takaros, tiszta volt és meleg kiváló fekhelyet tudott felajánlani mindkettőnknek. Aztán másnap hajnalban indultunk is tovább. Teltek az évek, és mi, ha tehettük mindig úgy terveztük hazautazásunk, hogy a molnárékat ki ne hagyjuk.

Miután kollegám már végzett, útitárs híján már csak egyedül róttam az utakat. Addigra minket is elért a háború. Egy miniszteri rendelettel a tanévet márciusban be kellett fejezni, így tavasszal kellett hazaindulnom. A molnár már régi ismerősként fogadott engem. A vacsora közben feltűnt nekem, hogy egy kicsit feszültebb a légkör, mint máskor, de ennek nem tulajdonítottam jelentőséget. Átvillant az agyamon, hogy talán valamilyen családi perpatvart zavartam meg jelenlétemmel, de aztán nem is foglalkoztam vele. Később a molnár felesége leszedte az asztalt és kiment a szobából. A férfi az almáriumhoz ment, egy csatos üveget és két kupicát hozott az asztalhoz. Töltött a pálinkából, majd az egészségünkre ittunk egyet. Egy kicsit közelebb hajolt. Éreztem valami fontosat akar mondani, csak nagyon nehezére esik belekezdenie. Először beszélt egy kicsit magáról. Negyvenegy éves volt, mindig is itt molnárkodott, amivel meglehetősen jó életszínvonalat tudott biztosítani magának és a feleségének, akivel több mint tíz éve házasok voltak. Az asszony is hozott magával egy kis földet, így a háztáji is lényegesen megnövekedett. Ő tíz évvel volt fiatalabb nála.

Éreztem most ért el a mondanivalójának a lényegéhez. Lassította a ritmust és egyre bizonytalanabbá vált mondandója, de aztán csak belevágott. Több mint tíz éve szépen élnek, csak az a baj, hogy gyerekük nincsen, pedig próbálkoztak ők becsülettel. Tavaly elment a megyeszékhelyre egy doktorhoz, aki megállapította, hogy miatta nem eshet teherbe a felesége. Az asszonnyal meghányták, vetették a dolgot. Arra jutottak, hogy az sem lenne baj, ha valaki más lenne a gyerek apja. Idevalósiakkal nem akartak kezdeni. Még csak az kéne, hogy a falu szájára vegye őket emiatt. Arra gondoltak, amennyiben én is beleegyeznék, lehetnék én a gyermek apja. Persze, csak ha nincsen akadálya a részemről. Természetesen anyagi vagy jogi következmények nélkül. Engem megismertek, rendes fiatalembernek tartanak, remélik kellő diszkrécióval tudom ezt kezelni. Nekem csak annyi dolgom lenne, hogy az asszonykával háljak.

Mit mondjak. Váratlanul ért a felkérés. Nővel ugyan volt már dolgom, túlkorosan vettek föl a tanítóképzőbe, de az ott kötelező puritán életvitel után, kissé váratlan volt ez a felkérés. Éreztem a fülem búbjáig elvörösödtem. De ahogy a második kupica pálinkát is megittam, kezdett újra bátorság költözni belém. Gyorsan végiggondoltam a helyzetet. A feléség végtelenül kedves, filigrán, mondhatnám csinos asszonyka volt. Férfiként, még soha nem néztem rá. Részben elesett állapotom miatt, ami a téli túrával együtt jár, másrészt mint a vendéglátóm felesége tabuként szerepelt az általam ismert és becserkészésre méltónak találtatott nők arzenáljában. Hogy becsületemre válik vagy sem bizony nem kellett sokáig töprengenem. A helyzetnek gyönyörű perverzitást adott az, hogy a potyaként megkapható aktusért lényegében semmit sem kellett korábban tennem, és ráadásul a férj kifejezett kívánságára, unszolására történhet meg a dolog.

Csak bólintanom kellett. A férfi zavarodottsága kicsit felengedett. Töltött nekem egy harmadik kupicával, majd fogta az üveget és távozott a szobából. Ott maradtam egyedül az asztal mellett. Kisvártatva az asszonyka lépett be a szobába. Fehér hálóingén kötött vállkendővel, kezében petróleumlámpa égett. Rám nézett, nem szólt semmit, a szoba fényét eloltotta, odalépett hozzám, megfogta kezem és gyöngéden invitált egy másik szobába. A hálószobába vezetett be. Még mindig nem szólt hozzám, csak a kezemet fogta biztosan, de gyengéden. Az asztalra letette a lámpát, odavezetett a dunyháktól feldagadt ágyhoz, és csöndben vetkőztetni kezdett…

…hajnalban, amikor felébredtem, már egyedül voltam az ágyban. Felöltöztem, és átmentem a másik szobába, amit idáig ismertem. A sparherdban már pattogott a tűz. Ő éppen egy tálcával volt elfoglalva. Tulajdonképpen igazán csak most volt érkezésem tüzetesen megnézni. Ruganyos léptei, kontyba font haja, most tűnt csak fel nekem igazán. Megfordult, rám nézett egy pillanatra, majd a tálcát elém rakta reggelimmel. Szótlanul ettem én is. Igazából nem tudtam, hogy most hogy viselkedjek. Se szerető nem voltam, se idegen. Csak egy kiválasztott. Éreztem minél gyorsabban tovább kell állnom. Ez a helyzet sem számára, sem számomra nem volt idillikus. A reggelit be se fejezve álltam fel az asztaltól és sietve összekészülődtem. Az asszony kísért ki. Elköszöntünk egymástól, mint eddig is máskor. Én az út felé fordultam, ő az istálló felé, ahova ura tölthette az éjszakát.

