A szombati horgászversenyről jutott eszembe egy régi peca. A köszvény tipikus jóléti betegség, melynél az izületekben húgysavkristály rakódik le. A vesék nem választják ki megfelelő mennyiségben a szervezetben képződő húgysavat, így annak koncentrációja emelkedik a vérben, ami megtámadja az izületeket. A dolog persze nem tűnne kardinálisnak, ha az erősen sántikáló köszvényes Voporto nem kezdene rángatózni az akácvirágzás szóra.

A dolog előzményes, mert Dferi, akit állítólag már többen láttak halat fogni, mesélte a harcsa és az akácvirágzás közti párhuzamot. Ezért véleménye mérvadó. Rohadt köszvény, mondja Voporto, elvirágzik az akác, mire jobban leszek. Majd három perc csend után felnéz és olyan képet vág, mint dörzsölt úri betörő, akit megbilincselve bekísérnek az őrszobára és ott a detektívek azzal riogatják, hogy No, jó komám mindent tudunk valljál gyorsan és rögtön az első kérdésük, hogy Na mi a neved?.... esetleg mégis mennék, ha nem baj, hogy momentán kicsit lassabb vagyok, mint Nurmi fénykorában. Csak egy apró felhőcske árnyékolta az eget. 

Történt ugyanis, hogy Voporto a közelmúltban kicsit gyakrabban horgászott és ezt jóvá teendő moziba vitte asszonykáját. De tévedésből nem a katasztrófa filmre vette a jegyet, hanem első filmes mongol rendező művészi alkotására, ahol pontosan 82 percig mutatták, hogy fúj a szél és akkor a kamera rásvenkelt egy pásztor napszítta arcára, hogy ezt vagy 120 percig pásztázza és mire feltűnt a vége felirat Voportonak hat liter kávét kellett innia, hogy ismét keringjen benne a vér. A film után asszonykája a fürdőszobába zárkózott, hogy most már  végképp elköltözik, mert vagy horgászik vagy direkte őt viszi a sírba.

Erős titok, mi történt aznap éjjel, de másnap délelőtt Voporto szolid félmosollyal közölte, Mehetünk, majd hoz sok unicumot, az jó a köszvényre is. Így hát sikerült elindulnunk péntek délelőtt ragyogó napsütésben, ami nem csak a hetesi tóig tartó két és fél órás úton tartott ki, de még a belső somogyi tópartra érkezést követően is vagy tíz percig.

Akkor kezdett villámlani. Nyári zápor, majd eláll mondja Sógorom. Tényleg elállt, úgy másnap reggel hat körül. Esőben sátrat verni hülyeség, meg az unicumos üveg úgy is vízhatlan, karbon botot most nem fogunk, vezényelt Dferi, így hát néztük az esőt és talán ittunk is valamit.

Délután négy körül állt le az égiháború, csak az eső esett vigasztalanul. A hangulatot ez nem befolyásolta. Sikerült kárászokat fognunk, akácfát szereznünk, ami meglepően intenzíven égett az esőben hála Sógorom szakértelmének.. Itt bizonyos fehér foltok adódnak, de állítólag túl vidám voltam, és Dferi hátára sikerült segíteni a kerekerdőt. ( pontos részletekre nem emlékszem. ) Igaz, kiderült, hogy feleségével enyhe félreértésbe keveredett, így a cuccába három rövidnadrág is került, míg hosszú egy sem. nem hőzöng nagyon, de mindenkiben felrémlik a patriarchális családmodellről tanultak néhány bekezdése.

Körülbelül éjfél volt, mikor felébredtem. Mindenki más aludt a kocsiban. Hiába, a sporthorgász az vidám, kipihent, az éjszaka közepén is. A botok gyönyörűen meredeznek a sárban, a világító patronokról kövér esőcseppek hullnak alá. Idill. Talán egy sör nem árthat, de hideg is van. Na jó előbb egy kis pálinka és figyeljük a botokat. Azt hiszem éjszakai magányomban, a fenti sorrend betartásával ötször-hatszor is bizonyítottam  rátermettségemet. És akkor megjött a kapás. 
Emlékeim szerint gyönyörű volt, és az is nagyon tetszett, ahogy Voporto és Dferi zsinórjait is korrekten összeszedtem a fárasztás alatt. Talán ötödszörre sikerült megszákolnom és csak a parton derült ki, hogy harcsa.

Nem tudom meddig álltam döbbenten a szanaszét heverő botok és gigászi gubancok között és azt sem, hogy a horog mikor akadt ki a szájából. De felkaptam a halat, és úgy emlékszem, a kocsiajtót feltépve ünnepeltem is egy kicsit.

