HTML

urbánus menekülés

Dr. H. , Voporto és Hinta a városi szkájparaszt értelmiségiek próbálnak feldolgozni, főzni, sütni és népies elfoglaltságot keresni. Közben versek, írások, receptek bukkannak fel. Disznó-, birka-, kecskevágásba bonyolódva tesztelnek borokat és horgásznak is. Plusz magas irodalom, eredeti Erdélyi Mihály grafikák fel-fel bukkanásával.

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

kihagytad ?

Utolsó kommentek

2008.05.30. 11:23 Hintamester

Senki se tudja ma már, mikor hallottuk előszőr játszani Jakab urat.

Túl régen nem lehetett, némelyek a nagy tavaszi esőzések óta vélik hallani a kürt fátyolos futamait, némelyek Vízkereszt tájékára tippelnek, a harmadikon lakó Bocsakék pedig egyenesen azt állítják, hogy Jakab úr már a múlt őszön is a mi környékünkön fúdogálta hangszerét, de hát mindenki tudja, hogy Bocsakék összevissza beszélnek, mert azt is mondják egyebek között, hogy augusztus tizenegyedikén eljő a végítélet, noha Bocsak úr cége már hónapok óta fehér botokat gyárt arra az esetre, ha netán a végítélet mégse jő el, csak egy csomóan megvakulnak, miáltal az eredeti Bocsak-féle fehér botnak nagy keletje lesz.
A bizonytalanság abból ered, hogy Jakab úr és muzsikája észrevétlenül, puhán, mintegy macskaléptekkel lopózott be a mi univerzumunkba, egyszer csak ott volt, még nem is tudtunk róla, de már hozzászoktunk, hogy naplemente tájt, amikor a környező utcákban fóliaszatyrokat cipelő, lomha asszonyok oldalaznak, messziről jövő, foszlányos, tépett kürtszó száll a háztetők felett, nem jut el az emberek tudatáig, legalábbis nem úgy, mint egy kürtverseny részlete, csak a hangok borongó, ködös lírája, a bennük bujkáló elvágyódás érinti meg a lelkeket, mindenkiét, így például Peredinéét is, ő ilyenkor előszedi a palacsintasütőt, az ura mögé oson és jól fejbe somja vele.