Azután többé nem láttam őket. Jött a front, minden a feje tetejére állt. Nekem már csak egy év volt hátra tanulmányaimból. De a harci cselekmények miatt csak következő év februárjában kezdhettem el. A tavaszi szünetben egy katonai teherautóval sikerült hazatérnem. Apám azzal fogadott, hogy Tamás barátom, akivel együtt utazgattunk haza, és aki már egy éve tanít, meglátogatott. Sajnos én még a kollégiumban voltam akkor. Egy süldő malacot hozott onnan, ahol tanítóskodik, közös ismerősünktől a molnártól. Azt mondta, hogy ez a tied. Apám nem értette, hogy miért kerülhetett hozzánk ez a malac, de amíg velem nem beszélt nem akart dönteni felőle. Eszembe jutott, hogy Tamás abban a faluban lett tanító, ahol a molnárék éltek. Apám kérdő tekintetét látva azt lódítottam, hogy több alkalommal is korrepetáltam kissé gyenge képességű gyermekét, aki sikeresen vette vizsgáit és elvégezte a polgárit. Valószínűleg ezzel honorálta segítségemet. A történet teljesen hihető volt. Apám elmosolyodott.

-Na látod édesfiam! Máris kezd megtérülni a taníttatásod költsége. -mondta nevetve apám, és nekem csak akkorra esett le igazán, hogy mivel érdemeltem ki azt a malacot.

Azóta elkerültem a fővárosba. Már csak ritkán járok haza. De ahányszor a vonat ablakából meglátom annak a falucska házait, mindannyiszor eszembe jutnak. Eszembe jut az a nagydarab férfi, aki először emberségből eresztett be magukhoz, aztán szükségből még a hitvesi ágyba is beengedett a maga helyére. Eszembe jut az asszonyka is, aki jó néhány álmatlan éjszaka után úgy döntött a férjével egyetértésben, hogy egy majdnem ismeretlen fiatalembernek megnyitja ölét, befogadja idegen magját. Nem valami buja vágytól hajtva. Csak a teherbeesés reményében. Hogy mit érezhetett közben nem tudhatom. Amit a férje, azt meg még sejtésem sincsen. Megnyugvással vagy tehetetlen dühvel hajtotta le aznap éjjel a fejét a szalmára, ahol azeddig én aludtam. Mindez 1944-ben történt. Két világ mezsgyéjén, a front árnyékában. És háború ide vagy oda, mi mind a hárman tettük a dolgunkat amit az a helyzet diktált.

14 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://szkajparasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr62609835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kishugom 2008.08.10. 22:54:59

-1. ezek szerint lesz folytatás is :-)
Várom

MoOrgaN 2008.08.11. 10:21:00

hatalmas, nagyon jó.
Sajnos nekem a szüleim mindig vettek jegyet, így hát sosem kellett gyalogolnom. :(

Olvasó 2008.08.11. 10:27:35

Régen találkoztam az interneten ilyen jó írással!
Gratulálok és várom a folytatást!

kinot · http://kinot.blog.hu 2008.08.11. 10:39:18

Kiváló! Nagyon jó írás!

RnYk 2008.08.11. 10:40:52

Wow, nagyon jó.
Grat és várom a folytatást...

sityu · http://www.sit.yu 2008.08.11. 10:49:39

Csatlakozom Olvasóhoz!
Brilliáns stílus: nincs túlfinomkodva, szép, tiszta írás.
Már föl is vettem az oldalt az rss-eim közé, hogy le ne maradjak!

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2008.08.11. 11:55:50


jó cikk. be is linkelem mingyár.

L.Zs. 2008.08.11. 12:09:16

Végre!
Helyesírási hibáktól mentes, letisztult stílusú, korrekt írás. Nagyon jó!

oldspieler 2008.08.11. 12:28:06

Ez az írás túl profi. Most készült volna? Kétlem. Kíváncsi vagyok, kinek a tollából, kinek a fiókja mélyéről került elő.

Mákos Kalács 2008.08.11. 12:39:26

... tényleg nagyon jó!

mig8 2008.08.11. 12:43:11

Ez egy remek írás. És nagyon személyes, engem legalábbis megérintett. De az biztos, hogy én ilyet nem tettem volna meg. És az is, hogy a párommal se tettem volna ilyet...

Viszont kaján mosollyal goldolok egy haverra, aki fizet a szexért...

Tussinger elvtárs 2008.08.11. 13:44:23

Egész jó írói vénád van, Virág elvtárs. Miért nem írsz?

voporto 2008.08.11. 17:26:37

Az írás tényleg jó. Domokos János volt a szerkesztő?