HTML

urbánus menekülés

Dr. H. , Voporto és Hinta a városi szkájparaszt értelmiségiek próbálnak feldolgozni, főzni, sütni és népies elfoglaltságot keresni. Közben versek, írások, receptek bukkannak fel. Disznó-, birka-, kecskevágásba bonyolódva tesztelnek borokat és horgásznak is. Plusz magas irodalom, eredeti Erdélyi Mihály grafikák fel-fel bukkanásával.

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

kihagytad ?

Utolsó kommentek

2008.05.04. 20:34 dr. H.

A felejtés művészete

Az emlékezés csodálatos dolog. Hol fájó könnyezés, hol boldog keserédes pillanatokkal ajándékoz meg, felelevenítve múltba vesző történésekből azokkal a momentumokkal, ahonnan szinte kiemelkedik az összefüggések finom szövedékéből teret, időt átölelve. Az emlékezés okosabbá, bölcsebbé, türelmesebbé tesz. Ezt talán a legfontosabb evolúciós epizód az egyed életében a túlélés érdekében. Emlékezni, ha van mire, szép és kiváltképp jó dolog. Újra átélni, feleleveníteni már meg nem ismételhető dolgokat.

 

Mivel nem születik senki sem mazochistának általában szép dolgokra érdemes visszaemlékezni.

De mazochizmus ide vagy oda néha gyötrő emlékeket varázsolunk elő, és ezt már a lelkiismeret kontójára kell írni. Sokszor számot kell vetnünk korábbi tetteinkkel, azok következményeivel. És bizony, amíg így vagy úgy nem sikerül lezárnunk, éli a maga életét mint az égő szénbánya szinte elolthatatlanul akár Bondaváron a Fekete gyémántokban. Teszi a dolgát és akár felemésztheti egész személyiségedet tudva róla, vagy éppen tudatlanul.

Most becsukom a szemem és elém varázsolódik Freud elégedettségtől átszellemült arca.  Mintha egy kicsit derűsebb tekintettel nézne végig a plázson, ahol jól ismert analizáltjai éppen most mártózkodnak  meg tudatalattiuk végtelen óceánjában.

No de mi van Hegel nagypapával. A dramaturgia szerint most kell a képének leesni a falról. Mert ahol van emlékezés, ott kell lennie felejtésnek. No azzal mi van tisztelt rendező urak?

Felejtés nélkül már fiatal korunkra képtelenné válnánk a normális életvitelre. Képzeljük el, hogy minden pillanatunkra tökéletesen emlékeznénk. A több tízezer ébredésünk minden mozzanatára, fogmosásra, öltözködésre. Az összes kulcsfordulásra, ajtónyikorgásra. Az összes gázadásra, elsőbbségadás táblára, fékezésre, jobb kéz szabályra. Az összes látóterünkbe került autó rendszámára, minden járókelő tekintetére. És még be sem értünk a munkahelyünkre. Elvesznénk saját magunkban, emlékeink forgatagában.

 A felejtés néhány kényelmetlen következményén kívül, amelyre szemrehányó párunk tekintete hívja fel magasabb, e földi élet piszkától mentes, szférikus közegben mozgó személyiségünk figyelmét, azonban jótékony búrájával is véd e sokszínű élet apró hiábavalóságaitól. A felejtés tehát védekezés jól felfogott érdekünkből. Különben a haszontalan tárgyak, sztereotip történések ingoványába fulladnánk elkerülhetetlenül.

 A védekezés nem csak a talmi, apró, mihaszna emlékek kiradírozása. (Ez olyan mint amikor lomtalanítunk a computeren.) Sokszor súlyos, perdöntő, sorsfordító, fájó emlékek törlése is. Ki tudná fogfájását, vagy hosszadalmas vajúdását a szülőszobán feleleveníteni tökéletesen. Szinte sohase sikerül. Hála istennek. Tudatod mindent elkövet, hogy a számára bénító fájdalmakkal ne kelljen szembesülnie. Micsoda szörnyű bilincsekkel kéne araszolnunk tovább ezek permanens létezésével. A tudat ezen fájó emlékek kitörlésével próbál kiszabadulni a körülmények börtönéből. Hiszen sokszor jobb tudatlannak lenni. Ezek mind azok a dolgok, mely törvényszerűen a lény védelmében zajlanak le.

De kell néha felejteni más dolgokat. A tudás néha őrjítően kellemetlen vendég. Jelenlétébe botlunk mindenkor és mindenütt. Félálmunkban ő tör ránk kegyetlenül. Ő a rideg valóság. És mint egy időzített bomba robbantja szét hártya-vékony illúzióink, visszarántva a valódi élet megmásíthatatlanságába. És menekülni tőle nem lehet. Azaz ideiglenesen az alkoholba vagy a drogba.

Ez persze a másik véglet. Ami igazán érdekes lehet az, ami e kettő között van. Azok az emlékek, amik az apró mihaszna és a lelkedet darabokra zúzó dolgok között rejlenek. Ez az ami birtoklása vagy elvesztése a felhők fölé emelhet, vagy a kénköves pokol legalsóbb bugyrába hajíthat szenvtelen nyugalommal. Ennek a felejtésnek ösztönös alkalmazása vagy nem alkalmazása az amely keseredett vagy boldog emberré tehet. Mert felejteni megtanulni legalább olyan nehéz, mint megtanulni dolgokat és emlékezni rá.

De ez már megint a költészet territóriuma. Szegény Attila (a József) szíve már a semmi ágán ül, onnan néz körül, alig hallani de még mindig vacog.

2 komment

Címkék: hülye videó felejtés védekezés timea a legjobb riporter


A bejegyzés trackback címe:

http://szkajparasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr45453835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Palinta 2008.05.05. 12:05:53

Remek poszt. Hány éves kortól is hívják ezt szenilitásnak? :)

Yozuri Béla 2008.05.06. 10:44:11

De nem úgy ment,hanemigy ment....Voporto szenzációs.... Jót röhögtem. Hogy min, azt már elfelejtettem.