Ez már nem az a hely.
Itt felhorzsol az idegen jelen.
Ez már nem az az ének.
Elloptak innen egy fontos kelléket.
Ez már nem az a táj.
Itt lefüggönyözték a látóhatárt.
Ez már nem az az imádat.
Halálig rohanó testem igazi gyalázat.
Ez nem az a jelen.
Ez egy másik jövő.
Ez már csak zuhanás a mélybe.
Nincsen igazi felhajtó erő.
Ez már nem az a pillanat.
Eltörött a folyamatosnak hitt jelen.
Már nincs mivel hívjalak.
Toroktalan tátogás üvöltés helyett.
Ez már nem én vagyok.
És ez már nem te vagy.
Ez bizony menekülésnek tűnik,
Amíg az üldöző még futni hagy.
Hajdan volt egy gyermekkor.
De mára már elvesztek a perdöntő képek.
Mégis kiszakadt belőlem egy darab,
Ahogy hiányukkal sebeznek az emlékek.
És az eddigi keserédes emlékem a máról
Rabul ejthet még, de már el nem varázsol.
Lecsukott szemek maradnak csak a tekintetekből.
Halálig tartó pazar ívelésem (nincs bocsánat), már régen megtört.
Kisiklott expressz vonat csikorgó dühével.
Már csak egy általam remélt vágány felé megy.
Így is megsebeztem már jelenlétemmel ezt a létező világot.
De csillogó cseppkőbarlangom merő káprázat volt, hazug sikátor.
Gördülnek a sorok, íródik egy könnycsepp.
Úgy érzem egy kijózanodással lettem sokkal bölcsebb.
Lelkemben egy darab mintha összetört volna.
Hiába serénykedik, ezt már nem rakja össze a holnap.
És ahogy a lezúduló víz sodorja el a székletet.
Úgy múlatom tovább visítva gyarló életem.
Mámorból kéjbe, kéjből álomba s az éjbe.
Élősködöm a holnapoktól tartva, akár a galandféreg.
Ez már nem az a hely.
Ez már egy másik kor.
Ez már rég nem az a dallam.
És már nem az a hímpor,
Ami újat hozhatna ebbe a világba.
Meddő az akarat, hamis volt az álma.
Lebiggyesztett fejjel könnyezik a bánat.
Milyen bogáncsnak lesz ez a virága?
Utolsó kommentek