A fiúk rossz alvók lehetnek, mert minden semmiségre felébrednek.  Így aztán helyet cseréltünk és reggel hét körül ébredtem enyhe émelygéssel. A többiek a parton dagasztották a sarat és valahogy nem volt jókedvük. De az eső elállt. Felszítjuk a tüzet és elővarázsolok a hűtőtáskából néhány kiló konyhakész birkahúst és elindítom a bogrács project-et. Dferi megreparálja a botokat és a bográcsállványt. Hiába, Dferi nem csak szorgalmas, de ügyes is. Történt a múltkor, hogy felesége hazavitt három képet és egy hónapig csesztette, hogy ugyan verjen már be néhány szöget a falba. Így esett, hogy Dferi újabb kifogást nem találva nekigyürkőzött. Átugrott Zoliért, a kiváló fenekező horgászért, hogy ugye van képszöged, kalapács az akad otthon. Hát persze, mondta Zoli és hozott jófajta pálinkát is, rézelejét, ami akkor főtt le. Így egyből azt húzogatták és elküldték az asszonyt, hogy amikor iparos ember van a házban, és munka van asszony ott, ne lábatlankodjon. Majd sorra görbültek a szegek, amiket a kád szélén egyengettek, hogy csak úgy repült a zománc. Jól haladtak, és hoztak még kis sört is, de azért estére helyére kerültek a képek. Az egyik, úgy boka magasságban épp a padló fölé sikeredett, a másik kép fele belógott a szekrény mögé, míg a harmadikat véletlenül fordítva csapák fel és rájöttek, hogy amit szárnyas angyalkának néztek, az Árpád vezér fehér lovon. Mikor felesége hazajött, kezét összecsapva  csak annyit mondott, Mért nem mentek inkább horgászni? De ez mellékvágány. 

Hetes spiccel aprította a halakat Voporto, miközben diszkréten a bokrok közé vonult, megtetszett egy, valószínűleg nagyobb pontynak a csonti, aki nem  sokat teketóriázott és remek teljesítménnyel vitte el a botot. Mintegy hatvan méterre a tó közepén állt meg kicsit pihenni. A Maver elegánsan himbálózót a felszínen. Azt hiszem, itt vettem be az első nitropentont. Dobáltunk rá a partról, sikertelenül. Hívtam telefonon a halőrt, hogy talán a csónakkal, de azt mondja  Ő még Kaposváron van, majd délután jön.

Dferi döntést hoz és vetkőzni kezd. Kicsit izgulok, miközben, mint hős gigász tempózik a bot felé, de azért elszaladok a fényképezőgépért. Persze pont akkor, tekeredik a  lábára egy etető bója kötele, így a fuldoklást elszalasztom.  

Azért egész jó képek sikerültek. Persze a pontyot ott hagyja, eltépi a zsinórt. Tényleg nehéz egy hétméteres spiccbottal úszva fárasztani?

A birka jól sikerük kétpofára zabálunk. A csendes délutánt egy csónak hangja borzolja fel órákkal később.  Megjött a halőr. Elmeséli, hogy a csónak nincs lezárva, ilyen esetekben az használja,  aki akarja. Úgy emlékszem nem néztünk egymásra. A fiúk alszanak a fűben, hiába, nem bírják a gyűrődést. Én bezzeg beosztottam éjjel az erőmet.  

Nagyon hideg éjszaka jött és újra nekem egy kapás. Szintén nadályra, fenékről.  Túl könnyen adja meg magát. Három kilós kölyökharcsa. Azért tegnap éjjel a hét kilós izgalmasabb volt.  A hold ragyogott, a parton éles kontúrú árnyékok, amik lassan odafagynak a nádhoz. 
Körbeálljuk a tüzet és nézzük, ahogy a tó felett lebegő pára elborít mindent.

Aztán megvirradt, és a hűtőtáskából előkerült diétás, disznósajttal, abáltszalonnával és májassal búcsúztattuk a ködöt. Mire összepakolunk, újra tombol a nyár. Hazafelé a somogyi dombok közt tör ránk az álmosság.  Energia italokat vásárolunk az M7-en és sikerül Pestre érnünk. A sárban jobb volt, csak kevés ez a két éjszaka és tervezgetünk egy  augusztusi egyhetes bojlizást, ugyanott. Kora este telefon jön Dferitől, Nézd át magad, én kullancsot találtam a combomban. Átnézem és nem találok.

Hívom Voportot, hogy mi a veszély. Nagyon morcos. Bicegve kutyát sétáltat, nem a saját jószántából. Szavaiból úgy tűnik, a húgysav elérte az agyát.

Hazaértünk.