HTML

urbánus menekülés

Dr. H. , Voporto és Hinta a városi szkájparaszt értelmiségiek próbálnak feldolgozni, főzni, sütni és népies elfoglaltságot keresni. Közben versek, írások, receptek bukkannak fel. Disznó-, birka-, kecskevágásba bonyolódva tesztelnek borokat és horgásznak is. Plusz magas irodalom, eredeti Erdélyi Mihály grafikák fel-fel bukkanásával.

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

kihagytad ?

Utolsó kommentek

2008.04.08. 21:02 Voporto

Néma bor

Nem is oly régen, jó sorsom a „Kiskunság szívébe” vezetett, barátunkhoz, a birkás Ferihez. Miután túl voltunk a rituális állat áldozatokon, beszélgettünk egy keveset. Lassacskán kifogytunk a témákból, mitagadást, a gondolatokból is. Álltunk a szélben, hallgattuk a birkák bégetését, a terelőkutyák csaholását, s a távolban az illegális homokbánya kotróinak csikorgását. Némán álltunk egymás mellett. Egy szó, egy hang nem hagyta el a szánkat, de valahogy mégis ott voltunk, együtt voltunk, s végtelen teljesség és békesség hatalmasodott el rajtunk. Csodálatos érzés volt.

Hazafelé az úton, ettől a hangulattól nem tudtam elszakadni. Valahogy, ez olyan ismerős volt. S egyszer csak felsejlett a múltból egy emlék. Még ifjú titán koromban, a tesztoszteronoktól hajtva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírmadára vetődtem. Kiderült, kiért étlen, szomjan keresztül stoppoltam az országot, csak este szabadul, az akkor oly divatos egyetemi szakmai gyakorlatról. A fülledt meleg délutáni órákban, a faluban mi más volt csak egyedül nyitva, mint a bolt melletti büfé. Na jó, nevezzük nevén, a kocsma. Mást nem tehetvén betértem, és rendeltem egy nagyfröccsöt, a száraz fehérből, a kissé zavarosból. A lambériás, bádogborítású söntéspult mögött álló, hatfogú, májcirózisos csapos, unottan tette elém a csorba, vastagtalpas poharat. A sarokba húzódtam egy virágmintás, viaszosvászonnal borított asztal mögé. Teltek a percek, talán az órák. Álmos legyek zümmögése töltötte be az áporodott szagú teret. Egyszer aztán belépett a helyiségbe egy cserzett, komor arcú parasztember. Minden köszönés és szó nélkül megbiccentette a fejét, kínos hosszúsággal rám nézett, majd a másik sarokban lévő asztalhoz ült. A kocsmáros kifordult a hátsó ajtón, majd kisvártatva megjelent azzal a klasszikus zöld, literes borosüveggel, és letette az ember elé, aztán visszatért a pultja mögé. A legyek továbbra is álmosan zümmögtek. Úgy tűnt, rajtuk kívül megállt minden. Mielőtt még testessé vált volna a mozdulatlanság, a parasztember a zsebébe nyúlt, s újságpapírba csomagolt fehér szalonnát tett az asztalra, s mellé egy méretes rugós bicskát. Fogta a borosüveget, szájához emelte és komótosan, ám egy ültő helyében kiitta tartalmát. Koppant az üres üveg az asztalon. Bicskájával, centi vastagságút szelt a szalonnából, s azt, szinte rágás nélkül lenyelte. Kezét az asztalra helyezte és mereven maga elé bámult. A kínos csendet és élettelenséget a kocsmáros törte meg egy idő után. Mozdult, s újabb zöld üveget tett az emberünk elé. Még most sem volt szó, csak szemkontakt. A történés azonos a korábbival. Bor, nyelés, szalonna, bicska, nyelés, s utána hosszú néma csend. Az idő, felfoghatatlan, vagy talán már nem is létezett. Odakint szürkülni kezdett. A boritta felállt, a szalonna maradékát betekerte az újságpapírral, hóna alá dugta, fejével biccentett és kilépett a kocsmából. Már a legyek sem zümmögtek. Én pedig, csak bámultam.
Akkor nem, de most megértettem. Nem történt semmi, csak egyszerűen, emberléptékűen, természetesen folyt tova az élet. Szavak és gesztusok nélkül, ismerősen, ismeretlenül is békességben együtt voltunk. Igen, csodálatos volt az a néma bor.


2008. április

1 komment

Címkék: bor birka idő


A bejegyzés trackback címe:

http://szkajparasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr21417436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kishugom 2008.04.08. 23:12:26

Jó volt ezt olvasni. Arra gondoltam ennek kapcsán, hogy milyen érdekes, hogy az ember az ekkora nyugalmat is ismerve, miért is rohan annyira. Ritka, hogy egyszerűen csak eszünk, pedig azzal is folyik az élet. Mi is pörgünk, a gyerekeink meg nagyon. Mindenütt kényszeresen szól a zene, a csendet már nem halljuk. Pedig milyen jó a csend. Egy passzívház konferencián azt mondták, hogy az ott alkalmazott szellőzés, mely a légcserét és a fűtést adja hangtalan, hallgassuk csak meg este a csendben a radiátorban cirkuláló víz hangját. Meghallgattam. Nagyon hangos, pedig addig fel se tűnt. És mi állandó zajban élünk, fűtünk klimatizálunk, zenés szórakozóhelyre járunk, állandóan szól a rádió a TV..... De azt is mondta egy előadó, hogy a hagyományos magyar parasztház a legjobb passzívház. Milyen nagy utat tettünk meg száz év alatt és visszakanyarodtunk az eredetihez, csak már a felfedezések vívmányait alkalmazva. Halljuk meg és élvezzük a csendet én azt javaslom :-)