Jakab úr tehát senkit se zavar, még Peredit sem, hiszen ő nem tudhatja, hogy az általa elszenvedett szürkületi főbekólintások Jakab úr érzelem-gazdag muzsikájának köszönhetők, ahogy a fóliaszatyrokat cipelő, lomha asszonyok se volnának képesek számot adni arról, mért torpannak meg mostanában a Hatlépcsős ajtajánál, mért szállnak alá gondolkodás nélkül a mélybe, hogy ott Hubertust vagy Mecsekit fogyasszanak, holott szatyraikban paradicsomos káposztának való lapul, amit sürgősen el kell készíteniük uruknak, aki amúgy utálja a paradicsomos káposztát, viszont ahogy az asszonyok mostanság mind erősebben érzik valójában még ilyet se érdemel. Jakab úr tehát valódi művész, ahogy ez nyílván az eddigiekből is kiderül; ha mégse derülne ki, akkor legyen szabad Lakatos szomszédra hivatkoznunk, aki nagy muzsikus, évente legalább nyolc hónapot külföldön dolgozik és szmokingja is van, ő azt mondta, hogy Jakab úr igazi profi, márpedig Lakatos úr ezt a minősítést nem osztogatja akárkinek. Jakab úr amúgy hajléktalan, egy télikabátban lakik, két nagy, fekete kukazsákja van, meg egy kürtje, ez utóbbi makulátlan, mert Jakab úr kora délelőttől napszálltáig egyhuzamban polírozza. Hogy korábban hol lakott és mit csinált Jakab úr, azt mindenki másképp tudja, egyetértés csak abban van, hogy Jakab úr több diplomát is szerzett és kifogástalan gentlemanként élt mindaddig, amíg az a rettentő dolog meg nem történt. Némelyek szerint Jakab úr cégvezető volt, mások szerint helyettes vezérigazgató, megint mások szerint alelnök, viszont Bocsakék azt állítják,hogy Jakab úr mindig is csak művész volt, mindközönségesen első kürtös, de hát nekik senki se hisz, mert nyilvánvaló, hogy Bocsakék nem szeretik Jakab urat. Attól, hogy Jakab úr a zeneművészeti főiskolát is elvégezte, még lehet rendes ember, véli a környék lakossága, s ennek megfelelően adományokkal segíti őt, Jakab úr pedig el szokta mesélni az élettörténetét, ezen mindenki roppantul szörnyülködik, aztán mindenki másképpen adja tovább. Mi a magunk részéről az összes föllelhető verziót begyűjtöttük, kritikai vizsgálódásnak vetettük alá, majd kialakítottunk valamifajta szintézist, ez ugyan bizonytalanságokkal terhes, ám még így is a Jakab urat ért csapások leghitelesebb feldolgozásának tekinthető. Úgy kezdődik, hogy Jakab úr ment az utcán egy táskával, abban pedig nagy halom pénzzel, az összeg valahol félmillió és tizenötmillió közé tehető, egzakt számot Jakab úr sohase mond, ebben az is közre játszhat, hogy Jakab úr Isten bocsássa meg neki gyakorlatilag állandóan be van rúgva manapság. A pénz nem az övé volt, hanem a munkaadójáé, ami lehetett káefté, részvénytársaság, állami cég, az ENSZ, a maffia vagy az Anyaszentegyház, mindegy, a pénzt Jakab úrra bízták és nagy hibát követtek el vele.
Jakab úr ugyanis nagytestű, ám félénk, tesze-tosza ember, mindenfajta harci szellemnek híjával való, amikor tehát a martalóc elébe lépett és kacéran megcsillogtatta bokszerét, Jakab úrban az ellenállásnak a csírája se moccant. Egy fejjel alacsonyabb volt a martalóc, de feltűnően izmos és robbanékony mozgású, az a fajta, akinek a jobbegyenese bokszer nélkül is halálos, azzal meg pláne, ha pedig Jakab úr meghal, akkor úgyis övé, mármint a haramiáé lesz a táska, akkor meg minek a hősködés, vélte Jakab úr, tehát átadta a táskát, a pénztárcáját, sőt az óráját is (némelyek szerint Breitling, mások szerint Rolex, Bocsakék szerint Pobjeda), az útonálló pedig biccentett és elvonult. Jakab úr állongott még egy darabig a finoman szitáló esőben, de mind kényelmetlenebbül érezte magát, próbálta kívülről látni a történetet és nem stimmelt valami. Őt megmarkecolták, ám ennek semmi nyoma, holott tudja mindenki, hogy manapság a rablók fölöttébb brutálisak, áldozataikat félholtan hagyják maguk mögött, aki tehát nem félholt, az ki sincsen rabolva, nem is áldozat az ilyen, hanem sikkasztó. Jakab úr a rabló után sietett és szemére hányta, hogy a tőle ily alkalmakkor joggal elvárható brutalitást elsunnyogni igyekszik, s ezáltal erkölcsileg teszi lehetetlenné őt, Jakab urat, akit a jóérzésű emberek közössége ki fog vetni magából, hacsak az erőszakos támadás kétségbevonhatatlan bizonyítékait föl nem mutatja. Vágjon jól szájba! magasodott Jakab úr a haramia fölé, ő azonban semmifajta megértést nem mutatott Jakab úr problémáival kapcsolatban, hanem azt mondta, utálja az erőszakot, arról nem is beszelve, hogy alkalomadtán azt is rávernék a bíróságon, szó se lehet róla, pláne nem ingyen. Jakab úr fizetett volna, de a pénzét, mint tudjuk, már elszedte a rabló.
Szűk volt a járda, a parkoló autók mellett egyesével is nehéz volt elférni, a rabló ment elöl a táskával, mögötte az egy fejjel magasabb Jakab úr, zavartak és idegesek voltak mindketten, sőt éhesek is, végül a rabló azt mondta, ő kölcsön ad Jakab úrnak ötven rongyot egy hónapra száz százalékos kamattal, abból Jakab úr kifizeti neki a verést, ő pedig utána meghívja Jakab urat húsz deka sült csülökre a sarki henteshez, sőt az erős paprikát is ő fizeti. Jakab úr mindent megfontolt és úgy látta, inkább az ozsonna jöjjön előbb, mert ő akkora verést akar, ami után enni már nem lehet.
Jó volt a csülök, vajpuha, a bőre viszont piroskás, kissé ropogós, a kenyér olyan friss, hogy még meleg, és ennél a hentesnél sört is adtak, háromfélét, egyik se Jakab úr kedvence ugyan, de jó. Amikor távoztak volna, nyúlt a rabló az asztal alá, de csak a levegőt markolta. Közben a táskát ellopták. Jakab úr e pillanatban úgy érezte, életének összes kudarcáról, balsikeréről és megaláztatásáról ez a szerencsétlen, balfasz rabló tehet. Mint pillanatokon belül látni fogjuk, nem jó az, ha Jakab úr ilyesmit gondol valakiről, mert bár ő félénk, tesze-tosza ember és híjával van mindenfajta harci szellemnek, de fiatalabb korában kalapácsvető volt vagy súlylökő vagy valami ilyesmi, mindenesetre a magyar sport történetétől elválaszthatatlan, hogy Jakab úr valami nehéz dolgot vetett vagy lökött, egyszóval baromi erő lakozik Jakab úrban és ez az erő most felszínre tört. A rabló megemelkedett és berepült a grillpultba a kolbászok, hurkák, csülkök, flekkenek és oldalasok közé, ült egy tepsin és kissé űzött benyomást keltett, ami megérthető, tekintve, hogy tojásai sisteregve sültek a zsírban. Úgy tudni, nem került tömlőcbe Jakab úr, bár a rabló később azt vallotta, hogy Jakab úr kifosztotta őt, elvette az ötvenezer forintját, amit egy kötegben hiánytalanul meg is találtak Jakab úrnál, viszont egyáltalán nem volt világos, hogy a rabló ezt követően mért hívta meg sült csülökre Jakab urat. Volt elmeszakértői vizsgálat is, pszichiáter jelentéséből senki egy kukkot se értett, csak annyit, hogy Jakab úr vagy gazember, vagy perfekt bolond, munkahelyéről mindenesetre kirúgták, lakásának ajtaján kicseréltették a zárat, kabátját és kürtjét kipakolták a lábtörlőre, Jakab úr pedig megtelepedett a Hatlépcsős és a festékbolt között.

Alkonyatkor Brittent, Haydnt, Mozartot játszik, amitől Perediné előszedi a palacsintasütőt, két kézzel jól megmarkolja, közben valami okból avarszagot érez és párálló őszi erdőket lát valahol Angliában vagy még inkább Wales-ben, ahol ő persze nem járt és már nem is fog eljutni soha.

Szólj hozzá!

Címkék: váncsa erdélyi mihály grafika


A bejegyzés trackback címe:

http://szkajparasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr97494817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.