Kéne valami bűnös mámor.
Egy szerelem vagy lágy idill.
Amit az élet elém varázsol,
 de most ne légy irigy.

Tennék színeset és szépet.
Bárhonnan jönne, bár hova tart.
Ilyet még sohasem kértem.
A jelen sokszor csak fájdalmat kavart.

Boldog, tiszta fénnyel.
Talán most megbánó tekintetem helyett
 találkozhatnék az igazi éggel,
 amit eddig nem hihettem el.

Örömből és jóból.
Lágy mezőknek harmatával.
Arcomról egy mosolyból.
És a készülő ráncok garmadával.

Ez most egy keserédes piciny kis ecloga.
Pásztorsíp magányom elröppen, hála.
A bánatnak itt most még nincsen joga.
Csak így merülhetek bátran a mába.

Tudnék most szépelegni
 mélán vagy vadul, valódian.
Karmolni, vagy simogatni,
 mint egy ismeretlen, bús melódia.

Íme hát itt vagyok,
 a jövőbe fúrom fáradó arcomat.
Tudok még a jelenre is ásítani.
Nem csak a múltba elmerengni álmosan.