HTML

urbánus menekülés

Dr. H. , Voporto és Hinta a városi szkájparaszt értelmiségiek próbálnak feldolgozni, főzni, sütni és népies elfoglaltságot keresni. Közben versek, írások, receptek bukkannak fel. Disznó-, birka-, kecskevágásba bonyolódva tesztelnek borokat és horgásznak is. Plusz magas irodalom, eredeti Erdélyi Mihály grafikák fel-fel bukkanásával.

Naptár

június 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

kihagytad ?

Utolsó kommentek

2008.06.28. 08:42 dr. H.

MESE A FIÚRÓL, A NYÁJRÓL ÉS A FALURÓL

A fiú őrizte a nyájat.
A falu meg csak egyre várta gyermekét
 a nyájjal haza.
De a nyájnak élnie kellett,
 hogy élhessen a falu.
Hát fönn a hatalmas hegyekben,
 irdatlan ferde erdők tisztásain,
 szélben, viharban,
 hidegben, napsütésben,
 estétől hajnalig,
 hajnaltól reggelig,
 reggeltől délig,
 déltől estelig,
 reszketett a nyáj gyapja a szélben.
Akár a borzolt fűszálak a lejtőn.
Akár a patak tükre.
Akár a láng az esti tűzben.
Így hát a fiú egyre csak őrizte,
 a falu meg csak várta őt, gyermekét
 és a nyájat haza.
De a nyájnak élnie kellett,
 hogy élhessen a falu.

-A farkas nem jön.
Fél tőlem is, botomtól.
Fél kutyámtól,
 de fél az éhségtől is.
Jönne ha merne,
 de hát nem jött.
És én hiába hívtam a falut.
Hiába jöttek gyorsan,
 hiába keltek át a rengeteg erdőn,
 tisztáson, patakon, hegygerincen. -


A fiú meg csak tovább őrizte a nyájat.
Nem volt arrafelé farkas,
 nem volt arrafelé állat,
 csak néhány madár,
 ami kellett a hegynek,
 hogy igazi hegy legyen.
Nem volt a magány sem akkora,
 mint amekkorák a hegyek.
Más bánat, más fájdalom
 tért minden percben testébe,
 de nem a félelem.

- Túl üvölteném hangomat, mely a régi,
és gyermek képemet amely csak vidám,
 vagy csak néma.
Mint a viharelőtti égbolt.
Mint csók előtt a szerelmes tekintet,
 szemekben a csillogás.
Dallamról dallamra ömlik át az érzés,
 mint utcán a forgatag összessége.
Futó és álló emlékeivel a múlt.
Óceánia sok szigetével is csak
 jelképezve számukat. -


A tavasz már fáradni kezdett.
Nagyobbodott a verejték helye ruhái hajlatában.
Többször merült arca hűs forrásba rejtekül.
Kisebb helyen, de hívogatóbban
 kínálták a fák árnyékukat.

- És másodszor is elkiáltottam magam.
Hogy volt? Hogyan történt?
Magam sem tudom.
Farkas most sem volt közel s távol.
A nyáj szólt helyettem,
 vagy én szóltam helyettük?
De elkiáltottam magam,
 pedig megfogadtam, többé nem teszem.
Akkor úgy éreztem, a szívem szakad meg.
Talán ha elszökhettem volna,
 vagy hirtelen eltűnök?
De merev lett a lábam.
Részeg lett fejem.
Összehánytam hetet-havat,
 hogy megmagyarázhassam tettemet.
Akkor nagyon buta és ostoba lehettem.
De mást akkor nem tehettem.
Akkor már nem tehettem mást. -


A fiú meg csak tovább őrizte a nyájat.
A faluban elcsitult ismét a hajsza.
Farkast űzni nem volt már senkinek sem kedve.
Másodszor is, mint először,
 csak az ördögnek tartoztak egy úttal.

A fiú a hegyekben jár, kel.
Helyét sem találja. Nyugalmát sem.
Megáll, ha megáll a nyáj.
                                      Ő is indul, ha a nyáj indulni kezd.

-A mát, mint egy lázálmot élem át újra.
Harminckilenc fokos nyugtalansággal.
Fagypont alatti remegéssel. -

És egyszer csak jöttek a farkasok.
Kilencen voltak vagy tízen.
Sötét volt még, és nem mindig biztos
 a felriasztott ember szeme.
A fiú szája néma maradt.
Hangtalanul préselte ki magából a szavakat.

- Falum siess, rohanj!
A nyájad van veszélyben.
Eljöttek hát a farkasok. -
Aztán mégis tudatosan vagy öntudatlanul
 hanggal szállt magasba a kiáltás.
Dübörgött a hegygerincen.
A völgyekben egy pillanatra meglapult.
Majd lecsapott a kis falura újuló erővel.
Álmokat vert el erejével.
Mámort ütött ki kijózanodva.
De az emberek csak egymásra bámultak.
Megindulni egyikük sem indult.

És akkor egy lány jelent meg a sötétben.
Nem ismerte senki.
Nem tudták honnan érkezett.
De az arcán mindenki észrevett valamit,
 ami teljesen az övé volt.
Csakis az övé és a lányé.

- Falu! Figyelj rám!
A fiú kiáltott értetek.
Talán most vannak farkasok,
 de az is lehet nincsenek.
Nektek azonban most is menni kell.
Ez a feladat csak a tiétek lehet.
Amikor a nyáj elindult,
 a fiúban bíztatok meg.
Őt választottátok,
 hogy nyája az övé is,
 és a tietek is legyen.
Ő kockáztatja életét.
A nyájért is ő felel.
És mindegy, hogy csupán magának,
 vagy mindenkinek.
Ő hívott. Ő kiáltott értetek. -

És megindult minden ember, még a sánta is,
 hogy megvédhessék nyájukat és a fiút,
 még ha megcsorbult akkor is.
Mert ha híja is volt,
 mégis, akkor is az ő nyájuk volt.


A fiú még élt.
A nyáj is megvolt.
Csak a lány tűnt el,
 ahogy örökre a farkasok.

                                     1979. április

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

http://szkajparasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr25543057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.