Egy idézetet kerestem. Hát fogtam a DVD lejátszót, betettem a filmet amiből csak három mondat pontos idézése kellett. Tudtam, hogy a legelején van, így a pillanat állj gombon ujjammal, papírral kezemben jegyzetelni kezdtem. Íme hát az idézet.

„Magasztaljuk és dicsérjük híres elődeinket. Atyáinkat, akik bennünket nemzettek. Tisztelet övezte őket mindenkor, büszkeségei voltak korunknak.”

Most nem árulom el a film címét. Nekem ez az alkotás benne van a top tízben (csúcs ten-ben, kinek hogy tetszik jobban), de erről majd egy másik alkalommal. Különben aki tudja a film címét és elküldi nekem, intellektuális élménnyel ajándékozhat meg, hogy vannak rajtam kívül is még ilyen „elvetemült” filmek rajongói.

Miért is kerestem ezt az idézetet. Az úgy volt Szilágyi Úr kérem,…-

-Gyönyörű reggelre ébredtem. Az esti vendégsereg, no meg a kellő mennyiségű italok dacára frissen ébredtem. Hintától már tegnap este megkaptam az ukázt, hogy a sok elkészült képhez írnom kell valamit. Hosszú „irodalmi” pályafutásom során megjött az első felkérés. Írjak valamit a tegnapról. Nem a Máról, nem is a Holnapról. Na ez a legidillibb perspektíva. Könnyed, epikus forma. Elő a számítógép, Microsoft World. Verdana betűtípus, tizenkettes betűnagyság. (Ez különösen jól áll a Verdanának. Olyan nőiesen teltek a betűk, de kellően távolságtartóak.-csak a blog.hu szerkesztője nem ismeri-) Mivel estig lényegében semmi teendőm, töltöttem egy pohárka Becherovkát magamnak, azt szopogatom. Szóval felkeltem aztán még itt a megígért penzumom,… és akkor beugrott az a filmidézet. Magasztaljunk, dícsérjünk…-mit is akarok ezzel? Tegnap sonka partit tartottam. Immár a negyedik éve, minden húsvét és pünkösd között meghívom erre barátaimat.

Külön erre az alkalomra készítek vagy készíttetek (én legalább beismerem) egy sonkát. Aztán paradicsom, paprika, lilahagyma, újhagyma, kenyér, sör, bor, tömény. Epekímélő diéta gyanánt ugyanabból a disznóból készült kolbász is szokott lenni. Szóval van minden, töki, szotyi, ami csak kell. No akkor mi végre az idézet? Most kezdek bele harmadszor. Hiába no! Jó ez a Becherovka. Tehát magasztaljuk, dicsérjük elődeinket, jó szokásaikat tartsuk be remélve, hogy miként őket, úgy minket is tisztelet övez majd. Hogy korunk büszkeségei voltunk, vagyunk vagy leszünk, az utókor ítéletére bízzuk. Számomra tökéletesen elég, ha utódaim csodálatát egyszer is egy röpke pillanatra felkelthettem, felkeltem, fel fogom kelteni. Azt hiszem ez így is van rendjén. Ha ez netalán egyszer bekövetkezne csak annyit kérhetek tőlük, mint
az első képen Józsi barátom, a sógorától. - Csak szépen, nyugodtan, és kérlek közben ne fogazz!- Magasztaljuk hát és dicsérjük híres elődeinket. Ahogy magasztaljuk, dicsérjük jeles, privát napjainkat, meghitt óráinkat. Hajtsunk fejet a pillanatoknak amik megtörik múlandóságunkat és halandóságunkat. Megtöri, apró porrá zúzza, melynek selymes fátyolán keresztül áttűnhet a csalóka állandóság hasztalanul kergetett sziluettje.

Mondom csodás reggelre ébredtem, de ez már megint irodalom. Szegény Attila (a József) feje felett a nyárfák vibráló levelén talán most ez egyszer gyengéden játszik a fejszesuhanás csillogó, ezüst fénye, és mintha ma kevésbé vakítaná szemem.

Képek csak saját felelősségre a hajtás után: